Tuesday, May 29, 2007

Megállapodás a határok nélküli televíziózás új irányelvéről

Az Unió tagországainak szakminiszterei jóváhagyták az audiovizuális szolgáltatások ágazatának korszerűsítésére irányuló, a határok nélküli médiaszolgáltatásokról szóló EU-jogszabály új változatát. Az 1989-es „határok nélküli televíziózásról” szóló irányelvet felváltó új szabályozás olyan új típusú technológiákra is kiterjed, mint az internetes, vagy mobiltelefon alapú, nem lineáris médiaszolgáltatás.

Az új irányelv, melyre tegnap a Parlament és a Tanács is áldását adta, lehetővé teszi, hogy az audiovizuális szolgáltatások ágazata feldolgozza a műszaki fejlődés, a piacon zajló folyamatok és a konvergencia miatti nézői szokásváltozások okozta változásokat.

Az irányelv ismét kiáll az európai audiovizuális modell alappillérei, vagyis a kulturális sokszínűség, az európai filmek arányának magasan tartása, a kiskorúak védelme, a fogyasztóvédelem, a médiasokféleség és a faji és vallási alapú gyűlölet elleni harc mellett. Az irányelv emellett közvetlenül ösztönzi az iparági önszabályzást és a társszabályozást.

A jogszabály középpontjában a származási ország elve áll, amely már az 1989-es irányelv eredeti változatának is fontos eleme volt. Az elv immár azt is biztosítja, hogy a műsorszolgáltatóktól eltérő audiovizuális médiaszolgáltatóknak (például a lekérhető videofilmeket, híreket, sportadásokat, illetve a mobiltelefonra letölthető audiovizuális tartalmakat kínáló szolgáltatóknak) csupán a származási országuk jogszabályainak, és ne 27 eltérő nemzeti jogrendnek kelljen megfelelniük. Az irányelv célja az is, hogy enyhítse a szabályozásból fakadó terheket, és új reklámozási formák engedélyezésével könnyítse a finanszírozást.

Az új dokumentum az eddiginél rugalmasabban szabályozza a televíziós reklámokat, bár a reklámok időtartama változatlanul egy óra alatt maximum 12 perc lehet, de ennek beosztása a műsor- és filmkészítőkre lesz bízva. Az irányelv lehetőséget teremt arra, hogy a televízió- és mozifilmekben, és sportműsorokban engedélyezzék a termékelhelyezést, míg a hírekben, politikai magazinműsorokban és gyermekműsorokban továbbra is tiltják azt. Ez a kérdés erősen megosztotta a tagállamokat, hiszen a termékelhelyezés jelenleg csak Ausztriában engedélyezett az EU tagországok közül, az összes többi tagállamban tilos. A megállapodás értelmében végül lehet élni a termékelhelyezéssel, de a műsorszolgáltatóknak kötelező lesz külön figyelmeztetniük a fogyasztókat, amikor ilyen reklámra kerül sor.

Azokon a pontokon, ahol az uniós szabályozás lazult, a direktíva meghagyja a lehetőséget a tagországoknak a nemzeti szabályozás szigorítására. Viviane Reding, az Európai Unió információs társadalomért és médiaügyekért felelős biztosa a következőket mondta az új szabályozásról: „Ma döntő lépést tettünk az audiovizuális médiaszolgáltatások tényleges piacának kialakítása és az európai audiovizuális tartalomipar versenyképességének fokozása felé. Korszerűsödő jogszabályaink e fontos darabja átvezeti a huszonegyedik századba az európai audiovizuális politikát, és az ágazatnak is nagy örömére szolgál. Amit ígér: kevesebb lesz a jogszabályi kötöttség, javulnak az európai tartalom finanszírozási feltételei, és jobban érvényre jutnak az európai gondolkodás középpontjában álló értékek, a kulturális sokszínűség és a kiskorúak védelme.”

Az irányelv még 2007 vége előtt hatályba is léphet, a tagállamoknak ezután 24 hónapjuk lesz arra, hogy az új rendelkezéseket átültessék nemzeti jogukba. Így az audiovizuális iparág korszerűsített keretszabályozása 2009-re fog kiteljesedni.
Euvonal

Thursday, May 24, 2007

Sarkozy Visits Brussels

“We need to move forward, and a simplified treaty is the way forward..."
“I don’t think Turkey has its place in the E.U. — it’s a question on which I have not changed my mind...”
“Europe needs borders...”
“The context is favorable for a compromise,” said Noëlle Lenoir, a former European affairs minister of France. She cited recent tensions with Russia and a growing awareness of the need to work together on energy and environmental issues.

Wednesday, May 23, 2007

Migration figures explode

Only 8,000 Romanians and Bulgarians came to work in Britain in the first three months after their countries joined the European Union on January 1, according to official figures published today.

Although ministers are being cautious, the figures appear to explode claims by anti-immigration groups that 300,000 would "flood in" from Romania and Bulgaria in the first 20 months of EU membership.

The Home Office figures show that 10,418 Romanians and Bulgarians applied for permission to work in Britain between January and March this year, of which 7,935 were granted. The figures include 2,660 who registered as self-employed and 200 who described themselves as "self-sufficient". About two-thirds were Romanian.

The quarterly migration figures also showed that 49,000 migrants from Poland and other new EU member countries from eastern Europe arrived in the first three months of 2007 - a fall of 16,000 from the previous quarter but about the same level as the first three months of 2006.

A total of 630,000 migrants have registered to work since Poland and other east European countries joined the EU in 2004, but that number includes many who have already gone home. The figures come amid initial signs that the flow of migration from the new EU east European states may have already peaked.

The annual citizenship bulletin, also published today, shows a 32% fall in new applications for British citizenship to 149,035, reflecting the impact of the introduction of English language and citizenship tests in November 2005.

The immigration minister Liam Byrne told the Guardian that it remained too soon to evaluate the full impact of the accession of Bulgaria and Romania to the EU. Early indications, however, were that the home secretary's policy of restricting access to the UK labour market was helping to ensure that only those who had something to offer the UK were allowed to work here.

Before Romania and Bulgaria joined the EU in January, the Migrationwatch pressure group predicted that 300,000 people from the two countries would arrive within 20 months. Today's figure of 8,000 looks closer to the estimate of 56,000 in the first year made by the Institute for Public Policy Research.

Life plus

Közel kétmilliárd euróból gazdálkodhat az uniós környezetvédelmi programokat egyesítő LIFE+ a 2007-2013-as időszakban. Az EP nyomására növekednek a Natura 2000 programja jutó források is.

A Tanács és az EP egyeztető bizottság már márciusban megállapodott a LIFE+ program létrehozásáról, amely több korábbi környezetvédelmi programot von össze. A LIFE+ a korábbi LIFE-programot, a Forest Focus-t, a fenntartható városi fejlődést, illetve a környezetvédelemmel foglalkozó, nem kormányzati szervezeteket támogató programot egységesíti.

Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a LIFE+ források 80 százalékát közvetlenül a tagállamok kapják, ám az EP szerint így a tagállamok saját környezetvédelmi adminisztrációjukat finanszírozták volna európai pénzből. Az új megállapodás szerint a projekteket az Európai Bizottság választja ki a közös kritériumok és prioritások alapján figyelembe véve a tagállamok által megjelölt projekteket, törekedni kell arra, hogy a támogatások legalább 15 százaléka országokon átívelő projektekre jusson.

Az EP javaslatára a programba bekerült a „természet és biodiverzitás” is, amelyhez az operatív költségvetés felét kell majd hozzárendelni, s így a Natura 2000 finanszírozására jutó összeg is növekedett.
Euvonal

Tizenötmilliárdba kerülhet a magyar EU-elnökség

Tíz-tizenöt milliárd forintba kerülhet a 2011-es magyar EU-elnökség, amelynek lebonyolításához több mint ezer emberre lesz szükség a közigazgatásban – mondta Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára és Szetey Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára.

Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának budapesti ülésén Iván Gábor hangsúlyozta: egy uniós elnökség a korábbi tapasztalatok szerint átlagosan 70-80 millió euróba kerül, a szükséges pénzt az adott tagállam és az EU közösen biztosítja. A feladatok között szerepel majd a politikai irányítás, az uniós intézményekkel való együttműködés, és az EU képviselete a világban – tette hozzá a szakállamtitkár. Az elnökség idején 250 munkacsoport működik majd - mondta Iván Gábor.

Várhatóan a magyar elnökség idejére esik a következő EU-költségvetés kérdése, az unió további bővítése, valamint a lisszaboni stratégia tíz évének vizsgálata. A felkészülésre a kormány különbizottságot hoz létre, emellett egy szakértői egyeztető fórum is alakul - hangzott el.

Iván Gábor hangsúlyozta, hogy Magyarország az átlagos két évnél hamarabb elkezdi a felkészülést: 2007. augusztus végéig előterjesztés születik arról, milyen szakemberekre lesz szükség, december végéig pedig elkészülnek a képzési tervek. A stratégiai irányok kidolgozása jövőre kezdődik, 2009 elején pedig meglesz a részletes feladatterv és véglegesítik az intézményrendszert. A szakállamtitkár elmondta: szeretnék elérni, hogy a tartalmi kérdésekben ötpárti egyetértés legyen.

Szetey Gábor hangsúlyozta, hogy a szakmai, tartalmi kérdéseket a Külügyminisztérium, a humánerőforrással kapcsolatos feladatokat a Miniszterelnöki Hivatal végzi majd. A személyügyi államtitkár kifejtette, hogy az 1000-1200 szakembert egységes, transzparens elvek alapján szeretnék kiválasztani, első körben a közigazgatás területéről keresnek munkatársakat, de „külsősök" is szerepet kapnak majd.

A munkatársak kiválasztásánál a megfelelő nyelvtudás hiánya ad leginkább aggodalomra okot. A szelekció alapját a nyelvtudás mellett a szakmai felkészültség, valamint a vezetői és tárgyalási készségek adják majd.
Figyelö

Monday, May 21, 2007

Az EU teendői: még kér a nép

Egészségügy, szociálpolitika, oktatás - az Európa-szerte megkérdezett "átlagpolgárok" szerint elsősorban ezekkel a témákkal kellene foglalkoznia az uniónak. Az egymillió eurós kérdés: hogyan válhat népszerűbbé az EU, amikor éppen e területeken nincs befolyása?

Legyen nyílt verseny az európai egészségügyi piacon; a betegek az országhatárokon túl is férjenek hozzá az orvosi ellátáshoz; az egészségügyi szolgáltatások terén is alakuljon ki összeurópai együttműködés. Vigyázat, mindez nem az EU célkitűzése, csupán részlet az állampolgárok kívánságlistájából.

Az Önök kérték mintájára mind a huszonhét tagállamban megkérdeztek nőket, férfiakat, öregeket, fiatalokat: mit várnak az uniótól? A pénzt az Európai Bizottság (és néhány alapítvány) adta, a több mint 1800 "átlagember" kiválogatásában közvélemény-kutató intézetek segítettek, a lebonyolítást civil szervezetekre bízták. Miután a résztvevők mindenütt két napig vitáztak, az ötleteket közös jelentéssé gyúrták össze, amelyet a napokban adtak át Brüsszelben.

Jól mutatja az EU és a közvélemény közötti szakadékot, hogy miközben az uniós vezetők az európai alkotmány és az intézményi reformok megmentésén fáradoznak, az embereket inkább az érdekli: hogyan él a családjuk, és milyen az oktatás minősége? A "nép" képviselői úgy vélték, hogy a karrier és a családi élet összeegyeztetése a fő kihívás a jövő Európájában: ezért javasoltak például jobb hozzáférést a bölcsődei-óvodai ellátáshoz, vagy rugalmasabb munkaidőt a szülőknek.

Legalább a minimális követelményeket szabják meg uniós szinten, és ezek teljesítését ellenőrizzék - ajánlották a páneurópai vitázók. Többen felvetették: célszerű lenne meghatározni, hogy a tagállamokban a GDP (bruttó hazai termék) minimum hány százalékát kell szociális ellátásra és egészségügyre fordítani. Nagyobb aktivitást várnának az EU-tól a gyermekek elleni erőszak megelőzésében, és még az is felmerült, hogy az egész unióban egyszerűsíteni kellene az örökbefogadást. S ha már a jövő generációinál tartunk, az állampolgárok az oktatásban is szívesen látnának egységes - a jelenleginél szigorúbb - európai szabályokat.

