Friday, November 2, 2007

Új tőkepiaci szabályozás

November 1-jén lép életbe az Európai Unióban az egységes tőkepiaci szabályozást célzó irányelv, amely gyökeres változást hoz az értékpapír-kereskedelemben. Az új direktívát eddig 19 tagország ültette át szabályozásába, nyolcan késlekednek, s közülük négy - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Spanyolország - komolyabb elmaradásban vannak. David Wright, a bizottság pénzügyi szolgáltatások részlegének vezetője reményét fejezte ki, hogy "ez a négy ország felgyorsítja majd a folyamatot".
A Bizottság szeptemberben tájékozódott a tagországok körében, hol tartanak az irányelv érvényesítésében, amire a magyar illetékesek azt válaszolták: novemberre várható az irányelvek gyakorlatba történő átültetése, és folyamatban van a vonatkozó jogszabályok parlamenti módosítása.
Az Európai Unió értékpapír piaci szabályozásának 20 év óta legmélyrehatóbb reformja azt célozza, hogy növekedjen a verseny az egységes európai tőkepiacon, megszűnjön a tőzsdék értékpapír-kereskedelmi monopóliuma, és csökkenjenek az értékpapír-tranzakciók költségei az ügyfelek számára. A MiFID bevezetésének célja a verseny és hatékonyság növelése az egységes európai tőkepiacon.
Az országok késedelme ellenére az európai részvénypiaci forgalom 90 százaléka már az új szabályok szerint bonyolódik november elejétől, mivel a jelentősebb tőzsdék (London, Frankfurt és Párizs) már eleget tesznek az újabb követelményeknek. A MiFID (Markets in Financial Instruments Directive) irányelvet 2004-ben fogadta el az Európai Parlament, 2007 januárjáig kellett volna beépíteni a nemzeti jogszabályokba úgy, hogy 2007. november 1-jén hatályba lépjen.

Saturday, October 27, 2007

Linkfelvétel

Itt elérhető az Európai Tükör

Thursday, October 25, 2007

Szaharov 2007



Az EP gondolatszabadságért járó elismerését, a Szaharov-díjat az idén Szalih Mahmúd Oszman, szudáni emberi jogi ügyvéd kapja.
A Szaharov-díj idei nyertese, Szalih Mahmúd Oszman több mint húsz éve védi a darfúri üldözötteket, azokat, akiket kínoznak és azokat, akiket halálbüntetés fenyeget.
A díjat ünnepélyes plenáris ülés keretében az Európai Parlament elnöke adja át december 11-én, Strasbourgban, egy nappal az ENSZ emberi jogok egyetemes nyilatkozata aláírásának 59. évfordulója után.

Wednesday, October 24, 2007

Közzéteszik a mezőgazdasági támogatásban részesülők listáját

Az EU agrárminiszterei megállapodtak, hogy az interneten teszik közzé a mezőgazdasági támogatások kedvezményezettjeinek listáját. A javaslatot az Európai Bizottság terjesztette elő, s az része a testület átfogó átláthatósági kezdeményezésének, amely szerint a pályázatok nyerteseinek nevét 2008-tól elérhetővé kell tenni.
A megállapodás azután született, hogy kiderült, a Franciaországban a mezőgazdasági vállalatok 15 százaléka kapja az EU-támogatások 60 százalékát, és a brit királynő, valamint Károly herceg másfélmillió eurós támogatást könyvelhetett el 2003-2004-ben.
Euvonal

Monday, October 22, 2007

Polish elections

The governing conservative party of Jaroslaw Kaczynski suffered a strong defeat at the hands of the centre-right opposition in Sunday's elections.
The opposition leader and would-be prime minister Donald Tusk has promised to restore the country's relations with major EU states and improve finances as part of a strategy for the early adoption of the bloc's single currency.
Early poll results suggested Civic platform party (PO) had received the biggest share of the vote. It gained around 42 percent beating its main competitor, the ruling Law and Justice party (PiS), which received around 32 percent of the votes. The two other parties that made it into the parliament are the Left and Democrats of ex-president Alexander Kwasniewski - third place (13%) - and the Polish Peasants' party (9%), expected to join the ruling coalition.
As predicted, the Self-defence party and the League of Polish families - the former coalition partners of the outgoing prime minister Kaczynski until a clash in late August - did not pass the five percent parliamentary threshold.
For Mr Tusk, 50, Sunday's election means success at the third attempt, as he lost to Jaroslaw Kaczynski and his twin brother Lech, Poland's president, in both parliamentary and presidential elections in 2005.
Mr Tusk is of Kashubian origin, a 300,000-strong minority in the north-west part of the country, with some of his political opponents accusing him of being too pro-German. For his part, Mr Tusk has said he wants to restore relations with Germany after several bitter clashes by the Kaczynski government with Berlin, mainly over historic issues and contacts with Russia. His PO party is also aiming to slash red tape and introduce a flat rate tax to make the country more business-friendly as well as conclude the privatisation process in the remaining state sectors.
The victorious Civic Platform party also plans to pull Polish troops from Iraq early in 2008, a top party official said, according to Reuters.

Sunday, October 21, 2007

Historic Swiss election result strengthens far-right populists

Switzerland's far-right Swiss People's Party (SVP) shrugged off charges of racism to register the best election showing of any single party in nearly a century, preliminary results showed Monday.
The SVP, already the country's largest party, won 29 percent of the vote and 62 seats in the 200 seat lower house, the National Council, gaining seven seats over 2003, according to the Swiss statistical office. "It's the strongest score of any party" since 1919, political scientist Hans Hirter told AFP. The SVP's aggressive campaign targeting immigration and foreign criminals included a poster featuring a black sheep being kicked out by white ones.
The Socialists, with 19.5 percent of the vote, lost nine seats, leaving them with 43, while the Radicals slumped to a record low of 15.6 percent, shedding five seats to 31. The centre-right Christian Democrats (14.6 pct), the junior partner in the four-party government, gained three seats to reach 31, the preliminary results showed. With a combined 11 percent of the vote, the Green movement surged to a total of 23 seats in the lower house, just behind the four governing parties.
Socialist parliamentarian Liliane Maury Pasquier said the SVP had profited from fears about globalisation and perceptions of growing social insecurity. "The SVP dresses all this up in xenophobic and anti-European colours. People think they are defending themselves by voting for the SVP," she told AFP.