Kár, hogy az amúgy százezer oldalnyira duzzadt EU-joganyag éppen az említett területekről nem mond szinte semmit. Vagyis: minden tagország csinál, amit akar. Ezen persze (szép lassan) lehetne változtatni, ám kevés reményre ad okot az utca emberének elképzeléseit összegző jelentés brüsszeli fogadtatása. Felettébb ködös válaszokat adott Margot Wallström kommunikációs EU-biztos, amikor arról faggatták, mi lesz a dokumentum sorsa. Habár a "lesz folytatás" és a "majd beszámolunk róla" típusú ígéretek legalább meglepetést nem keltettek.
Népszabadság

Basescu visszaverekedte magát

Elsöprő győzelmet aratott Traian Basescu felfüggesztett államfő a menesztése ügyében szombaton rendezett romániai népszavazáson: az urnáknál megjelent választópolgárok háromnegyede szavazott menesztése ellen.

Szombat délután még úgy tűnt, hogy a részvétel példátlanul alacsony lesz, vasárnap délben viszont a bukaresti központi választási iroda már azt közölte, hogy a részvételi arány 43,98 százalékra emelkedett. Már a részeredmény is fölényes Basescu-győzelmet sejtetett: a szavazók 74,33 százaléka szavazott Basescu menesztése ellen, és csupán 24,90 százaléknyian mellette.

A hivatalába visszahelyezett államelnök már első nyilatkozataiban a belpolitikai háborúskodás folytatását helyezte kilátásba. Kijelentette: az eredmény azt bizonyítja, hogy a választók a politikai osztály modernizálását, a korrupcióellenes harc folytatását, az egyéni választási rendszer bevezetését, az alkotmány módosítását, a kommunista rendszer haszonélvezőinek a közéletből való kizárását, illetve az igazságügy, az oktatás és az egészségügy általa elképzelt reformját támogatják. Az államfő kifejtette, hogy a politikusoknak a román polgárok, s nem pedig az oligarchák érekében kell tevékenykedniük.
Népszabadság

Saturday, May 19, 2007

Sticky issues for EU-Russia summit

German diplomats concede that the summit comes at a "difficult" time
In a break with previous practice, no joint declaration will be issued, because there would not be enough to say. Nor will the two sides be able to begin delayed talks on a new strategic partnership agreement, because of a veto imposed by Poland, now supported by Lithuania.

Here are some of the tense issues liable to come up in talks between Russian President Vladimir Putin, German Chancellor Angela Merkel and European Commission President Jose Manuel Barroso.

KOSOVO
The European Union is alarmed by Russian threats to veto a UN resolution - sponsored by the EU and the US - proposing independence, under international supervision, for the Serbian breakaway region of Kosovo. Moscow is concerned about the safety of Kosovo's Serb minority, and has said it will not support any deal on Kosovo's status that the Serbian government is against. It wants more talks between Serbian and Kosovan leaders, and more discussions in the UN Security Council. Officials in Brussels have said that a Russian veto - which Russia's ambassador to the UN said on Saturday was getting more and more likely - would mark a watershed in the EU-Russian relations.

TRADE
The EU was among the first to support Russia's bid for WTO membership, but now, as Russia enters the home straight, it is threatening to withhold final approval. Officials say Russia has not fulfilled longstanding promises to lift discriminatory import duties on some products, to end high tariffs for international rail transport, and to enforce intellectual property rights. It has also refused to allow meat to cross the border from Poland since 2005 - officially on food safety grounds, but the EU suspects the move is politically inspired. Last year, Russia threatened to extend the ban to all animal products from the EU. This all adds up to some "major impediments" to Russia's WTO accession, the EU says.

ENERGY
The EU expects to reach agreement with Russia on a system to provide early warning of possible disruptions to energy supply. But it has a number of problems with Russia in this area. For one thing, it wants better access, and clearer rules, for European companies keen to exploit Russian oil and gas reserves. It is also unhappy about a perceived Russian tendency to use energy as a foreign-policy tool to punish some of its neighbours. The EU will stress the importance of resuming oil supplies to Lithuania, which Russia suddenly halted last July when a Lithuanian refinery was sold to a Polish company, rather than a Russian rival. A recent deal between Russia and Turkmenistan to build a new gas pipeline will also be discussed, as it threatens to undermine an EU-backed plan for a Trans-Caspian pipeline, which would help weaken Russia's stranglehold on European gas supplies.

ESTONIA
The EU has tried not to get too deeply involved in the row between Estonia and Russia, over Estonia's relocation of a Soviet World War II monument. But after a blockade of the Estonian embassy in Moscow, and violent scenes at a news conference given by the Estonian ambassador, the European Commission urged Russia to observe UN conventions on protection of diplomats. This message could be reiterated after a threat by a pro-Kremlin youth group to picket the European Commission offices in Moscow. There is also concern in Europe that Russia is deliberately obstructing trade with Estonia by barring lorries from the main bridge linking the two countries. Russia says the step was taken because the bridge needs urgent repairs. Estonia says Russia is applying sanctions by stealth.

HUMAN RIGHTS
An internal EU paper prepared in advance of the summit says the human rights situation in Russia is deteriorating, and a cause for increasing concern. It refers to constraints on civil society and media, and enforced disappearances and torture in Chechnya. Mr Putin hates European lecturing on human rights, and can be guaranteed to demand action from the EU against what he regards as Estonia's violation of the rights of its ethnic Russian community. The EU is also expected to underline the importance for the future of EU-Russian relations of free and fair parliamentary and presidential elections in Russia next year. It wants Russia to invite monitors from the Organization for Security and Co-operation in Europe. But Mr Putin regards the OSCE monitoring operation as a foreign-policy tool of the West, and will be reluctant to agree.

MISSILE DEFENCE
Russia has threatened to tear up a key arms limitation pact, and to target missiles at Poland and the Czech Republic if they go ahead with plans to host elements of a planned US missile defence system. This is not really an issue for the EU, but it contributes to the sour atmosphere of the summit. In fact the issue divides Europe. Former French President Jacques Chirac said earlier this year that Europe and the US should listen to Russia's concerns. Ms Merkel has also suggested that the US should consult Russia more actively, within the Nato-Russia framework. Her coalition partner, the German Social Democratic Party, is dead against European involvement in the US shield.
BBC

Thursday, May 17, 2007

European Union Opens Its Market to 80 Countries

The European Union has agreed to grant duty-free and quota-free market access to some 80 countries from the African, Caribbean and Pacific (ACP) areas. There is still much debate on both sides of the accord, but EU leaders are hailing it as important progress. Teri Schultz has more from Brussels. With the new market access offer, the European Union and the ACP - African, Caribbean and Pacific - group have reached one step closer to a trade deal before the current accord expires at year's end.

EU development ministers meeting in Brussels Tuesday confirmed a proposal made last month by the European Commission that would drop tariffs and quotas on ACP goods once a new trade agreement is signed. German Development Minister Heidemarie Wieczorek-Zeul, who chaired the meeting, said this decision will have a positive impact on other development issues. "We'll be freeing up ACP access to our markets to a very great extent," said Heidemarie Wieczorek-Zeul. "I think this is a good signal."

There will be special treatment for products considered highly sensitive - so far that includes sugar and rice - which will have their tariffs scaled back gradually to give industries more time to adjust. For example, sugar brought into the EU would have its import duties phased out by the year 2015 The transition period for rice has not yet been established. Bananas are widely expected to join that list but ministers put off that decision for now.

Eventually the EU wants reciprocal benefits to be in place for European goods in African markets, but Minister Wieczorek-Zeul told ACP countries they should not be intimidated by this. "We have no designs on ACP markets in light of the development requirements of ACP countries," she said. "There will be the need for flexibility and ACP countries may have waivers, safeguard measures and particular periods of time of transitional periods for particularly sensitive products." She noted that some countries' transition periods may last up to 25 years!
HULIQ

Wednesday, May 16, 2007

Az Európai Bizottság javasolja Málta és Ciprus euróövezeti felvételét

Az Európai Bizottság javasolja Málta és Ciprus euróövezeti felvételét. A jelentés szerint mindkét ország megfelel a belépési feltételeknek. Csehország 2012-ben, Bulgária 2010-ben vezetné be az eurót.

A 2004-ben csatlakozott tagországok közül elsőként Szlovénia vezette be a közös valutát 2007. január 1-jén, Szlovákia pedig már részt vesz az euróövezet előszobájának tekintett ERM-II árfolyamrendszerben. Ciprus hivatalosan februárban nyújtotta be kérelmét az euróövezetbe való belépésre, s nem sokkal később Málta is követte. Mindkét tagállam 2008-ban szeretné bevezetni az eurót.

2007-ben Málta államháztartási hiánya várhatóan a GDP 2,4 százaléka lesz, míg az infláció 1,6 százalék körül alakul. Korábban az inflációs feltétel még nem teljesült és sokan attól tartottak, hogy Málta Litvánia sorsára jut, amelynek felvételét azért nem engedélyezték, mert az infláció 0,1 százalékkal meghaladta a megengedett értéket. Az államháztartási hiány 3 százalék alá történő leszorítása azonban az államadósság rovására ment, amely a múlt év végén majdnem elérte a GDP 70 százalékát.

Az államháztartási hiány, amely kritériumot az euróhoz való csatlakozáskor nem vesznek olyan szigorúan Máltán 2006-ban 66,5 százalék volt a 60 százalékos küszöbhöz képest, de a Bizottság értékelése szerint a hiány csökkenő tendenciát mutat. Hasonló a helyzet Ciprussal is, ott a az államadósság a GDP 65.3 százaléka volt 2006-ban és ebben az évben várhatóan 61.5 százalékra tovább csökken.

A ciprusi gazdasági mutatók mindenben megfelelnek az euróövezeti kritériumoknak: az infláció a 2 százalékot sem éri el, az államadósság csökkenőben van, s 2007-re 1,7 százalékos költségvetési hiányt jósolnak a szakértők.

2006 és 2007 márciusa között a ciprusi infláció 2, a máltai 2,2 százalék volt, amely jóval a 3 százalékos küszöbérték alatt van. Cipruson a 2005-ben mért 2,3 százalékos költségvetési hiányt 2006-ra 1,5 százalékra sikerült leszorítani, s ezzel az ország a deficiteljárás alól is kikerült. Hasonló a helyzet Máltával, amellyel szemben a Bizottság még a csatlakozáskor indított túlzott deficiteljárást, melyet most megszüntettek. Máltán a 2003-ban mért 10 százalékos hiány 2006-ra 2,6 százalékra csökkent és 2007-ben az előrejelzések szerint már csak 2,1 százalék lesz.

Közben a cseh pénzügyminiszter Miroslav Kalousek bejelentette: szorgalmazni fogja, hogy Csehország 2012. január elsején vezesse be a közös európai pénznemet. A miniszter szerint az euró bevezetését Csehországban jelenleg csak az államháztartás rossz helyzete akadályozza, és ezért reformokra van szükség. Csehország eredetileg 2010-ben tervezte az euró bevezetését, de erről már tavaly lemondtak az államháztartás rosszabbodása miatt. A kormány új konvergencia-programjában konkrét időpont nem szerepel, de Kalousek már korábban is úgy vélte, hogy 2012. január elseje reális időpont lehet a bevezetésre, s ezzel a helyi pénzügyi és gazdasági elemzők is egyetértenek. A cseh kormány augusztusban tárgyal a kérdésről.

Bulgária több 2004-ben csatlakozott tagországot is megelőzhet az euró-csatlakozással, mert a bolgár jegybank közlése szerint az ország már a júniusban csatlakozna az ERM-2 árfolyamrendszerhez, és 2010-ben vezetné be az eurót. A bank szerint Bulgária az öt konvergencia-kritériumból négyet már most teljesít, viszonylag alacsony az államadósság, a kamatok az előírásoknak megfelelően alakulnak, s az államháztartásban többlet van. Az egyetlen hátráltató tényező az infláció, amelyet az év végégre 3,7 százalékra szeretnének csökkenteni a tavalyi 6,5 százalékról.

Euvonal

Tuesday, May 8, 2007

Még több pénz kell a Galileo rendszerre

Még több forrás kell a Galileo műholdnavigációs rendszer elindítására, amely a német elnökség szerint súlyos krízisben van. A projekt megvalósításának felügyeletét az Európai Bizottság veheti át.

"A Galileo mély és súlyos válságon megy keresztül" - mondta a német közlekedési miniszter Wolfgang Tiefensee. A soros elnökség szerint a nyolc vállalatból álló konzorcium, melyet csaknem két éve állítottak fel a Galileo felépítésére és működtetésére, még mindig nem tudott megállapodásra jutni a további lépésekről.

A nyolc európai vállalat - az AENA, az Alcatel, az EADS, a Finmeccanica, a Hispasat, az Inmarsat, a TeleOp és a Thales - május 10-ig kapott határidőt a megállapodás létrehozására, de mind a Bizottság, mind a német elnökség kételkedik abban, hogy a kijelölt határidőre megegyezés születne.

A soros elnökség és az Európai Bizottság a közlekedési miniszterek júniusi ülésén felveti majd, hogy mivel a konzorcium nem működik, a közszférának nagyobb szerepet kell vállalnia a projektben. A lehetséges megoldások közé tartozik, hogy a Galileo-t az EU veszi át, vagy részlegesen ad pénzügyi segítséget vagy elveti a projektet.

A legvalószínűbb megoldás, melyet Jacques Barrot közlekedési biztos május 16-án jelenthet be, hogy az EU nagy összeggel támogatja a műholdas rendszer megvalósulását. A 27 tagállamnak a 2007-2013-as költségvetési időszakban már félretett 1,5 milliárd euró mellett, további majdnem 2 milliárd eurót kellene a rendszerre áldoznia
Euvonal

Monday, May 7, 2007

Nicolas Sarkozy nyerte a francia elnökválasztást

2007. május 7. - MTI

A kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltje, Nicolas Sarkozy a szavazatok 53,06 százalékát kapta a francia elnökválasztás második fordulójában vasárnap a belügyminisztérium végleges adatai szerint. A szocialista Segolene Royalra a választók 46,94 százaléka szavazott.

A választáson a részvétel rekordot döntött, a 44 472 198 szavazásra jogosult állampolgár 83,97 százaléka adta le voksát. Sarkozy szimpatizánsai előtt tartott beszédében hangsúlyozta: minden francia elnöke kíván lenni. Néhány perccel az előrejelzések közzétételét követően Ségolene Royal elismerte vereségét.

Euvonal

Tuesday, May 1, 2007

EU and US building trade links

The EU and US signed a new deal on a trans-Atlantic economic partnership at their summit in Washington on Monday (30 April) but remained unable to agree steps for tackling climate change, despite an increase in positive rhetoric on the issue.

The economic deal is aimed at increasing trade and investment by harmonising business standards between the two blocs - with trade in goods and services across the Atlantic accounting for more than $2 billion every day.


As part of the agreement, a transatlantic economic council is to be set up - to be chaired by EU industry commissioner Guenter Verheugen and US National Economic Council director Al Hubbard - to overcome regulatory barriers in 40 areas, including intellectual property and financial services.

At the summit, both sides also inked an "open skies" agreement relaxing limitations on air services between the EU and US - set to take effect at the end of March next year. Under the deal, EU airlines will be able to fly anywhere in the US and vice versa, even though EU airlines will not be able to operate domestic US routes.

While there was no significant movement on how to jointly tackle the effects of climate change - the other big issue on the summit agenda - both Mrs Merkel and European Commission president Jose Manuel Barroso claimed better underlying agreement on the issue.

Looking back to a year ago, Mrs Merkel said "I feel that we would have had a lot more difficulty actually bringing about language that describes this problem adequately than we have now." She later added that both sides still have "different approaches" on how to deal with the issue, however.

Mr Barroso said "We agree there is a threat, there is a very serious and global threat. We agree that there is a need to reduce emissions. We agree that we should work together."

But both sides remain split along familiar lines on how quickly developing nations should react, with the EU arguing richer nations need to take the lead before asking poorer states to move and the US refusing to budge until emerging economies like China and India come on board.

"In order to make progress on greenhouse gases, we've got to make sure that the developing nations, which are significant emitters, are a part of the process," said the US president. "[We] could shut down our economy and emit no greenhouse gases, and all it would take is for China in about 18 months to produce as much as we had been producing to make up the difference about what we reduced our greenhouse gases to."
Euobserver

Mától szabad az út Hollandiába

Piet Hein Donner, szociális miniszter javaslatát elfogadva, a holland parlament jóváhagyta, hogy május 1-jétől a 2004-ben csatlakozott tagállamok állampolgárai is szabadon vállalhassanak munkát Hollandiában.

A nyitást azt tette lehetővé, hogy a parlament megszavazta a minimálbérről szóló szabályozást, amelyet a munkaerőpiaci nyitás előfeltételéül szabtak.

Hollandia azért szeretette volna bevezetni a minimálbérről szóló szabályozást, hogy pénzbírsággal sújthassák azon foglalkoztatókat, akik a minimálbér alatti fizetést adnak dolgozóiknak. A holland kormány ezzel kívánja biztosítani, hogy az EU10-ek munkavállalói a holland munkavállalókkal ugyanazért a munkáért ugyanolyan bért kapjanak. Az új szabályozás szerint a minimum bérszintnél alacsonyabb fizetést adó cégek 6700 eurós bírságra számíthatnak.
Euvonal

Saturday, April 28, 2007

Szovjet hősi emlékmü Tallinban

Kilencvenhat személy sérült meg, és hatszáz embert vett őrizetbe az észt rendőrség szombatra virradó éjjel a Tallinn utcáira vonuló tüntetők közül, akik egy szovjet háborús emlékmű áthelyezése ellen tiltakozva csaptak össze a rendfenntartókkal.

A helyzet hajnali két órára normalizálódott, miután a rendőrök szétoszlatták a zömmel tizenéves fiatalokból álló tömeget. A BBC szerint a zavargások résztvevői "Rosszija, Rosszija!" kiáltásokal éltették Oroszországot. Kirakatokat törtek be (körülbelül ötvenet) és üzleteket fosztogattak. Az észt csoportok hasonlóan erőszakosan léptek fel korábban, ők persze "Észtország, Észtország!" felkiáltásokkal randalíroztak. Szombat reggelre viszont visszatért a nyugalom Tallinn utcáira.

Az utcai zavargásokban még pénteken életét vesztette egy fiatalember, aki a moszkvai külügyminisztérium szombati közleménye szerint orosz állampolgár volt, és Észtországban élt. A Lenta.ru orosz internetes hírportál szerint a húszéves Dmitrij Ganyin halt meg. Az oroszok felszólították az észt hatóságokat, hogy haladéktalanul közöljék a haláleset körülményeit, az áldozat személyazonosságát, tovább vizsgálják ki az esetet, és állítsák bíróság elé a felelősöket. Moszkva az észt rendőrség által alkalmazott "túlzott mértékű erőt" tette felelőssé azért, hogy polgári személyek tucatjai szenvedtek sérülést a demonstrációk során.

Közben Észtország moszkvai nagykövetségét blokád alá vonták orosz fiatalok. A tüntetők a szovjet hősi emlékműért demonstrálnak, és ezzel gyakorlatilag megbénították a nagykövetség működését - írja a szintén orosz vz.ru (Vzgljad) hírportál.

Vlagyimir Putyin orosz elnök "heves nyugtalanságát" fejezte ki a tallinni szovjet emlékmű áthelyezésével kapcsolatban kirobbant észtországi zavargások miatt az Európai Unió soros elnökségét betöltő Németország kancellárjának, Angela Merkelnek.

A jobboldali irányítású kormányzat a Bronzkatonának nevezett emlékművet pénteken hajnalban távolította el Tallinn központjából, és szállította át a centrumon kívül eső katonai temetőbe. A nácik ellen harcoló szovjet katonákra emlékeztető szobrot még 1947-ben emelték, de sok észt a súlyos következményekkel járó, több évtizedes szovjet megszállás jelképét látja benne.

Az orosz felsőház a diplomáciai kapcsolatokat is megszakítaná Észtországgal - erről pénteken döntöttek Moszkvában. Lavrov orosz külügyminiszter korábban még visszafogottan reagált a történtekre, arra, hogy csütörtökről péntekre virradóra egy ember meghalt, 56 pedig megsebesült a szovjet hősi emlékmű csütörtöki eltávolításakor Tallinnban.

Miközben Észtország hosszú ideig inkább csak a gazdasági csoda, a hatalmas, időnként tíz százalék feletti GDP-növekedés, a pozitív (négy százalék körüli) költségvetési többlet kapcsán lehetett hallani, az utóbbi hónapokban azonban szaporodtak az aggasztó jelek: a külkereskedelmi hiány növekedésnek indult, a grandiózus finn befektetések sem ellensúlyozták a növekvő eladósodottságot, és az infláció is meglódult a balti mintaállamban. Mindez persze még nem magyarázná azt, hogy miért estek egymásnak az utóbbi két napon az észtek és az oroszok. Ennek okai a történelemben keresendők.

Észtországot a Szovjetunió a huszadik században kétszer szállta meg: először a Hitler-Sztálin paktum értelmében kebelezte be Moszkva kis finn-ugor nép területét, amely 1918-ban szabadult fel a cár uralma alól.

Aztán 1944-ben az előretörő Vörös Hadsereg szorította ki innen a németeket, akik három évig megszállták Észtországot. 1941-44 között, a német megszállás idején észtek is csatlakoztak a Waffen-SS-hez. Volt egy 800 fős zászlóaljuk, amelyik Harkov (ma, ukránul: Harkiv) környékén több ezer szovjet katonát tett ártalmatlanná, és 100 szovjet tankot lőtt ki, a küzdelemből mindössze 140 észt került ki sértetlenül.

A németek felbuzdulva az észtek harciasságán, Waffen-SS hadosztályt is szerveztek belőlük, és a nemzetközi jogot megsértve sorozással töltötték fel a német hadsereg bizonyos egységeit is észt katonákkal, akiknek harcértéke óriási volt.

Amikor a Baltikumból kiszorították a Wehrmachtot és a Waffen-SS-t, a németek az észt SS-divízióból hazaengedték azokat, akik partizánként akartak harcolni saját területükön az előrenyomuló szovjetek ellen.

A "metvasennad"-oknak, erdei testvéreknek nevezett észt partizánok aztán az ötvenes évekig küzdöttek a szovjet megszállók ellen. Őket ekkor már az amerikai, a brit és a sévd titkosszolgálat segítette a szovjetek ellen. Az utolsó partizánt 1978-ban próbálta elfogni két KGB-ügynök, de ő beleugrott egy tóba, és inkább öngyilkos lett, mintsem a szovjetek kezére kerüljön. Az észtek 2002-ben megpróbáltak Parnu városában emlékművet alkotni a Waffen-SS-ben harcoló honfitársaiknak, ezt azonban akkora nemzetközi felháborodás követte, hogy kénytelenek voltak átalakítani az emlékművet.

index.hu

zzzzÜrpolitika

Új űrpolitikát terjesztett elő a Bizottság

Az Európai Bizottság közzétette közös európai űrpolitikára vonatkozó terveit, amelyek a globális kihívások hatékonyabb kezelése érdekében összevonnák a 27 tagállam erőforrásait.

A program hatékonyabbá kívánja tenni az európai erőfeszítéseket, és össze kívánja hangolni a védelmi és civil űrprogramokat és technológiákat, valamint ösztönzi a közös nemzetközi projektekben való részvételt, mint például a Kínával vagy Indiával való együttműködés a Mars misszióban.

Günter Verheugen ipari biztos szerint bár Európa elöl halad a technológiai szektor tekintetében, messze Amerika és Oroszország mögött kullog, míg Kína és India rohamosan dolgozza le 10 éves technológiai hátrányát. Európának saját űrpolitikára van szüksége, ha biztosítani akarja gazdasági és politikai jövőjét - mondta a biztos. „Szükségünk van a függetlenségünkre” - tette hozzá.