Saturday, October 20, 2007

Flower flag



Megvan az új szerződés. Ennek örömére nézegessük a portugál elnökség ajándékát, a magyar virágzászlót.

Friday, October 19, 2007

Az Alku

A megbeszélés utolsó óráiban már csak két fő törésvonal mentén zajlott a vita: Lengyelország és Olaszország igényeire kellett megoldást találni, akik politikai súlyuk növekedését szerették volna elérni a huszonhét tagú Közösségben.
Varsó követeléseire reagálva az ioanninai záradékként ismert döntéskésleltető mechanizmus nyilatkozatként fog szerepelni a szerződésben, azonban szigorú jogi ellenőrzést rendelnek hozzá, amely kimondja, hogy a záradékot csak az összes uniós vezető egyhangú szavazata mellett lehet megváltoztatni. „Mindent elértünk, amit akartunk” - nyilatkozta péntek reggel Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök, hozzátéve, hogy a kompromisszum azt jelenti, országának beleegyezése nélkül a záradékot nem lehet eltávolítani a szerződésből.
A találkozó másik vitás kérdése a 2009-es európai parlamenti választások utáni parlamenti mandátum-elosztás volt. Olaszország ugyanis Franciaországgal és Nagy-Britanniával megegyező számú képviselőre tartott igényt. Az új szerződésben kompromisszumos megoldás született, amely szerint Róma eggyel több képviselőt kap, annak az árán, hogy az EP elnöke ezután nem számít törvényhozónak. Így továbbra is fenntartható a parlamenti képviselők 750 fős maximális létszáma. Az eredeti tervek szerint Olaszország 72, Nagy-Britannia 73 és Franciaország 74 szavazattal rendelkezett volna.
Végül Bulgária az euró helyesírásával kapcsolatos kifogásait is sikerült leszerelni. Szófia tiltakozott ugyanis az ellen, hogy az EU jogi szövegeinek bolgár változatában ne a bolgár helyesírás szerint, „evro”-ként szerepeljen a közös valuta neve. Az alku szerint a bolgár szövegekben egyelőre az EUR rövidítést használják majd, és Szófia ígéretet kapott arra, hogy a kérdésben később megoldást keresnek.

Thursday, October 18, 2007

Lisszabon

Ma találkoznak az EU állam- és kormányfői, hogy pontot tegyenek az új szerződés körül kialakult politikai vita végére. Ha minden jól megy, holnapra megszülethet a megállapodás, bár egyelőre nem tudni, hogy Olaszország és Lengyelország meddig megy el a vitában. Barroso szerint a bolgár és az osztrák követelések nem merülhetnek fel a szerződésről szóló döntés feltételeként.
A vezetők által megvitatandó dokumentum megőrizte az alkotmányos szerződés alapvető elemeit, ám a tagállamok minden olyan elemet kigyomláltak a szövegből, amely az EU-t, mint szuperállapot tüntetné fel, így kikerültek a dokumentumból a szimbólumok, a külügyminiszter - igaz ennek csak az elnevezése változott - és az európai törvények is. A szerződés alapvető elemeiről júniusban állapodtak meg a tagállamok, azóta a szöveget jogi szakértők öntötték mostani formájába.
A megállapodást Olaszország és Lengyelország blokkolhatja, de szakértők szerint valószínű, hogy a tagállamok vezetői hamar találnak kompromisszumos megoldást a vitás kérdésekre. A csúcs előtt José Manuel Barroso bizottsági elnök úgy nyilatkozott, hogy számos lehetőség van a patthelyzet elkerülésére. Sajtóértesülések szerint az egyik lehetséges megoldás, hogy az egyes tagállamoknak jutó parlamenti képviselők számáról csak később döntenek, egy másik forgatókönyv szerint pedig Franciaország egy képviselői székről lemond, így Nagy-Britanniának, Franciaországnak és Olaszországnak is 73 képviselői hely jutna a 2009-es EP-választások után.
A vezetők abban mindenesetre egyetértenek, hogy az EU nem engedhet meg magának egy újabb kudarcot, és eddig sem Varsó, sem Róma nem vetette be a vétókártyát. Ennek ellenére Barroso a júniusban megkötött politikai megállapodás tiszteletben tartására szólította fel a tagállamokat. „Egy jó megállapodás van az asztalunkon. Úgy vélem, hogy ez a lehető legjobb alku” - mondta a Bizottság elnöke a kétnapos találkozó előtt, hozzátéve: „nincs rá ok és kifogás, miért ne oldanánk meg ezt a kérdést ezen a héten.”
A Bizottság elnöke az osztrák és a bolgár követelésekre is reagált. Az Ausztriába beáramló külföldi egyetemisták kérdésben úgy vélte, hogy elfogadhatatlan, hogy egy hétköznapi jogi ügyet egy ilyen nagy horderejű szerződéshez kössenek. Barroso ugyanakkor bejelentette, hogy a Bizottság úgy döntött: felfüggeszti az Ausztria elleni eljárást az egyetemi hallgatók ügyében. „Készek vagyunk a közösségi jog keretein belül dolgozni az ügyön” - mondta az elnök, és időt biztosítunk Ausztriának arra, hogy további adatokkal lássa el a Bizottságot.
Hasonló üzenetet küldött Barroso Varsónak is, amely az euró írásmódja miatt fejezte ki elégedetlenségét. Ez egy fontos kérdés, mert az EU egy többnyelvű projekt és nem szándékozunk a nyelvtan és a kiejtés harmonizálására. De ez a kérdés nem merülhet fel a reformszerződésről szóló döntés feltételeként - mondta az elnök.
A tagállamok állam- és kormányfői késő délután kezdik meg ülésüket és a reformszerződés mellett a globalizáció kérdése is szerepel napirendjükön.

Tuesday, October 16, 2007

EU peackeeping in Chad

European Union foreign ministers gave their final approval Monday to deploy a 3,000-strong EU peacekeeping force for one year to help refugees and displaced people living along Darfur's borders with Chad and the Central African Republic.
About half of the EU force will be French. Kouchner said the force has already received pledges of more than 2,500 troops from several EU nations. Poland and Spain pledged troops and planes at the EU talks Monday, while Ireland, Sweden, Poland and Belgium are expected to provide smaller contingents of 80 to 300 troops each, officials said.
The EU force could start deploying "in the first few weeks of November," French Foreign Minister Bernard Kouchner said. EU officials estimate the cost of the force will be $142 million for one year.

Sunday, October 7, 2007

New ACP deals on the horizont

The European Union and countries in the Caribbean failed to agree on a new trade and investment deal in two days of talks that ended on Friday but managed to narrow the gaps between them, officials said. The EU and 79 nations in Africa, the Caribbean and Pacific (ACP) have been holding talks to replace colonial-era preferential trade deals which the World Trade Organization says are illegal and must end by December 31.
The EU says the new agreements will help the ACP countries develop their economies, which are largely dependent on commodity exports, and will foster regional economies that will help attract foreign investment. The Caribbean is largely dependent on tourism while its commodity export industries, in particular sugar, have languished. But some aid agencies, such as Oxfam, say the deals will expose farmers and businesses in developing countries to unfair competition from Europe.
The EU and countries from the Pacific region have effectively given up on reaching a firm deal before the preferential trade agreements expire in January. Instead, they have agreed to seek an interim agreement to come into effect by January 1 and bring them in line with WTO stipulations, avoiding litigation at the world trade body.

Friday, October 5, 2007

Reform Treaty downloadable

Download Reform Treaty from here:
Consilium IGC
Portuguese Presidency

Wednesday, October 3, 2007

MEPs agree parliament seat distribution

The European Parliament's constitutional affairs committee has backed a new plan on how seats for parliamentarians should be distributed between the 27 EU states after the next European elections in 2009.
On Tuesday (2 October), 17 committee members voted in favour of the report on the future composition of the EU assembly drafted by French conservative Alain Lamassoure and Romanian socialist Adrian Severin. Five MEPs were against, three abstained.
Mr Severin described the vote as "extremely important...since it has proved that we are able to make very important decisions, sometimes electorally costly, but absolutely necessary in order to make Europe progress".
In the nine-page paper, the two lawmakers have suggested following three main rules. The total number of deputies in the legislative body should be limited to 750 compared to the current 785. The ceiling for a national delegation would be decreased from 99 to 96 seats and the minimum threshold would rise from five to six seats.
According to Mr Severin, such caps would result in a "smaller, more efficient and less costly" parliament. If broken down by countries, the new rules would slightly reduce the political weight of Germany which currently has 99 deputies, while Malta would gain an extra MEP. "No country, except Germany, will get less seats than those distributed by the treaty of Nice as amended by the accession act of Bulgaria and Romania", Mr Severin stressed, adding that eleven EU states will gain a seat or more.
Politics versus pure mathematics
Within the three main limits, the seats would be shared on the basis of the "degressive proportionality" principle, suggesting that "the bigger the population of a member state, the higher must be the number of citizens each MEP represents" and vice versa. "Our proposal was trying to be more-or-less neutral" to big as well as small EU member states, Mr Severin said, adding it should put an end to political bargaining over the allocation of seats in the future. However, he has also admitted they "have not yet found a mathematical formula which would allow everybody to calculate seats without any discussion".
Pandora box: citizens or residents?
Meanwhile, Italian socialist Mauro Zani described Tuesday's vote as "a black day" for the European Parliament. Speaking to Italian media, Mr Zani said it was unbelievable to base a country's demographic weight on the number of its inhabitants rather than on the number of its residents. He has argued that it is residents who have the right to elect their MEPs and called on Rome to veto the proposal when it reaches member states. The issue is of high importance to Poland as well, with Warsaw having hoped for more than the one extra MEP it is to get after the 2009 elections.
But Mr Severin dismissed the criticism by saying the inhabitants-based calculation reflects the socio-economic realities in member states such as the capacity of a certain state to host them or offer them a job. "This capacity should be reflected in the way in which each state is represented in the European Parliament", he said, suggesting, however, a thorough debate and analysis with the possibility to change this rule.
The entire legislative body will vote on the report on 11 October, with Mr Lamassoure and Mr Severin anticipating that if MEPs follow their representatives in the constitutional affairs committee, parliament should adopt their draft report by a large majority.
If also approved by all 27 EU capitals, the rules would become part of the EU's new Reform Treaty, which is expected to be politically agreed at a summit on 18 October. The new system of seats redistribution should enter into force with the next parliamentary elections in 2009.
Euobserver

Tuesday, October 2, 2007

Postai liberalizáció 2011

Az EU-tagállamok közlekedési és hírközlési miniszterei jóváhagyták a postai szolgáltatások területén történő teljes piacnyitást, melyet 2011-ig a kell megvalósítani. A dátum az eredeti tervekhez képest két éves csúszást jelent, ami elsősorban Franciaország és Olaszország ellenkezésének köszönhető. Tizenegy tagállam 2013-ig kapott haladékot.
A 88 milliárd eurós postai szektor liberalizációjának utolsó szakaszáról hétfőn (2007. október 1.) született megegyezés Luxemburgban, miután a tagállamoknak sikerült tisztázniuk nézeteltéréseiket a liberalizáció menetrendjét és a lehetséges negatív következmények kezelését illetően.
A kompromisszum megszületését leginkább az a javaslat segítette elő, amelynek értelmében 11 tagállam - főleg a kelet-közép európai országok, amelyek jelentős lemaradásban vannak a postai monopóliumok felszámolásában - további engedményként újabb 2 év haladékot kaptak a liberalizációra, így annak határideje esetükben 2013-ra módosult.