A Bizottság szerint a most közzétett űrprogram hozzávetőleg 2,4 milliárd euróba kerülne. Az EU űrpolitikáját már 2005-ben ki kellett volna dolgozni, s a Bizottság a legfontosabb elemeket ekkor meg is nevezte, ám a testület és az Európai Űrkutatási Ügynökség közötti, a háttérben folyó politikai harcok miatt az nem indulhatott el. Belső hatalmi harcok miatt késik a műholdas navigációs rendszer, a Galileo projekt is.
euvonal

Monday, April 23, 2007

Gyorsan bevethető határőr-egységeket hoz létre az EU

Az EU-tagállamok bel- és igazságügyi miniszterei megállapodtak, hogy gyorsan bevethető határőr-egységeket állítanak fel az illegális bevándorlók számának megfékezésére, amelyek a legveszélyeztetettebb országokban teljesítenek majd szolgálatot.

Ez az európai szolidaritás eddigi legjobb példája - vélte Franco Frattini bel- és igazságügyi biztos, miután a belügyminiszterek megállapodtak (2007. április 20.) a gyors reagálású egységek felállításáról.

A határőr-egységek, amelyek az EU határőrizeti ügynöksége, a Frontex felügyelete alatt működnek majd, 450 nemzeti szakértőt foglalkoztatnak majd és öt napon belül bevethetőek lesznek azokban az országokban, amelyeket „sürgős és kivételes” illegális migrációs hullám fenyeget. A megállapodás szerint az egységekbe mind a 27 tagállam küld határőröket.

A tagállamok célja, hogy kezeljék a mediterrán térségből és az atlanti óceán partjai felől érkező illegális bevándorlók által okozott problémákat. A múlt évben eddig soha nem látott számú afrikai menekült indult Európa felé, s több mint 31 ezer illegális bevándorló érte el a spanyol partokat. Ez hatszorosa a 2005-ben érkezett bevándorlóknak, és Olaszország, valamint Málta sem úszta meg a rohamot.
Euvonal

Saturday, April 21, 2007

Elfogadták a rasszizmus elleni keretszabályozást

A bel- és igazságügyi miniszterek megállapodtak a rasszizmus elleni keretszabályozásban, amely három éves szabadságvesztéssel büntethetné a faji gyűlöletkeltést vagy a népirtások tagadását. A szöveg végül nem tér ki a holokauszt-tagadásra, de elítéli a totalitárius rezsimek által elkövetett bűncselekményeket.

A keretszabályozás EU-szerte egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a nyilvánosan erőszakot vagy gyűlöletet szítókat és azokat akik tagadják vagy triviálisnak nevezik a népirtást, az emberiség elleni- és a háborús bűntetteket.

A holokauszt-tagadást a szöveg végül nem említi, bár az már tilos Németországban és Ausztriában, míg Nagy-Britanniában a szólásszabadság égisze alatt megengedett, ha nem kelt gyűlöletet.

Lengyelország és a Balti államok követelésére, amely szerint a szabályozásnak a sztálini érában, a Szovjetunióban elkövetett bűntetteket is magában kell foglalnia, kompromisszumos megoldás született, mert a kerethatározat végül elítéli a totalitárius rezsimek által elkövetett bűncselekményeket.

A tagállamoknak két évük lesz a kerethatározat jogrendjükbe való beültetésére.

Euvonal

Thursday, April 19, 2007

Mi az a RAPEX rendszer?

"A RAPEX (Rapid Exchange of Information) rendszer tartalmazza az Európai Unió bármely országában felbukkanó veszélyes vagy a jogszabályokban támasztott feltételeknek nem megfelelő termékekre vonatkozó információkat. 2004. május 1-jén Magyarország is csatlakozott e rendszerhez, mely jelenleg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségen működik."

A veszélyességi listát egyébként a kínai játékok dominálják. God save our children!

Saturday, April 14, 2007

G4 negotiations behind closed doors

IT SEEMS appropriate that the latest attempt to revive the Doha round of global trade talks is underway in Delhi. India, after all, is one of the ringleaders of the G20 group of developing nations that helped to knock them off course in the first place, at the Cancún meeting in 2003. On Wednesday April 11th India’s negotiators sat down with the other members of the so-called G4—Brazil, America, and the European Union—for a series of bilateral talks aimed at getting the troubled trade round back on track.

The prospects for a breakthrough look dim. The parties remain far apart over agricultural protection: the EU wants American subsidies slashed, while America is pushing for much steeper reductions in European tariffs. India, among others, is pushing for the right to treat a broad swathe of products, including whisky and wine, as special categories on which higher tariffs can be applied.

These are the same issues that scuppered earlier negotiations. They were supposed to be dealt with by the end of last year, leaving enough time to hammer out the final details before George Bush’s “fast track” trade-negotiating authority expires in July.

(...)

Political pressure, at the same time, seems to be pushing Mr Bush’s government into a less trade-friendly stance. For some time the president has been resisting pressure from protectionists in his own party who want to see a more militant trade posture, particularly against China. His Treasury Department, for example, has so far refused to label China a currency manipulator even though both congressional and public sentiment currently favour doing so.

Last week, however, the Bush administration said it was slapping anti-subsidy policies on Chinese paper products, even though for two decades America has avoided placing such penalties on products from non-market economies. And on April 10th America filed two more complaints with the WTO accusing China of ignoring copyright violations against films, software and music, and restricting the import of such goods. Other actions could follow. As the political climate on trade seems to be cooling, there are few signs that Mr Bush’s negotiators are willing, or able, to make the kind of serious concessions that a deal at Doha will demand.
Economist
WTOP News

Francis Fukuyama

"The “End of History” was never linked to a specifically American model of social or political organization. Following Alexandre Kojeve, the Russian-French philosopher who inspired my original argument, I believe that the European Union more accurately reflects what the world will look like at the end of history than the contemporary United States. The EU’s attempt to transcend sovereignty and traditional power politics by establishing a transnational rule of law is much more in line with a “post-historical” world than the Americans’ continuing belief in God, national sovereignty and their military."

Thursday, April 12, 2007

Életbe lépett a teherautó- és buszsofőrök pihenőidejére vonatkozó új szabályozás

Szerdán léptek életbe az Európai Unióban a teherautó és a buszsofőrök pihenőidejére vonatkozó új szabályok, amelyek a közlekedés biztonságának javítását célozzák.

A közúti szállítással foglalkozók munkakörülményeinek szabályozásáról szóló tanácsi-parlamenti megállapodás, amely 11 óra napi pihenőidőt és szigorúbb ellenőrzést állapít meg, még 2006 februárjában jött létre.

A közúti szállítással foglalkozók munkakörülményeinek szabályozásáról szóló tanácsi-parlamenti megállapodás szerint szerint a pihenőidő két, egy legalább három és egy legalább kilenc órás részre osztható. A sofőrök ezentúl hetente 56 óránál nem vezethetnek többet, s hetente minimum 45 óra szabadidőt kell biztosítani számukra. Eddig lehetőség volt arra, hogy a buszsofőrök 12 munkanap után vegyék ki pihenőnapjaikat. Az új szabályozás eltörli a turistabuszok sofőrjeire vonatkozó kivételt, amelynek értelmében ők folyamatosan 12 napig ülhettek a volán mögé.

Euvonal

Monday, April 2, 2007

Joseph Stiglitz

"the European project has been an enormous success, not only for Europe, but also for the world..."

"...while GDP per capita has been rising in the US, most Americans are worse off today than they were five years ago. An economy that, year after year, leaves most of its citizens worse off is not a success."

"...the driving motivation of the EU's founders was long-lasting peace. Economic integration...would make conflict unthinkable. The EU has realized that dream. Nowhere in the world do neighbors live together more peacefully, and people move more freely and with greater security, than in Europe, owing in part to a new European identity that is not bound to national citizenship. This stands as an example that the world should emulate -- one of shared rights and responsibilities, including the obligation to help the less fortunate."

"The world has faced a difficult period during the past six years. The commitment to democratic multilateralism has been challenged and the rights guaranteed under international conventions, such as the Convention Against Torture, have been abrogated. Many lessons have emerged, including the dangers of hubris and the limits of military power, and the need for a multi-polar world. Europe, with more people than any nation except China and India, and the largest GDP in the world, must become one of the central pillars of such a world by projecting what has come to be called "soft power" -- the power and influence of ideas and example."

"Indeed, Europe's success is due in part to its promotion of a set of values that, while quintessentially European, are at the same time global...The most fundamental of these values is democracy, understood to entail not merely the holding of periodic elections, but also active and meaningful participation in decision making, which requires an engaged civil society, strong norms for freedom of information and vibrant and diversified media that are not controlled by the state or a few oligarchs."

"The second value is social justice. An economic and political system is to be judged by the extent to which individuals are able to flourish and realize their potential. As individuals we are part of an ever-widening circle of communities and we can realize our potential only if we live in harmony with each other. This in turn requires a sense of responsibility and solidarity..."

"Europe has succeeded in part because it recognizes that the rights of individuals are inalienable and universal, and because it created institutions to protect those rights. The US, by contrast, has witnessed a massive assault on those rights, including that of habeas corpus... Today only Europe can speak with credibility on the subject of universal human rights."

"Likewise while the European project sought to bring about the "harmony" of people living together in peace, we also must live in harmony with our environment...In this area too Europe has taken the lead, especially concerning global warming, showing that petty selfishness can be put aside to achieve a common good."

"In today's world too there is much that is not working well. While economic integration helped achieve a broader set of goals in Europe, elsewhere economic globalization has contributed to widening the divide between rich and poor within countries and between rich and poor countries. Another world is possible. But it is up to Europe to take the lead in achieving it."

European Union's climate change goals will cost €1 trillion

The EU's new climate change goals will cost up to €1.1 trillion (£747bn) to implement over the next 14 years, according to a new study.

The most comprehensive investigation on managing the economics of climate change paints a daunting picture of the EU's plan to decrease greenhouse gases by at least 20% by 2020.

But the study by the consulting firm McKinsey published in a German newspaper yesterday, argues it is both economically and technically possible to reduce emissions on schedule, but that the political effort necessary will be immense.

On the basis of a balanced, sensible application of the most easily accessible technology, we're calculating that the EU states will face annual costs of between €60bn to €80bn up until 2020," said Thomas Vahlenkamp, a McKinsey energy expert.

The study says that technology, such as energy-saving lightbulbs and windpower, is capable of reducing three-quarters of greenhouse gas emissions.

To achieve cost-effective results, the study advises that politicians concentrate on implementing the cheapest and most effective environmental measures first, rather than the cost-heavy solutions such as building CO2-free coal power stations. "The potential in building insulation should be given much more attention," Mr Vahlenkamp said. "There is a wealth of cost-free possibilities that would neither negatively effect our lifestyles nor our comfort."

The Guardian

Thursday, March 29, 2007

Berlini Nyilatkozat

Nyilatkozat a Római Szerződések aláírásának 50. évfordulója alkalmából

Európa évszázadokon keresztül egy eszmét, a béke és megértés reményét testesítette meg. Ez a remény beteljesült. Európa egyesülése békét és jólétet hozott számunkra. Egyetértést teremtett, és győzedelmeskedett az ellentétek felett. Európa egyesítéséhez, valamint a demokrácia és a jogállamiság megerősítéséhez minden tagállam hozzájárult. A közép- és kelet-európai emberek szabadságszeretetének köszönhetjük, hogy Európa természetellenes kettéosztottsága mára végérvényesen megszűnt. Európa egyesítésével levontuk a tanulságot a véres harcokból és a szenvedéssel teli történelemből. Ma úgy élünk egymás mellett, ahogy arra korábban soha nem nyílt lehetőség.

Minket, az Európai Unió polgárait boldogsággal tölt el Európa egyesítése.

I.

Az Európai Unióban közös eszményeinket valósítjuk meg: számunkra az ember áll a középpontban. Az ember, akinek méltósága sérthetetlen és akinek jogai elidegeníthetetlenek. A nők és a férfiak egyenlő jogokat élveznek.