Thursday, September 27, 2007

Sarkozy sets conditions for rejoining NATO military command

French president Nicolas Sarkozy on Monday (24 September) laid down two conditions for France to rejoin the military command structure of NATO after an absence of over 40 years. In an interview with The New York Times, Mr Sarkozy said he had no problem with returning to the military alliance's integrated command, from which French president Charles de Gaulle withdrew in 1966.
But he said that first European defence must move forward and that top positions in the US-led NATO organisation should be reserved for French personnel. "I would make progress on a European defence a condition for moving into the integrated command, and I am asking our American friends to understand that," said the president.
"A Europe capable of defending itself independently would not be a risk for the Americans; it would be an asset. "He continued: "It is obvious that if we were to envisage such a move, it could only happen in as much as space was made in the leadership, at the highest level, for representatives of France."
France remained a member of the alliance after President de Gaulle removed French troops from its integrated military command and said that all non-French NATO troops may no longer be stationed in France. It rejoined the Military Committee in 1995 and has become considerably closer to NATO, participating in military operations in Kosovo and Afghanistan. Meanwhile, the French army has also adopted the same procedures as the alliance.
Mr Sarkozy's predecessor Jacques Chirac also sought to join the military command structure in 1997, but the conditions he set were rejected by the Clinton administration. The current French president appears to have put the ball in the US' court with the two conditions.
European defence policy
However, Nicolas Sarkozy has also done much to open the informal political channels between Washington and Paris by publicly praising America and its values and also choosing to take his summer holiday in the US.
The NATO pre-conditions also see a return to a favourite topic of Mr Sarkozy - the creation of a European defence policy. It is set to be a big theme when France takes over political leadership of the EU in the second half of 2008.
The president indicated the importance he attaches to the theme by having troops from all EU member states present during this year's celebrations of Bastille Day on 14 July. At the time, Mr Sarkozy said: "The basis for a European defence exists. We must make it grow," he said, adding "I want Europe to be capable of ensuring its security autonomously."
Euobserver

Wednesday, September 26, 2007

Cukorreform több kompenzációval

Miután a 2006 februárjában elfogadott cukorreform termeléscsökkentési kvótáit nem sikerült elérni az Európai Parlament a szerkezetátalakítási segélyek növelését javasolta. Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei ennek megfelelöen a cukoripar szerkezetátalakítási programjának módosításáról állapodtak meg. A Bizottsági szerint az intézkedéseknek köszönhetően a termelők 2010-ig további 3,8 millió tonna cukorkvótát adhatnak vissza.
Az új szabályok szerint a 2008/2009-es gazdasági évben a termelők a visszamondott kvóta minden egyes tonnája után 237,5 EUR kiegészítő kifizetésben részesülnek. A kifizetésekre visszamenőlegesen kerül sor, így azok sem nem szenvednek hátrányt, akik már lemondtak a kvótáikról.
Új elem az is, hogy a cukorrépa-termelők - a cukorgyárakra vonatkozó kvóták legfeljebb 10%-ának erejéig - közvetlenül is igényelhetnek támogatást a szerkezetátalakítási alapból. Szintén a vállalkozások bekapcsolódását hivatott ösztönözni, hogy azok a termelők, akik lemondanak 2008/2009-es kvótájuk bizonyos hányadáról, mentesülnek a szerkezetátalakítási levonás fizetése alól kvótájuk azon részére vonatkozóan, amely a 2007/2008-as gazdasági évben megelőző kivonás hatálya alá esett.
2008/2009 vonatkozásában a kvótáról való lemondás kérelmezése kétlépéses lesz: a második lépésben (határidő: 2008.3.31.) kizárólag az vehet részt, aki az első lépésben (határidő: 2008.1.31.) legalább az ez év márciusában meghatározott megelőző kivonás mennyiségi kívánalmainak megfelel. A Bizottság az első lépés után értesíti a vállalatokat arról, hogy milyen mértékben veszélyezteti őket a kompenzáció nélküli csökkentés 2010-ben, ha nem vesznek részt a második lépésben.
A Bizottság várakozásai szerint a változtatások eredményeként a termelők az eddig visszamondott 2,2 millió tonnán felül további 3,8 millió tonna mennyiségű cukorkvótáról mondanak majd le. Ha 2010-re nem lesz elegendő a kvótacsökkentés mértéke, a Bizottság azt kötelezően érvényesíti attól függően, hogy az egyes tagállamok mennyi kvótáról mondtak le.
Euvonal

Növelik a gabonatermelést az EU-ban

A gabonapiaci helyzetre való reagálásként az Európai Bizottság tízről nulla százalékra csökkentené az előírt területpihentetési arányt 2007 őszére és 2008 tavaszára. Az EP támogatta a sürgősségi eljárásban megszavazott módosítást, annak hatályát azonban a 2009-es évre is kiterjesztené.
Az EU-ban a vártnál rosszabb 2006-os, 265 és félmillió tonnás termés a készletek jelentős apadásához és történelmi rekordárakhoz vezetett. A 2006/2007-es gazdasági év elejétől most szeptemberig 14 millióról 1 millió tonnára csökkentek az intervenciós készletek. (Ez utóbbi nagy részét magyar kukorica teszi ki.)

Tuesday, September 25, 2007

Elfogadták a harmadik vasúti csomagot

Kedden harmadik olvasatban is elfogadta az EP a nemzetközi vasúti személyszállítás 2010-es liberalizációjáról, a vasúton utazók jogairól, valamint a mozdonyvezetők képesítésével foglalkozó jogszabályokat, miután az EP és a Tanács képviselőinek sikerült megállapodásra jutniuk a korábban vitás kérdésekben.
Az Európai Bizottság 2004. március 3-án állt elő a „harmadik vasúti csomagnak” nevezett jogszabályokra vonatkozó javaslataival. Ennek egyik eleme a vasúti piachoz való hozzáféréssel, a másik a nemzetközi vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogaival és kötelezettségeivel, a harmadik pedig a mozdonyvezetők képesítésével foglalkozik.
Az EP 2007. január 18-án fogadta el második olvasatban a három jogszabályt. Mivel ez után is nézeteltérés volt a tagállami kormányokat képviselő Tanács és a parlament között, intézményközi egyeztetőbizottságot hoztak létre. Miután a nyáron sikerült megegyezni a részletekről, az EP most az egyeztetőbizottságban elfogadott szövegekről szavazott Strasbourgban. (A Jarzembowski-jelentést 541 igen, 65 nem, 20 tartózkodó vokssal, a másik kettőt kézfelemeléssel szavazták meg.)
A Georg Jarzembowski (néppárti, német) által jegyzett jelentés foglalkozik a vasúti liberalizációval. A nemzetközi személyszállítást eszerint 2010. január 1-ig kell megnyitni a verseny előtt. (Az EP első olvasatban egyébként 2008-as nyitást javasolt, de végül elfogadta a tanácsi elképzelést a 2010-es váltásról. Egyes képviselők a liberalizációt előíró irányelv hatályát kiterjesztették volna a belföldi személyszállításra is, az erre vonatkozó módosítás azonban a második olvasatban elbukott.)
Az egyeztetőbizottságban elfogadott szöveg szerint „az irányelv célja a közösségen belüli nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatások –– nem pedig a tagállamok és harmadik ország közötti szolgáltatások –– piacának megnyitása”.
A jogszabály szerint a „nemzetközi személyszállítási szolgáltatás olyan személyszállítási szolgáltatás, amelynek során a vonat valamely tagállam legalább egy határán áthalad, és amelynek fő célja a különböző tagállamok állomásai közötti személyszállítás”.
A nemzetközi személyszállítási szolgáltatás működtetésének céljából a vasúttársaságok számára 2010. január 1-ig valamennyi tagállamban biztosítani kell az infrastruktúrákhoz való hozzáférési jogot” - áll a szövegben. „A nemzetközi személyszállítási szolgáltatás keretében a vasúttársaságoknak jogukban áll utasok felvételét és leszállását biztosítani a nemzetközi útvonalon található bármely állomáson, beleértve az ugyanazon tagállamban található állomásokat is.”
A tagállamok csak meghatározott, kivételes esetekben korlátozhatják az infrastruktúrához való hozzáférési jogot, illetve az utasok ugyanazon tagállam állomásain való felvételére és leszállására való jogosultságot.
Utasjogok
A vasúton utazók (a belföldiek is!) jogaival és kötelezettségeivel foglalkozó rendeletet az Európai Parlament részéről Dirk Sterckx (liberális, belga) kezelte. A jogszabály foglalkozik többek között az utasok tájékoztatásával, a vasúttársaságoknak az utasokra és poggyászaikra vonatkozó felelősségével és biztosítási kötelezettségeivel, a vasúttársaságok késésekért való felelősségével, a vasúton utazó, fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű személyek védelmével, valamint a szolgáltatás minőségi előírásainak figyelemmel kísérésével. A tagállamok legfeljebb öt éves (további öt évvel kétszer meghosszabbítható) mentességet kaphatnak a rendeletnek a nemzeti vasúti személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó előírásai alól.
Az utas ― az utazási jog elvesztése nélkül ― a menetjegyen feltüntetett indulási állomás és célállomás közötti késések miatt kártérítést kérhet a vasúttársaságtól késés esetén A fizetendő legalacsonyabb kártérítések:
- 60–119 perces késés esetén a menetjegy árának 25 százaléka
- 120 perces vagy azt meghaladó késés esetén a menetjegy árának 50 százaléka A kártérítést a kártérítési igény benyújtását követő egy hónapon belül ki kell fizetni. Az utas nem jogosult kártérítésre, ha a késésről a jegyvásárlást megelőzően tájékoztatták, vagy ha az utazásnak másik szolgáltatással vagy eltereléssel történő folytatása következtében a késés a 60 percet nem haladja meg.
A mozdonyvezetők képesítésével foglalkozó jogszabály parlamenti felelőse Gilles Savary (szocialista, francia). Az irányelv „meghatározza a közösségi vasútvonalakon közlekedő mozdonyokat és vonatokat működtető mozdonyvezetők minősítésének feltételeit és eljárásait”. A szöveg szerint a mozdonyvezetéshez szükséges alkalmasság és képesítés mellett minden mozdonyvezetőnek igazolnia kell, hogy eleget tesz az egészségügyi előírásokra, alapvető oktatásra és általános szakmai készségekre vonatkozó minimumfeltételeknek, továbbá rendelkeznie kell olyan tanúsítvánnyal, amelyen felsorolják azokat a járműveket, amelyek vezetésére jogosult. Az engedély kérelmezésének alsó korhatára legalább 20 év. A tagállamok kiadhatnak engedélyt 18 éves kort betöltött kérelmezők számára is, ekkor azonban az érvényesség a kiállító tagország területére korlátozódik.
Harangozó Gábor (szocialista) képviselő szerint a liberalizáció helyes lépés, és „a személyszállítási szolgáltatások piacán szükségszerű a nyílt verseny. Ez nemcsak hozzájárul a vasúti reform megvalósításához, hanem egyúttal olyan versenyhelyzetet teremt, melynek legfőbb nyertesei maguk a fogyasztók lesznek.”
Harangozó azt mondta, a nehéz anyagi helyzetben levő vasúttársaságoknak azonban „időt kell adnunk arra, hogy versenyképessé váljanak és így megállják a helyüket az utasokért folytatott küzdelemben”. A politikus hozzátette, az utasok bizalmának növelése érdekében ki kell terjeszteni az utasjogokat is, emellett „feltétlenül szükséges, hogy az európai gyorsvasúthálózat fejlődése, valamint az ehhez kapcsolódó határokon átívelő üzemeltetése könnyebbé váljon”.
EP Press

Luxemburg 2008

A luxemburgi kormány bejelentette, hogy az év végétől feloldja a munkaerőpiaci korlátozásokat és a 2004-ben csatlakozott EU-tagországok állampolgárai szabadon vállalhatnak munkát a nagyhercegségben.