Törekszünk a békére és a szabadságra, a demokráciára és a jogállamiságra, a kölcsönös tiszteletre és felelősségvállalásra, a jólétre és a biztonságra, a toleranciára és a részvételre, valamint az igazságosságra és a szolidaritásra.

Az Európai Unióban egyedülálló módon élünk és működünk együtt egymással. Ez a tagállamok és az európai intézmények demokratikus együttműködésében fejeződik ki. Az Európai Unió az egyenjogúságon és az egymás iránti szolidaritáson alapul. Ily módon teszi lehetővé a tagállami érdekek közötti igazságos egyensúlyt.

Az Európai Unió óvja tagjai egyediségét és sokszínű hagyományait. A nyitott határok, valamint a nyelvek, kultúrák és régiók élénk sokfélesége gazdagabbá tesznek bennünket. Számos olyan cél van, amelyet külön-külön nem, csak közösen érhetünk el. Az Európai Unió, a tagállamok, valamint azok regiói és önkormányzatai megosztják egymás között a feladatokat.

II.

Nagy kihívások előtt állunk, melyek átlépik a nemzeti határokat. Ezen kihívásokra az Európai Unió a válaszunk. Csak együtt őrizhetjük meg a jövőben is az Európai Unió valamennyi polgárának javát szolgáló európai társadalmi modellünket. Ez a társadalmi modell egyesíti a gazdasági eredményességet és a társadalmi felelősséget. A közös piac és az euro erőssé tesz bennünket. Így a gazdaság fokozódó, világméretű összefonódását és a nemzetközi piacokon tapasztalható egyre nagyobb versenyt saját értékeink szerint alakíthatjuk.

Európa gazdagsága az emberek tudásában és képességeiben rejlik, ez jelenti a növekedés, a foglalkoztatás és a társadalmi összetartás kulcsát.

Közösen fogunk küzdeni a terrorizmus, a szervezett bűnözés és az illegális bevándorlás ellen. A szabadságjogokat és a polgári jogokat megvédjük az ezen jogok ellenfeleivel szemben folytatott küzdelemben is. A rasszizmus és az idegengyűlölet soha többé nem nyerhet teret.

Mindent megteszünk azért, hogy a világban jelentkező konfliktusok békés úton rendeződjenek, valamint hogy az emberek ne eshessenek háború, terrorizmus vagy erőszak áldozatául. Az Európai Unió az egész világon támogatni kívánja a szabadságot és a fejlődést. Vissza akarjuk szorítani a szegénységet, az éhínséget és a betegségeket. Ezen a területen továbbra is vezető szerepet szándékozunk betölteni.

Az éghajlatváltozás világméretű veszélyének elhárítása érdekében az energiapolitika és az éghajlatvédelem területén közösen akarunk fellépni, és együttesen kívánunk hozzájárulást nyújtani.

III.

Az Európai Unió a jövőben is a nyitottságából, valamint tagjainak arra irányuló akaratából táplálkozik, hogy az Európai Unió belső fejlődését közösen szilárdítsák meg. Az Európai Unió továbbra is előmozdítja a határain túli demokráciát, stabilitást és jólétet. Európa egyesülésével az előző generációk álma vált valóra. Történelmünk arra int bennünket, hogy Európa egységét a jövőbeli generációk számára is őrizzük meg. Ennek érdekében, lépést tartva az idővel, folyamatosan meg kell újítanunk Európa politikai kereteit. Ezért ma — 50 évvel a Római Szerződések aláírása után — közös célunk, hogy a 2009. évi európai parlamenti választásokig egy megújított közös alapra helyezzük az Európai Uniót.

Hiszen tisztában vagyunk vele, hogy Európa jelenti a közös jövőnket.
Link

Friday, March 23, 2007

50 reasons...

1 The end of war between European nations

2 Democracy is now flourishing in 27 countries

3 Once-poor countries, such as Ireland, Greece and Portugal, are prospering

4 The creation of the world's largest internal trading market

5 Unparalleled rights for European consumers

6 Co-operation on continent-wide immigration policy

7 Co-operation on crime, through Europol

8 Laws that make it easier for British people to buy property in Europe

9 Cleaner beaches and rivers throughout Europe

10 Four weeks statutory paid holiday a year for workers in Europe

11 No death penalty (it is incompatible with EU membership)

12 Competition from privatised companies means cheaper phone calls

13 Small EU bureaucracy (24,000 employees, fewer than the BBC)

14 Making the French eat British beef again

15 Minority languages, such as Irish, Welsh and Catalan recognised and protected

16 Europe is helping to save the planet with regulatory cuts in CO2

17 One currency from Bantry to Berlin (but not Britain)

18 Europe-wide travel bans on tyrants such as Zimbabwe's Robert Mugabe

19 The EU gives twice as much aid to developing countries as the United States

20 Strict safety standards for cars, buses and aircraft

21 Free medical help for tourists

22 EU peacekeepers operate in trouble spots throughout the world

23 Europe's single market has brought cheap flights to the masses, and new prosperity for forgotten cities

24 Introduction of pet passports

25 It now takes only 2 hrs 35 mins from London to Paris by Eurostar

26 Prospect of EU membership has forced modernisation on Turkey

27 Shopping without frontiers gives consumers more power to shape markets

28 Cheap travel and study programmes means greater mobility for Europe's youth

29 Food labelling is much clearer

30 No tiresome border checks (apart from in the UK)

31 Compensation for passengers suffering air delays

32 Strict ban on animal testing for the cosmetic industry

33 Greater protection for Europe's wildlife

34 Regional development fund has aided the deprived parts of Britain

35 European driving licences recognised across the EU

36 Britons now feel a lot less insular

37 Europe's bananas remain bent, despite sceptics' fears

38 Strong economic growth - greater than the United States last year

39 Single market has brought the best continental footballers to Britain

40 Human rights legislation has protected the rights of the individual

41 European Parliament provides democratic checks on all EU laws

42 EU gives more, not less, sovereignty to nation states

43 Maturing EU is a proper counterweight to the power of US and China

44 European immigration has boosted the British economy

45 Europeans are increasingly multilingual - except Britons, who are less so

46 Europe has set Britain an example how properly to fund a national health service

47 British restaurants now much more cosmopolitan

48 Total mobility for career professionals in Europe

49 Europe has revolutionised British attitudes to food and cooking

50 Lists like this drive the Eurosceptics mad

The Independent

Tuesday, March 20, 2007

Januártól csatlakozhatunk a schengeni övezethez

Magyarország 2008. január elsején csatlakozhat a schengeni övezethez. A légi forgalomban a nyári menetrend kezdetén vezethetik be a rendszert – mondta Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának keddi ülésén.

A magyar csatlakozásról az unió bel- és igazságügy-minisztereinek 2007 december eleji brüsszeli ülésén születhet döntés – mutatott rá a külügyi képviselő.

Kötelező lesz az újlenyomatvétel

Horváthné Fekszi Márta arról tájékoztatta a bizottságot, hogy Magyarország a legjobb eredményt érte el a csatlakozás előtti uniós monitoringvizsgálaton. A legnagyobb hiányosságok továbbra is Lengyelország és Szlovákia esetében vannak – tette hozzá.

Magyarország a felkészülés jegyében folyamatosan képzi a konzuli szolgálatot, egy-két hónapon belül pedig kész lesz az az informatikai rendszer, amellyel a strasbourgi ellenőrző központhoz lehet csatlakozni – mondta az államtitkár. Az előkészületek része egyebek mellett, hogy valamennyi magyar külképviseletet ujjlenyomat-olvasóval szerelik fel, várhatóan 2008 közepétől az új schengeni rendszer ugyanis megköveteli az ujjlenyomatvételt – tette hozzá.

Vízumkérdés

A csatlakozás után továbbra is vízummentesen utazhatnak a horvátok Magyarországra, a Szerbiából és Ukrajnából érkezőknek azonban ki kell váltaniuk az okmányt. A vízum díja 35 euró lesz, ehhez jön még a kötelező biztosítás, amely napi 1-2 eurót lehet – tette hozzá.

Az Európai Unió és Ukrajna közötti vízumegyezménynek köszönhetően az ukrán állampolgárok egy részének nem kell megfizetnie a beutazási engedély árát. A jelenlegi előírások alapján a horvát állampolgárok a schengeni csatlakozás után nem léphetnek be Magyarországra sem személyi igazolvánnyal, csak útlevéllel, a magyarok azonban továbbra is beutazhatnak ezzel az okmánnyal – tette hozzá.

MTI

Finn választások

Szoros győzelmet aratott a finnországi kormányzópárt: Matti Vanhanen miniszterelnök Centrumpártja nyerte a vasárnapi finnországi választásokat, orrhosszal előzve a konzervatív Nemzeti Koalíciós Pártot.

A Centrumpárt várhatóan a szavazatok 23 százalékával 51 helyet szerez majd a 200 fős törvényhozásban. Őt követi majd a mérsékelten konzervatív Nemzeti Koalíciós Párt 22,1 százalékkal, azaz 50 képviselői hellyel a YLE finn közszolgálati televízió becslése szerint.

Eredmény:
Centrumpárt - 51 (23%)
Nemzeti Koalíciós Párt - 50 (22.3%)
Szociáldemokraták - 45 (21.4%)
Baloldali Szövetség - 17 (8.8%)
Zöld Liga - 15 (8.5 %)
Svéd Néppárt - 9 (4.5%)
Kereszténydemokraták - 7 (4.9 %)
Igaz Finnek - 5 (4.1%)

Friday, March 9, 2007

Megszületett a megállapodás az EU új energiapolitikájáról

Az Európai Unió tagállamainak vezetői a német elnökség és Barroso bizottsági elnök győzködésére végül mindannyian kötélnek álltak és megállapodtak, hogy 2020-ra a megújuló energiák aránya energiafelhasználásukban 20 százalékos lesz. A csökkentés az egész EU-ra érvényes és az egyes tagállamok kötelezettségvállalását a Bizottság dolgozza majd ki.

A német elnökség sikerként könyvelheti el, hogy a kötelező érvényű megállapodás szerint az EU 2020-ig legalább 20 százalékkal csökkenteni fogja széndioxid-kibocsátását a 1990-es évek szintjéhez képest, 20 százalékos energia-megtakarítást vezet be és 20 százalékra növeli a megújuló energiák arányát energiafelhasználásában.

A kompromisszum végül úgy alakult ki, hogy a 20 százalékos vállalás az egész EU-ra vonatkozik, s az egyes tagállamok kötelező vállalásáról az Európai Bizottságnak kell tervet kidolgoznia. A németek elfogadták, hogy több tagállam is világossá tette, hogy csak akkor fogadja el a kötelező célok kitűzését, ha figyelembe veszik a nemzeti „kiindulópontot” és a jelenleg magasabb aránnyal rendelkező tagállamoknak többet kell teljesíteniük, mint az alacsonyabb kiindulópontról indulóknak.

A tagállamok a széndioxid kibocsátást 2020-ra az 1990-es szinthez képest 30 százalékkal csökkentik, ha a programba más fejlett országok is bekapcsolódnak. Ha a nemzetközi közösség ezt nem vállalja, az EU akkor is legalább 20 százalékkal csökkenti saját kibocsátását. Erről a környezetvédelmi miniszterek már februárban megegyeztek.

Átment a rostán az a német javaslat is, amely szerint a hagyományos égőket energiatakarékos izzókra váltják az egész EU-ban. Sigmar Gabriel német környezetvédelmi miniszter szerint Európa nem teheti meg, hogy továbbra is olyan termékeket használ, mint például a hagyományos izzók, amelyek hatékonysága mindössze öt százalékos. Gabriel Stavros Dimas környezetvédelmi biztosnak februárban írt levelében rámutat: az EU-ban évente 25 millió tonnával lehetne csökkenteni a széndioxid kibocsátást, ha a háztartásokban és a szolgáltatási szektorban is energiatakarékos égőket használnának.

Euvonal

Tuesday, March 6, 2007

Estonian center-right PM set to form new coalition

TALLINN (Reuters) - Center-right Estonian Prime Minister Andrus Ansip was set for a wafer-thin election victory on Sunday, allowing him to re-form the current right-left coalition or embrace more like-minded conservative nationalists.