Monday, September 24, 2007

Proposed Budget 2008

44,2% Cohesion and Competitiveness for growth and employment
32,9% Direct aids and market related expenditure
10,7% Rural development
5,4% The EU as a global partner
1,0% Citizenship, freedom, security and justice
5,7% Total Administrative expenditure
0,1% Compensations for Bulgaria and Romania

The Commission adopted the Preliminary Draft Budget (PDB) for 2008 – the first step in the budgetary procedure before the budget is finally approved by the European Parliament and the Council.

Commitment appropriations in the PDB are at the level of 1.03% of EU Gross National Income (GNI), and payment appropriations at 0.97% of GNI. Spending on growth and employment policies increases by +4.2% compared to 2007, to reach 44.2% of the budget, against 43.6% for the protection and management of natural resources, including the Common Agricultural policy.

The renewed Lisbon Strategy remains at the core of EU policy. EUR 57.2 billion will be spent on policies related to growth and employment (heading 1), i.e. 2.3 billion more (+4.2%) than in 2007. In particular, research expenditure will increase by some 11%, investments in trans-European energy and transport networks by 14%, and lifelong learning programmes by 9% (with 63,5% increase for Erasmus Mundus). Moreover, the new programmes to support cohesion across Europe will kick-in, boosting expenditure in this field by almost EUR 1.4 billion, or 3.1%, of which Cohesion Fund devoted to big infrastructural projects will increase by more then 14% in 2008.

Saturday, September 22, 2007

Egyenesen körbe

Változó francia Európa politika
A korábbinál aktívabb Európa-politika jegyében látogatja végig az EU tagországait Nicolas Sarkozy francia elnök, aki partnert keresve nyitni akar Kelet-Közép-Európa felé is.
Franciaország nagy visszatérése Közép-Európába - így értékelte múlt heti budapesti villámlátogatását a kíséretében lévő francia sajtótudósítókkal beszélgetve Nicolas Sarkozy francia államfő, miután repülőgépe péntek délután Párizs felé vette az irányt. Az apai ágon magyar származású Sarkozy nyilván nem véletlenül éppen a - szóvivője megfogalmazásával - "szívének kedves" Magyarországgal kezdte a valamennyi tagállamot érintő, a 2008 második felében esedékes francia EU-elnökség előkészítését szolgáló utazásainak sorozatát. Ám az Élysée-palota mindent megtett, hogy a nosztalgikus felhangok ellenére markáns európai dimenziót adjon a budapesti tárgyalásoknak. Igaz, a magyar gyökereinek politikai pályafutása során vajmi kevés jelentőséget tulajdonító Sarkozy rossz döntésnek nevezte a trianoni szerződést, és feltűnő megértést tanúsított az iránt, hogy Budapesten nagy figyelem övezi a határon túli magyarok sorsát, rendületlenül tartotta magát ahhoz a magyarral elvileg ellentétes francia doktrínához, amely csak az egyéni nemzeti kisebbségi jogokat ismeri el, a kollektívokat nem.
A budapesti vizit fő üzenete azonban messze túlmutatott a kétoldalú francia-magyar kapcsolatokon: mint a Le Monde című párizsi napilap megállapította, a júniusi EU-csúcsot megelőző varsói vizit - amely elsősorban a lengyel vezetés meggyőzését szolgálta az újrafogalmazott alkotmány kérdésében -, a Líbiában halálra ítélt bolgár ápolónők szabadon engedésének kieszközlése, valamint a mostani magyarországi út egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy felmelegedjék az új tagállamok Párizshoz fűződő viszonya. Zömük ugyanis annak idején látványosan támogatta az amerikai katonai beavatkozást Irakban, mire Sarkozy elődje, Jacques Chirac nyers modorú kioktatással reagált, mondván, az akkor még csatlakozásra váró országok "elmulasztották az alkalmat, hogy hallgassanak". Sarkozy a repülőgépen abból sem csinált titkot, hogy az unión belül nagyon is jelen vannak a hagyományos geopolitikai érdekek. Azt fejtegette: a budapesti tárgyalások fémjelezte nyitást az új tagállamok felé sokan rossz szemmel nézik, mert abból indulnak ki, hogy Kelet-Európa Németország felségterülete, és Franciaországnak nincs helye a régióban.
A budapesti látogatás mégis minden bizonnyal szinte észrevétlen maradt volna Párizsban, ha Sarkozy a repülőgépen nem kezdi élesen kritizálni - immár sokadszor - az Európai Központi Bankot (ECB) és az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnökét, a hazájában a pénzügyminiszteri teendőket is ellátó Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfőt. Sarkozy szemlátomást nem tudta elviselni, hogy mialatt ő Budapesten tartózkodott, az uniós pénzügyminiszterek portói kötetlen találkozója előtt összeülő eurócsoport ismét tetemre hívta Párizst az államháztartás egyensúlya miatt. Az euróövezet tagállamai úgy vélik, a francia kormány által meghirdetett reformok nem elegendőek ahhoz, hogy Párizs a kitűzött 2010-es határidőre elérje a 3 százalékos maastrichti deficitcélt. Annál is kevésbé, mivel az OECD és az Európai Bizottság is a korábbinál jóval alacsonyabb - 1,8, illetve 1,9 százalékos - növekedést prognosztizált idénre Franciaországban.
Sarkozy megismételte, hogy évi 3 százalékos növekedést akar, ám nemigen részletezte, miként fogja ezt elérni, ehelyett az ECB-t és Junckert támadta. Ezúttal nem a túlzottan erős euró miatt, hanem mert szerinte a spekulánsok kezére játszott, hogy az ECB friss pénzzel igyekezett enyhíteni az amerikai jelzáloghitel-válság hatásait. Szerencsétlenül időzített kirohanásával Sarkozy nem csupán a pénzügyekhez való hozzá nem értését árulta el, hanem kínos helyzetbe hozta pénzügyminiszterét, Christine Lagarde-ot is, aki pár órával korábban partnereivel együtt még üdvözölte az ECB lépéseit. Lagarde és az Élysée-palota szóvivője másnap kénytelen volt magyarázkodni: Párizs tiszteletben tartja a frankfurti székhelyű bank függetlenségét, de fenntartja magának a jogot, hogy vitassa politikáját.
Csakhogy az ECB bírálatával - amely Sarkozy elnökválasztási kampányának is fontos eleme volt - Franciaország elszigetelődhet az eurózónán belül. Különösen elegük van ebből a németeknek. Peer Steinbrück szociáldemokrata (SPD) német pénzügyminiszter ki is hozta a sodrából Sarkozyt az eurócsoport július eleji ülésén, ahol a francia elnök személyesen iparkodott népszerűsíteni az évi több mint 13 milliárd eurós pluszkiadással járó reformprogramját. Olyannyira, hogy utóbb a francia elnök állítólag Angela Merkel német kancellár előtt is kétségbe vonta Steinbrück rátermettségét. Ha Berlinben már hozzászoktak is Sarkozy újabb és újabb meghökkentő kezdeményezéseihez - a minap például Merkellel folytatott megbeszélése után tapintatlanul sürgette, hogy a német kormány vizsgálja felül nukleáris politikáját -, a francia elnök és a német kancellár közt egyre kitapinthatóbb a feszültség. A temperamentumos Sarkozy ugyanis rendre "ellopja a show-t" Merkel elől, ahogy a júniusi EU-csúcson vagy a Líbiában fogva tartott bolgár ápolónők kiszabadításakor is tette.
HVG