Ansip favors further reductions in the country's flat rate of income tax and has said he will not put the brakes on the economy to allow Estonia a faster adoption of the euro, which he has said could happen in 2010 at the earliest.

Ansip and other parties wooed voters by vowing to cut taxes or boost wages in a nation which is still one of the poorest in the European Union, but where the economy grew by more than 11 percent in the past year and economist say could overheat.

With votes in from 644 of the 657 polling stations, Ansip's Reform Party was heading for 31 seats in the 101-seat parliament, just two more than current coalition partner, the leftist Center Party.

But the main nationalist party Pro Patria-Res Publica made a stronger than expected showing in third place with 19 seats.

The Baltic state became the first country in the world to allow Internet voting in a parliamentary election. More than 30,000 people took part in the Internet poll, which took place last week. Overall turnout rose to 61 percent from 58 percent in the last election in 2003.

A source of tension has been Estonia's 300,000 Russian-speakers. Moscow says the Baltic state has discriminated against them since the collapse of the Soviet Union in 1991. About 100,000 of them can vote in the election. Others are either citizens of Russia or so-called non-citizens, without the right to vote in national parliamentary elections.

Reuters

Áttörés a nyílt égbolt egyezményben

Áttörést értek el a felek az EU és az Egyesült Államok között a tengerentúli légiközlekedés liberalizálásáról folyó tárgyalásokon - közölte az Európai Bizottság, amely szerint az egyezség olcsóbb repülőjegyeket jelenthet az utazóknak.

A három éve folyó tárgyalássorozat fordulópontjához érkezett, mert az amerikai és európai tárgyalófelek előzetes megállapodásra jutottak, hogy nyílt légiközlekedési térséget hoznak létre - mondta Jacques Barrot, közlekedésért felelős biztos. Barrot szerint a megállapodás 12 milliárd eurót érő gazdasági előnnyel, körülbelül 80 ezer új munkahely létrehozásával járhat és több mint 26 millióval több utast jelenthet az elkövetkezendő öt évben. Az egyezség tervezetét a március 22-én megrendezésre kerülő közlekedési miniszteri tanácsülésen terjesztik majd a tagállamok elé és az október végén léphet életbe.

A tárgyalások legutóbb 2006 decemberében jutottak holtpontra, amikor az Egyesült Államok visszautasította korábbi ajánlatát, hogy lazább szabályozást alkalmaz az amerikai légitársaságok külföldi tulajdonba kerüléséről. Jelenleg külföldi vállalatok nem birtokolhatnak 50 százaléknál több részvényt az amerikai légitársaságokban. A mostani megállapodás szerint az EU légitársaságai nagyobb arányban vehetnének amerikai légifuvarozó-részvényeket, ám szavazati joguk továbbra is maximum 25 százalék lehetne. Az új szerződés felváltaná a jelenlegi bilaterális egyezményeket, amelyek közül nyolcat az Európai Bíróság szabálytalannak ítélt.
Euvonal

Thursday, March 1, 2007

Megkezdte működését az Európai Kutatási Tanács és az Alapjogi Ügynökség

Az EU új kutatási ügynöksége a legjobb európai kutatóknak és kutatásoknak juttat majd forrásokat, hogy a kontinens fel tudja venni a versenyt Amerikával, Kínával és Indiával szemben. 2007-2013 között 7,5 milliárd euróval gazdálkodhat az intézet, amelynek célja az új technológiákba való befektetés és ezáltal Európa versenyképesebbé tétele.

A 22 tagú, brüsszeli Európai Kutatási Tanácsot Fotis Kafatos vezeti majd. A tagállamok többször elismerték, hogy az európai kutatásfejlesztés csak az amerikai mögött kullog, míg Kína és India is egyre erősödik. Egy nemrég született megállapodás szerint 2010-ig GDP-jük 3 százalékára növelik a kutatásra fordított összeget.

A Bizottság javaslatára jövőre indulhat az Európai Technológiai Intézet is, amely egyfajta agytrösztként összefogja majd a tudásháromszög legkiemelkedőbb szereplőit, és hálózatai révén betemeti a kutatás, az oktatás és az üzleti élet területét jelenleg elválasztó árkokat, hogy az európai innováció kibontakozhasson.” A Bizottság egyfajta az egyetemek és intézetek hálózatának központjaként képzeli el az intézetet, amelynek székhelyére Budapest is pályázik.

Ma indul az EU alapjogi ügynöksége

Az Európai Bizottság prominens vezetői ma indítják útjára a bécsi székhelyű EU alapjogi ügynökséget. A korlátozott jogkörökkel rendelkező intézmény kritikák kereszttüzében kezdi meg működését, amelyek szerint munkája egybeesik az Európa Tanács által 1955 óta végzett tevékenységgel.

Az ügynökség fő feladata, hogy „objektív, megbízható és összehasonlítható” adatokat gyűjtsön a tagállamokban az alapvető emberi jogok betartásáról, információkkal lássa el az EU intézményeit, és javaslatokat tegyen. Az intézmény politikai céljai az európai alkotmány bizonytalan jövője miatt elhalványultak, mert az ügynökség fő feladata az új alapszerződésben rögzített alapvető jogok ellenőrzése lett volna. Egyelőre az is bizonytalan, hogy ha az EU-tagállamok új szerződésben állapodnak meg, az tartalmazza-e majd az alapvető jogok kartáját.

Az alapjogi ügynökség jogköreinek az európai közösségi jog határain kívülre való kiterjesztését több tagállam sem támogatta, az új intézmény nem foglalkozhat majd rendőrségi ügyekkel, illetve olyan esetekkel, amelyek a büntetőügyekben való jogi együttműködést érintik.

Euvonal

Monday, February 26, 2007

Olasz kormányválság

Lemondott Romano Prodi olasz kormányfő

Romano Prodi miniszterelnök azután nyújtotta be lemondását, hogy a római szenátusban a kabinet nem kapta meg a többség jóváhagyását a Massimo D'Alema külügyminiszter által előterjesztett beszámolóra, amely meghosszabbította volna az afganisztáni olasz katonai missziót. A jelentés szerint a katonai misszió mint "politikai és civil küldetés", a közép-keleti ország békéje előfeltétele.

A 9 hónapja hivatalba lépett Prodi-kabinetet ráadásul élesen megosztják olyan belpolitikai kérdések is, mint a költségvetés, a nyugdíjrendszer reformja, valamint az azonos nemű és a házasságkötés nélkül együtt élő párok jogi státusának rendezése. A szavazáson mindössze két voks hiányzott ahhoz, hogy a kormány megkapja a 160 szavazatos többséget.

D'Alema már korábban célzott arra, hogy ha a szenátusban leszavazzák, a kabinet lemond. A szavazás után előbb Prodi válságtanácskozást tartott a miniszterelnöki hivatalban, majd este a Quirinale palotába ment, hogy benyújtsa lemondását Napolitano köztársasági elnöknek, aki ezt elfogadta.

A kormányon belül viták voltak arról, hogy be kell-e nyújtani Prodinak a lemondását. Maga a kormányfő és D'Alema, aki egyben miniszterelnök-helyettes is, határozottan a lemondás mellett voltak, annál is inkább, mert, írja a római liberális lap, maga Napolitano is értésére adta Prodinak: "Az, akitől megvonják a bizalmat a külpolitika terén, már nem rendelkezik többséggel, és ebből le kell vonnia a következtetéseket."

Napolitano nem fogadta el Prodi lemondását

Hatvanöt óráig sem tartott az olasz kormányválság, és papírforma szerint Prodi kormányának megerősítésével végződött, legalábbis Napolitano államfő részéről, aki kétnapos konzultáció után úgy érezte, nincs más megoldás - a balközép koalíció, ha nem is egységesen, de támogatásáról biztosította Prodit.

Döntsön a parlament - határozott az elnök. Az alsó- és felsőházban bizonyítsák be a balközép pártjai, amit az elnöki palotában váltig bizonygattak: a kormánybuktatás csak véletlen incidens volt, ezentúl kiállnak Prodi mellett.

Ezt maga Prodi sem hiszi el teljesen, éppen ezért a hét második felére tervezett parlamenti bizalomkérésig minél több szavazatot igyekszik begyűjteni. A legnagyobb kormánypárt, a Baloldali Demokraták (DS) főtitkára, Piero Fassino nem szégyellte bevallani, hogy az elmúlt napok lázas egyeztetései során éttermi szalvétákon számolta újra és újra az összes lehetséges voksot, amelyet Prodi össze tud koldulni a szenátusban.

Prodi célja a centrum minél gyorsabb megerősítése. Az idő sürget: március közepén szavaz ismét a parlament az afganisztáni misszió újrafinanszírozásáról, és a most hűséget ígérő baloldali pártok szenátorai máris jelezték, hogy csak azért sem fognak igent mondani. A feszültség kézzelfogható: a szerdán leszavazott külügyminiszter, a DS elnöke, Massimo D'Alema egyenesen úgy fogalmazott, hogy a baloldal egy része nem kell Olaszországnak.

A válság csillapodása tehát csak ideiglenes, bármikor újra kiéleződhet. Megoldás lehetne a Prodi mögött felsorakozó nagy demokrata párt megalakulása - a DS, a centrumpárti Margherita és a politikai színtér két fele között felaprózódott kereszténydemokraták összefogásával. Erről a DS és a Margherita nemsokára kezdődő kongresszusán születhet döntés.

Maradhat a Prodi kormány

Bizalmat kapott Romano Prodi kormánya az olasz parlament felsőházában rendezett bizalmi szavazáson. A szenátorok 162-157 arányban szavaztak bizalmat a múlt héten lemondott miniszterelnök balközép kormányának.


Nol, Euvonal, MTI

Thursday, February 22, 2007

Frattini október 23-ról

A gumilövedékek rendőri eszköztárból való kivonását, a rendőri azonosítók használatát és az erőszakot elszenvedettek eseteinek kivizsgálását szorgalmazta Franco Frattini Budapesten. Az Európai Bizottság alelnöke Gyurcsány Ferencnél kezdte látogatását: a megbeszélést előbb hallgatás övezte, majd egy olyan kormányközlemény, amely nem tér ki a zavargások témakörére.

Az Európai Bizottság alelnöke szerint erősíteni kell a rendőrségi fellépés szakszerűségét, hogy a zavargásokat ne lehessen összekeverni a békés tüntetéssel. A Budapesten tárgyaló Franco Frattini hozzátette, hogy az államot képviselő rendőrséget is meg kell védeni.

Az unió jogi és igazságügyi biztosa az európai ügyek bizottsága és az emberi jogi bizottság tagjaival folytatott megbeszélésen felhívta a figyelmet az őszi eseményeket vizsgáló szakértői csoport több megállapítására is. Franco Frattini szerint ki kell vonni a gumilövedékeket a rendőri eszköztárból, illetve kifogásolta a rendőri azonosítók hiányát is. Szorgalmazta továbbá a civil kontroll megerősítését és az erőszakot elszenvedettek eseteinek kivizsgálását.

Az unió jogi és igazságügyi biztosa az őszi események kapcsán meghallgatta a kormány által megbízott bizottság vezetőjének, Gönczöl Katalinnak, valamint az „alternatív" bizottság társelnökének, Morvai Krisztinának a beszámolóját, és a képviselők hozzászólásait. Gönczöl Katalin összefoglalva az általa vezetett bizottság jelentését kiemelte a gyülekezési törvényre és a rendvédelmi stratégia hiányára vonatkozó javaslatokat. Hangsúlyozta, hogy a bizottság javaslatot tett a gumilövedékek használatának megtiltására, felhívta a figyelmet arra, hogy elengedhetetlen a rendőri azonosítójelek használata.

Morvai Krisztina, az alternatív bizottság megállapításai közül kiemelte, hogy meg kellene hallgatni a szemtanúkat, az erőszakos események áldozatait is. Hangsúlyozta: a szeptemberi és októberi események kapcsán százak sérültek meg fizikailag és lelkileg, ártatlan áldozatokként a rendőri brutalitás kapcsán.