Thursday, September 20, 2007

Kinevezték az új terror-ellenes koordinátort

A belga Gilles de Kerchove-t nevezték ki a terrorellenes koordinátori posztra, amely március óta betöltetlen volt.

Gilles de Kerchove belga igazságügyi miniszteri tanácsadó volt, majd EU hivatalnok lett, szakterülete az európai jog - azon belül is az alapjogok. A terrorizmus-ellenes koordinátor legfontosabb feladata mandátuma szerint annak ellenőrzése, hogy a tagállamok betartják-e a terrorizmus elleni küzdelemhez kapcsolódó vállalásaikat, és megfelelően együttműködnek-e a határon átnyúló bűnözésben, illetve a terrorizmus elleni harcban szerzett információik megosztásában.

3,4 milliárd euróba kerül a Galileo a tagállamoknak

Az Európai Bizottság javasolja, hogy a Galileo projekt folytatásának biztosítása érdekében a közösségi költségvetés kizárólagosan és teljes mértékben fedezze a program költségeit. A rádiónavigációs rendszer 3,4 milliárd euróba kerül.
A koncessziós szerződésről folytatott tárgyalások, amelyek az infrastruktúra kifejlesztését és üzemeltetését a magánszektor kezébe helyezték volna még tavasszal elakadtak, így a Bizottság kezdeményezte, hogy a Galileo kiépítési szakaszának teljes költségét a közös kasszából fizetnék.
Euvonal