Wiener György, az emberi jogi bizottság szocialista tagja hangsúlyozta, hogy a magyar kormány alapvető fontosságúnak tartja az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását, ugyanakkor az alkotmányos rend fenntartása is alapvető feladat.

Ékes Ilona, az emberi jogi bizottság fideszes tagja személyes tapasztalatait mondta el arról, hogy mit látott a fogdákban a szeptemberi utcai tüntetések után. A képviselő rámutatott, hogy a fogva tartott tüntetők közül egyeseket meztelenre vetkőztettek, bántalmaztak a rendőrök, az utcán elfogottak nem a nevükön szólították, hanem számokkal jelölték meg őket.

Veres József, az európai ügyek bizottságának MSZP-s tagja szerint a legfontosabb a megelőzés, kérdés az, hogy megismétlődnek-e idén a tavaly őszi események.

Franco Frattini az elhangzottakra reagálva azt mondta: talán ezek az események rámutatnak arra, hogy Magyarországnak nem ugyanazok a tapasztalatai a tömeges demonstrációkról, mint más uniós országoknak. Ez egy kellemetlen, rossz lecke, de meg kell tanulni – jegyezte meg. Reményét fejezte ki, hogy a kormány meg tudja előzni, meg tudja akadályozni, hogy hasonló események történjenek a március 15-i demonstrációkon.

mno

Az EU legalább 20 százalékkal csökkenti széndioxid kibocsátását

A tagállamok környezetvédelmi miniszterei „történelmi döntést hoztak”, amikor megállapodtak, hogy az 1990-es széndioxid kibocsátási szintet 2020-ra 30 százalékkal csökkentik, ha a programba más fejlett országok is bekapcsolódnak. Ha a nemzetközi közösség ezt nem vállalja, az EU akkor is legalább 20 százalékkal csökkenti saját kibocsátását.

A környezetvédelmi miniszterek az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés ellensúlyozására hozták meg döntésüket, amely a Kiotói Jegyzőkönyvben foglalt vállalások folytatása. A kiotói megállapodás szerint az ipari országok 2008 és 2012 között széndioxid kibocsátásukat az 1990-es szint alá szorítják.

A német környezetvédelmi miniszter Sigmar Gabriel szerint az összes tagállam világossá tette, hogy helyes és szükséges az üvegházhatású gázok kibocsátásának 2020-ra történő 30 százalékos csökkentése, annak érdekében, hogy a globális felmelegedés az évszázad végére 2 fok alatt maradjon. A miniszter kijelentette: ha a nemzetközi közösség nem csatlakozik a vállalásokhoz, az EU akkor is legalább 20 százalékos csökkenést kíván elérni.

A tagállamok ugyanakkor nem állapodtak meg arról, hogy milyen tehermegosztás alapján érhetik el céljaikat. Gabriel, aki „történelmi döntésnek” nevezte az elért eredményeket, hozzátette: a kitűzött célok megvalósítása minden tagállam számára kötelező.

A célok pontos meghatározását az 1990-es évben mért adatok adják majd, de a terhek megosztásának pontos meghatározásához más évek kibocsátásait is figyelembe veszik majd. Ugyanakkor több, 2004-ben csatlakozott tagállam aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az 1990-es évben a kommunista ipar összeomlása után a kibocsátás igen alacsony szinten volt.

A német miniszter szerint a stabilabb gazdasággal rendelkező országoknak, mint például Németországnak valószínűleg nagyobb áldozatot kell majd hozni, mint az új tagállamoknak. A különböző országok, gazdasági helyzetünknek megfelelően, különböző célokat tudnak megvalósítani - mondta Gabriel.

Stavros Dimas, környezetvédelmi biztos az ülés után kijelentette: a tagállamok támogatták, hogy az Európai Unió továbbra is vállaljon vezető szerepet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Az Európai Bizottságra hárul a feladat, hogy pontosan kidolgozza a 27 tagállam tehervállalásait.

Euvonal

Tuesday, February 20, 2007

Ötletel a külügy

A legismertebb hazai szakemberek és kutatóműhelyek segítenek kitalálni Göncz Kingának a magyar külpolitika új stratégiáját. Az már biztos, hogy a régi elavult, az új azonban még alig-alig körvonalazódik.

Elkészültek az első alaptanulmányok, amelyekből kiindulva - többhónapos szakmai és társadalmi konzultációs folyamat végén - júliusra elkészülhet a kormányzat új külkapcsolati stratégiája. Ezt a külügyminiszter jelentette be hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az stratégia újragondolásának igénye már a tavalyi kormányalakítás után felmerült az újdonsült külügyminiszterrel szemben. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a kilencvenes években lefektetett három fő irányvonal közül kettőnek, az euroatlanti integrációnak és a szomszédsági politika javításának gyakorlatilag lejárt a szavatossága, és jócskán átértékelődött a határon túl élő magyar kisebbségek ügyének kezelése is. Utóbbi megítélése leginkább annak függvénye, hogy a jelentősebb magyar lakossággal bíró szomszédaink épp milyen stádiumban vannak az Európai Unióba vezető úton. A legfőbb prioritások átgondolása és megfogalmazása elengedhetetlen a külpolitika következetességéhez, ez utóbbi fogalom pedig kulcsfontosságú a tárca eredményessége szempontjából – fogalmazta meg már tavaly júliusban elvárásait Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.

Balázs Péter az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a külső feltételeket illetően olyan lényeges elemek változtak, amelyek alapján nagyon megérett az idő újabb célok kitűzésére. "Amikor a politika elér bizonyos célokat, például az EU- és NATO-tagságot, akkor át kell fogalmazni az addigiakat. Ha ez nem történik meg, akkor az egy kis ideig ez halasztás, egy idő után viszont mulasztássá válik" - fűzte hozzá Balázs Péter.

A volt uniós biztos rámutatott, hogy a globális világ nagy iramban változik körülöttünk, az államok hatalma kopik, lemorzsolódik, nem állami szereplők, nagyvállalatok, mozgalmak - a Greenpeace-től az al-Kaidáig - erősödnek. Balázs Péter lényeges szempontnak nevezte, hogy az elmúlt években az Európai Unió és a NATO egyaránt felduzzadt, "rengetegen" tódultak be.

Kiemelt műhelyek

Szeretnénk, ha az együttgondolkodás minél szélesebb körben indulna el az új stratégiáról, amelynek elkészítését indokolja, hogy közel húsz éve nem készült ilyen. Arra kértük a különböző műhelyeket, gondolkozzanak forgatókönyvekben, vizsgálják meg, melyek Magyarország erősségei, melyek a gyenge pontjai, hol láthatóak veszélyek - közölte Göncz Kinga.

A kutatói munkában kiemelt szerepet kap a Világgazdasági Kutatóintézet, a Közép-európai Egyetem, az Nemzeti Etnikai Kisebbségkutató Intézet, valamint a demokráciaközpont. A tevékenységet konzultatív tanács felügyeli, ennek tagja Balázs Péter, Gazdag Ferenc, Gyarmati István, Inotai András és Szarka László. A külügyi tárcánál Szombati Béla főosztályvezető koordinálja a munkát. A tervek szerint a következő hónapokban nyolc nagyobb területen 45 résztanulmány készül el, a tevékenységet műhelymunkák, konferenciák is kísérik majd.

A kiválasztott fő témák közé tartoznak a biztonság politikai és katonai vetületei, a világgazdasági kényszerek, a kitörési pontok, a sikeres uniós tagság feltételei, a szomszédsági kapcsolatok, a nemzeti azonosságtudat, a kultúra és a külkapcsolatok.

"Az új stratégia túlmutat a hagyományos diplomáciai tevékenységen, szerepel benne a kulturális, a gazdasági diplomácia, az önkormányzatok, az üzleti szféra szerepvállalása" - fogalmazott Göncz Kinga a sajtótájékoztatón. Az MTI kérdésére Göncz Kinga azt mondta: jelenleg is karakteresnek érzi a magyar külpolitikát. Példaként a nyugat-balkáni szerepvállalást, a kisebbségi kérdések képviseletét, az afganisztáni missziót említette, és kitért arra is, hogy Magyarország az elmúlt időszakban markáns arculattal jelentkezett Kuba ügyében. „Kifelé nyitott, befelé integráltabb Európai Uniót képzelünk el" - tette hozzá.

A külügyminiszter szerint, bár a látszat sokszor mást mutat, a külpolitikában még mindig sokkal inkább működik a konszenzus, mint más területen Magyarországon. Hozzátette: a konszenzust tovább kell építeni, folytatni az együttgondolkodást arról, melyek a legfontosabb magyar érdekek. Mint elhangzott, a munkába olyan műhelyeket, kutatókat is bevonnak, amelyek és akik "másfajta gondolkodási alapról" indulnak. A stratégia elkészítésére a külügyminisztérium 40 millió forintot különített el.

Egyetemi bemutatók

A tanulmányok rövid összefoglalója felkerül a külügyi tárca internetes honlapjára. Április közepéig elkészül a kutatói elemzés a kiválasztott nyolc nagyobb témakörben, ezeket a tervek szerint az ország egyetemi városaiban mutatják be, majd a gazdasági-üzleti, nem-kormányzati szféra szervezeteivel vitatják meg. A stratégiáról várhatóan májusban a pártokkal is lesz egyeztetés.

Göncz Kinga újságírói kérdésre válaszolva elképzelhetőnek nevezte, hogy a stratégiáról a parlamenttől is kérnek jóváhagyást; a külügyi bizottság várhatóan megtárgyalja az elkészülő dokumentumot. Arra a kérdésre, hogy mennyiben befolyásolhatja a munkát, ha - amint arról hírek szólnak - a külügyi tárca irányítása a közeljövőben esetleg az SZDSZ-hez kerül, Göncz Kinga azt mondta, ez pusztán találgatás. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a stratégia kidolgozása nem kötődik szorosan az ő személyéhez, hiszen széleskörű egyeztetés indult meg.

Figyelö

Sunday, February 18, 2007

A Prümi szerzödés nem része az Acquis-nak

A tagállamok bel- és igazságügyi miniszterei megállapodtak, hogy megosztják egymással bűnügyi adatbázisaikat, ám a prümi szerződés, a határokon átnyúló rendőrségi akciókról szóló részét Nagy-Britannia és Írország ellenezte, így az nem lesz a közösségi jog része.

A német elnökség szerint a prümi szerződés az EU-jogszabályokba való beemelése új dinamizmust ad majd a tagállamok közötti biztonsági együttműködésnek. A német elnökség javaslatára a belügyminiszterek már januárban áldásukat adták a szerződés az EU-ban való alkalmazására, ám néhány tagállam akkor még időt kért arra, hogy megvizsgálja a javaslat pénz- és igazságügyi vonatkozásait.

A prümi szerződés, amelyet Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Luxemburg, Hollandia és Spanyolország kötött 2005-ben, lehetővé teszi, hogy más tagállamok is hozzáférjenek az egyes nemzeti, rendőrségi adatbázisokhoz és a bűnelkövetők üldözésében széles körű adatcserét irányoz elő.

A szerződés 18. cikkelye kimondja, hogy sürgős esetekben egy tagállam rendőrei a másik tagállam előzetes engedélye nélkül átléphetik a határt a közvetlen életveszély elhárítása érdekében. Mivel Nagy-Britannia és Írország a szerződés e cikkét ellenezte, a határon átnyúló rendőrségi akciók nem kerülnek bele az EU jogszabályokba.

Euvonal

EU economic growth forecast raised

The European Union will grow faster than previously expected this year, driven by increasing demand at home, and may outpace growth in the United States, the European Commission said Friday.

The Commission said it expects the $14.3 trillion economy of the 27-nation European Union will grow 2.7 percent this year instead of its earlier 2.4 percent forecast. That would top its estimate that the U.S. economy will grow 2.5 percent.

The EU's executive arm also raised its growth forecast for the 13-nation region that uses the euro currency to 2.4 percent from an earlier estimate of 2.1 percent.
Link

Wednesday, February 14, 2007

Tuesday, February 13, 2007

Egy francia képviselő új ratifikációs eljárással mentené meg az EU alkotmányt

Gérard Onesta, francia európai parlamenti képviselő nem változtatna az EU alkotmány szövegén, csak kétfelé bontaná a jelenlegi szöveget. Az EP alelnök szerint az EU politikáit magában foglaló szövegrészt egyszerű szerződésként kellene elfogadni.

Onesta szerint kár lenne Pandora szelencéjét kinyitni, és újratárgyalni a szerződést, amelyen három éven keresztül rágódtak a tagállamok, mert úgysem találnának olyan megoldást, amely mindenkinek egyformán tetszene.

Az EP alelnöke szerint a franciák 2005-ben azért utasították el a szerződést, mert úgy érezték, hogy az állampolgárok nem szólhatnak bele az EU-ügyekbe, hogy az alkotmány egyes EU-s szabályozásokat kőbe vésne, illetve féltek attól, hogy az EU politikáit alkotmányos alapra helyezzék.

Onesta javaslata szerint az alkotmány szövegét nem kell megváltoztatni, csak a szöveget kellene úgy felosztani, hogy az Alkotmány csak a célokat, valamint az alapvető jogok kartáját tartalmazza, míg az EU politikáit magában foglaló második részt egyszerű szerződésként lehetne elfogadni. Az alkotmány így egy könnyen kezelhető, körülbelül 100 cikkből álló dokumentummá soványodna.

A képviselő szerint ezzel a megoldással a két rész, két eltérő ratifikálási eljárás alá esne. Míg az alkotmányt egy EU-szerte megrendezendő népszavazással kellene jóváhagyni, addig a politikákról szóló részt a nemzeti parlamentek ratifikálnák. Onesta úgy véli, hogy elég lenne, ha az alkotmányt a tagállamok fele jóváhagyná, azzal a kikötéssel, hogy ezek a tagállamok az EU lakosságának legalább a felét képviselik.

A képviselő ezen felül a szövegbe beiktatna egy ún. felülvizsgálati klauzulát, amely szerint a szerződést úgy lehetne módosítani, ha ebben a tagállamok kormányainak 80 százaléka és a tagállamok nemzeti parlamentjeinek 80 százaléka is egyetért.

Onesta szerint javaslata a francia elutasítás minden okára megoldást kínál, s ezért az alkotmányt támogatókat és ellenzőket is kielégíti majd. A képviselő elmondta, hogy tervét támogatja Valery Giscard d'Estaing, az Európai Konvent volt elnöke és Pervenche Beres, francia, szocialista képviselő is, aki a "nem" kampány résztvevője volt.

Euvonal

Távozik a terrorellenes koordinátor

Távozik posztjáról az EU első terrorellenes koordinátora, Gijs de Vries, aki nem kívánja meghosszabbítani három éves mandátumát. Sajtóértesülések szerint Vries távozása kapcsolatban áll az Európai Parlament CIA jelentésével, melyről ezen a héten szavaznak a képviselők.

A CIA jelentés, amely két év alatt készült el, arra próbál választ találni, hogy a tagállamok tudtak-e a területükön áthaladó és leszálló CIA repülőgépekről, amelyek feltehetőleg terrorista gyanúsítottakat szállítottak. A jelentés szerint tizenegy EU tagállam gyanúsítható az amerikai hírszerzéssel való együttműködéssel. A legélesebb kritikát Lengyelország kapta, amely több illegális CIA gépet is beengedett légterébe és nem zárható ki, hogy területén ideiglenes börtön is működött - áll a szövegben.

A jelentés kritikusan fogalmaz Gijs de Vries-el kapcsolatban is, akit az ideiglenes bizottság tanúként hallgatott meg 2006 áprilisában. A holland tisztviselő a meghallgatáson azonban csak homályos kijelentéseket tett, melyet egy parlamenti képviselő „teljesen használhatatlannak” ítélt. A képviselők aggályaikat a jelentésben is kifejtették, amely szerint megkérdőjelezhető a terror-ellenes koordinátori poszt, és amely szerint a koordinátor állításai hiteltelenek voltak.

Euvonal

Jóváhagyták az Irán elleni szankciókat az EU külügyminiszterei

Az EU külügyminiszterei jóváhagyták az Irán elleni ENSZ-szankciók végrehajtását, ugyanakkor továbbra sincs szó külön uniós intézkedésekről. Javier Solana, az EU közös kül- és biztonságpolitikai főképviselője megerősítette, hogy az unió folytatni kívánja a párbeszédet Teheránnal.
A miniszterek már januári találkozójukon jelezték, hogy az EU-tagországok teljes egészében és késlekedés nélkül végrehajtják az ENSZ Biztonsági Tanácsának Iránnal szembeni büntetőintézkedéseit, most ezt a döntést hagyták jóvá hivatalosan.
A miniszterek már januári találkozójukon jelezték, hogy az EU-tagországok teljes egészében és késlekedés nélkül végrehajtják az ENSZ Biztonsági Tanácsának Iránnal szembeni büntetőintézkedéseit, most ezt a döntést hagyták jóvá hivatalosan, a vita nélkül elfogadott napirendi pontok között - szivárogtatták ki uniós diplomaták. Az intézkedések elvben két héten belül életbe léphetnek.
A BT közvetlenül az év végi ünnepek előtt határozott arról, hogy Teherán ellen két hónapon belül büntetőintézkedések lépnek életbe, ha nem mond le urándúsítási terveiről. A szankciók a gyanús tevékenységet segíteni képes anyagok és eljárások kivitelének beszüntetését, az atomprogramhoz kötődő magas rangú személyek utazásainak korlátozását és javaik befagyasztását is magukban foglalhatják.

Euvonal

Borreformról

Vélemény

Thursday, February 8, 2007

A Bizottság a magyar konvergenciaprogramról

A kiigazítás megvalósítása érdekében Magyarországnak szigorúan végre kell hajtania a 2007-es költségvetést, mérsékelnie kell a kiadásokat, beleértve a közigazgatási és az egészségügyi rendszerek kiadásait, általánosan javítania kell a költségvetési ellenőrzést, és készen kell állnia az esetlegesen szükséges további lépések megtételére - tette közzé az Európai Bizottság szerdán.

A Bizottság budapesti képviselete által az euractiv.hu szerkesztőségéhez eljuttatott közlemény emlékeztet arra, hogy Magyarország december 1-jén nyújtotta be konvergenciaprogramjának a 2006-2010-es időszakra vonatkozó új, aktualizált változatát.

A program célkitűzése az, hogy 2009-ig kiigazítsa a túlzott hiányt. A 2006-ban a GDP 10,1 százalékát kitevő hiányt - főként kiadáscsökkentés révén - 2010-re a GDP 2,7 százalékára szorítanák le. A költségvetési célok a program 2006. szeptemberi aktualizált változatához képest változatlanok maradtak. Magyarország az államháztartására vonatkozó középtávú célkitűzést a GDP 0,5 százaléknak megfelelő strukturális hiányban határozta meg, amelyet csak 2010-et követően érne el.

A magas hiánynak a kezdeti időszakra koncentrált kiigazítási törekvések révén történő csökkentése érdekében 2006 nyara óta számos bevételnövelő és kiadáskorlátozó intézkedést hoztak, többek között a közigazgatás, az egészségügy, a nyugdíjak és az oktatási rendszer területén. A költségvetési célkitűzések megvalósításának kockázata - főként 2008-tól - a kiadás-befagyasztás hatékony végrehajtásának bizonytalanságával, illetve a szükséges strukturális reformok végrehajtása terén várható esetleges késlekedéssel kapcsolatos.

A program nagy vonalakban összhangban van a túlzott hiány kiigazítására a Tanács által megszabott 2009-es határidővel. Pozitív elemei között a konszolidációt célzó konkrét intézkedések szerepelnek. A túlzott hiány tervezett kiigazítása azonban a program szigorú végrehajtásától, és különösen a bejelentett szerkezeti reformok további pontosításától és végrehajtásától függ - szögezi le a közlemény.

A 2006. október 10-i, 104. cikk (7) bekezdése szerinti ajánlás fényében a Tanácsnak az alábbiakra kell felkérnie Magyarországot:

- szigorúan hajtsa végre a 2007-es költségvetést és tegye meg a megfelelő lépéseket a túlzott hiány szükség esetén további intézkedések révén történő kiigazítására 2009-ig, biztosítsa, hogy a bruttó adósság GDP-hez viszonyított aránya lehetőleg 2009 előtt szigorúan csökkenő pályára álljon;

- a költségvetési szabályok fejlesztése és az államháztartás intézményi kereteinek megerősítése révén a költségvetés terén 2007-ben megtett első lépésekre építve fokozza a költségvetési ellenőrzést;

- tartósan szorítsa vissza a kiadásokat a közigazgatási és az egészségügyi rendszer bejelentett karcsúsításának, illetve az oktatási rendszer tervezett reformjának gyors elfogadása és végrehajtása révén;

- az államadósság szintjére és az elöregedéssel kapcsolatos kiadások előre jelzett növekedésére való tekintettel a középtávú célkitűzések megvalósítása irányában tett megfelelő előrelépés, valamint a bejelentett további nyugdíjreform-intézkedések végrehajtása révén fejlessze az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát.

euractiv.hu

Monday, February 5, 2007

Epnet

Felraktam a Linkek közé az Epnet akadémiai keresöt.

Felhasználónév: s7460025
Jelszó: password

Thursday, February 1, 2007

Versenyügyek a bankszektorban

Kihasználják a bankok az ügyfeleket: Az Európai Bizottság a lakossági banki szektorban végzett felmérése szerint a bankok visszaélnek a lakossági ügyfelek tájékozatlanságával, magasan tartják a lakossági banki szolgáltatások költségeit és akadályozzák a versenyt.

Az EU lakossági banki ágazata évente az uniós GDP 2%-ának megfelelő, mintegy 250-275 milliárd euró bruttó bevételt eredményez. Brüsszel aggályosnak tartja, hogy egyes tagállamokban tartósan magas a jövedelmezőség, a nagyfokú piaci koncentráció, valamint a piacra való belépést egyértelműen akadályozó tényezők együttes jelenléte, mivel a bankok képesek befolyásolni az ügyfeleket és kisebb cégeket érintő árszinteket. A jelentés szerint egyes, a hitelezők által a hitelkamatok megállapításánál alkalmazott, bizalmas adatokat tartalmazó hitelnyilvántartásokat a bankok arra használhatnak fel, hogy kizárják a lakossági bankügyletek piacaira újonnan belépni kívánókat.
A Bizottság szerint a tagállamok többségében széles körben elterjedt az árukapcsolás, azaz a hitelt igénylő ügyfelet arra kötelezik, hogy további biztosítást kössön vagy folyószámlát nyisson. Jelentősek az ügyfelek mobilitását nehezítő akadályok is, főleg a folyószámla megváltoztatásával járó kényelmetlenségek is - áll a jelentésben.
Bankkártya piacok
A vizsgálat szerint a nagymértékben koncentrált bankkártya piacok számos tagállamban - különösen a bankkártyák megszerzését illetően - lehetővé teszik, hogy a már piacon lévő bankok korlátozzák az új versenytársak belépését, és magasabb kártyadíjakat vessenek ki. A Bizottság szerint aggályos az is, hogy a kereskedői jutalékok Európa-szerte nagyon eltérőek. Például a magas jutalékokat kivető tagállamokban működő cégek - az alacsony jutalékokat alkalmazó tagállamokhoz képest - bankkártyás eladásokból származó bevételük három-négyszeresét kényszerülnek a bankoknak kifizetni.
A jelentés kitér arra is, hogy a magas és tartós jövedelmezőség - különösen a kártyakibocsátás terén - azt mutatja, hogy egyes tagállamok bankjai jelentős piaci befolyást birtokolnak, és magas kártyadíjakat vethetnek ki a cégekre és az ügyfelekre. Ráadásul a jelentés szerint az Európa-szerte eltérő műszaki szabványok számos szolgáltató számára megakadályozzák az összeurópai szinten folytatott hatékony működést. Kroes biztos külön kitért a Visa és a Mastercard kártyaszolgáltatók piaci helyzetére. Kroes szerint a két cég duopóliumot alkot.
Euvonal & EUX TV