Wednesday, September 19, 2007

Energiapiaci reformot hirdetett a Bizottság

Az EU-tagállamok vonakodása ellenére az Európai Bizottság európai energiapiaci reformot hirdetett, amelyben a termelés és a szállítás szétválasztását javasolja. A Bizottság eddig példátlan intézkedésekkel korlátozná a harmadik országok, az EU-s energiapiacra való belépését.
Az előterjesztés szerint a villamos energia- és a földgázhálózatok üzemeltetését el kell választani az energiaszolgáltatói és az energiatermelői tevékenységektől. A Bizottság előnyben részesíti a tulajdonjogi szétválasztást, azaz azt javasolja, hogy az a vállalkozás, amely energiatermelői vagy szolgáltatói tevékenységgel is foglalkozik, ne lehessen az átviteli hálózat tulajdonosa is egyben.
A Bizottság megoldási lehetőségként a „független átvitelirendszer-üzemeltető” elvének alkalmazását javasolja, amely lehetővé tenné a vállalatoknak, hogy azzal a feltétellel tulajdonosai maradjanak a hálózatnak, hogy a hálózati vagyont egy tőlük teljesen független vállalkozás, illetve testület működteti. A testület szerint ez a megoldás új ösztönzőket teremt a vállalkozások számára ahhoz, hogy új infrastruktúrába, rendszerösszekötő és termelői kapacitásba fektessenek, s ezáltal elkerülhetők az áramkimaradások és a szükségtelen és heves áringadozások.
A Bizottság emellett javasolja egy, a tagállamok energiapiaci szabályozó hatóságainak együttműködését elősegítő ügynökség létrehozását is, amelynek hatásköre kiterjedne jogilag kötelező erejű döntések meghozatalára, és amely kiegészítő szerepet játszana a tagállamok szabályozó hatóságai mellett. Ez biztosítaná a több tagállamot érintő ügyek megfelelő kezelését, és előmozdítaná az egységes rendszerként működő európai hálózat létrejöttét, az ellátás biztonságát és diverzifikációját.
Egyes tagállamok ugyanakkor vonakodnak a bizottsági ötletektől. Franciaország és Németország - amelyek olyan óriási energiavállalatoknak adnak otthont, mint az EDF és az E.ON - várhatóan nem állnak majd ki a javaslat mellett, míg a hagyományosan liberális gazdaságpolitikai irányt követő nemzetek, mint Nagy-Britannia vagy Svédország még mélyebbre ható reformot szeretnének. Ezen országok érvelése szerint a termelés és a szállítás teljes ellenőrzése megnehezíti új vállalatok piacra lépését.
Brüsszel eddig példátlan intézkedéseket tartalmaz a nem EU-s tagállambeli szolgáltatók piacra lépésnek korlátozására is. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy az EU-tagállamok gáz- és villamoshálózatot „a gazdasági versenyképesség és az állampolgári jólét megtartása érdekében létfontosságúnak nyilváníthatják”, s megtilthatják harmadik országbeli szolgáltatók részvételét ezek működtetésében. Nem EU-s tagállamok szolgáltatói és állampolgárai ráadásul csak akkor lehetnek átvitelirendszer-üzemeltetők, ha azt az EU jóváhagyja.
A testület előírná, hogy a harmadik országbeli vállalatoknak bizonyíthatóan és egyértelműen ugyanazoknak a szétválasztási követelményeknek kell megfelelniük, mint az uniós vállalkozásoknak. Ha egy vállalkozás nem képes bizonyítani, hogy mind közvetlenül, mind közvetve független az energiaszolgáltatói és termelői tevékenységektől, a Bizottság jogosult lenne fellépni ellene.
A testület szerint a tagállami nemzeti szabályozó hatóságok függetlenségének megerősítésére és garantálására is intézkedéseket kell hozni és javasolja, hogy az átviteli-, illetve szállításirendszer-üzemeltetők európai hálózatot hozzanak létre.
Euvonal
-----------------------------------------
Europe's dominant power giants must open up gas and electricity markets to competition. But Russia will not get a free hand in buying up the assets.
"We need to place conditions on ownership of assets on non-European companies to make sure that we all play by the same rules. This is very imporant. We have to have the same rules. So, what we are proposing is to reinforce the internal market to keep it open, and to be sure that we keep the integrity of the internal market. And then we avoid national governments taking different measures that will represent a fragmentation of our internal market."
Barroso

Monday, September 17, 2007

Görög választások

A jelenlegi kormányfő, Kosztasz Karamanlisz konzervatív pártja nyerte a görögországi vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat, de az Új Demokrácia törékeny többségre számíthat a görög parlamentben.
A szavazatok több mint 80 százalékának feldolgozása után az Új Demokrácia kapta a voksok mintegy 42,7 százalékát, míg az ellenzéki Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) a szavazatok 38,4 százalékával végzett a második helyen. Nem végleges adatok szerint az Új Demokráciának várhatóan 154, a PASZOK-nak pedig 103 képviselői helye lesz a 300 fős törvényhozásban. Jeórjiosz Papandreu, az ellenzéki PASZOK vezetője elismerte vereségét.

Saturday, September 15, 2007

Satellites witness lowest Arctic ice coverage in history

The area covered by sea ice in the Arctic has shrunk to its lowest level this week since satellite measurements began nearly 30 years ago, opening up the Northwest Passage – a long-sought short cut between Europe and Asia that has been historically impassable.

In the mosaic image above, created from nearly 200 images acquired in early September 2007 by the Advanced Synthetic Aperture Radar (ASAR) instrument aboard ESA’s Envisat satellite, the dark gray colour represents the ice-free areas while green represents areas with sea ice.
Leif Toudal Pedersen from the Danish National Space Centre said: "We have seen the ice-covered area drop to just around 3 million sq km which is about 1 million sq km less than the previous minima of 2005 and 2006. There has been a reduction of the ice cover over the last 10 years of about 100 000 sq km per year on average, so a drop of 1 million sq km in just one year is extreme.
"The strong reduction in just one year certainly raises flags that the ice (in summer) may disappear much sooner than expected and that we urgently need to understand better the processes involved."
The Polar Regions are very sensitive indicators of climate change. The UN’s Intergovernmental Panel on Climate Change showed these regions are highly vulnerable to rising temperatures and predicted the Arctic would be virtually ice free by the summer of 2070. Still other scientists predict it could become ice free as early as 2040 due to rising temperatures and sea ice decline.
Because sea ice has a bright surface, the majority of solar energy that hits it is reflected back into space. When sea ice melts, the dark-coloured ocean surface is exposed. Solar energy is then absorbed rather than reflected, so the oceans get warmer and temperatures rise, making it difficult for new ice to form.
Since 2006, ESA has supported Polar View, a satellite remote-sensing programme funded through the Earthwatch GMES Service Element (GSE) that focuses on the Arctic and the Antarctic. In 2009, ESA will make another significant contribution to cryosphere research with the launch of CryoSat-2. The observations made over the three-year lifetime of the mission will provide conclusive evidence on the rates at which ice cover is diminishing.

Friday, September 14, 2007

Friday Bikeday

European mobility week

From 16 to 22 September, under the umbrella of the EU’s annual mobility week, more than 133m people in over 1 300 towns and cities across Europe will take part in a string of different activities designed to make sustainable travel alternatives viable.
This year’s theme - Streets for people - conveys the clear message that building more roads is not the answer to existing transport challenges. Mobility week instead encourages local authorities to reallocate some road space to non-motorised traffic.
The highlight of the week will be car-free day, due to take place in most participating countries on 22 September. Those involved extend well beyond Europe – China (for the very first time), Brazil, Canada and Thailand are also signed up.
Further promoting environmentally‑friendly modes of transport, Europeans are being encouraged to get on their bike every Friday. Inspired by “casual Fridays”, when employees are allowed to dress down for work, this initiative would also see them cycling to work on those days. The scheme will headed up by European commissioners, beginning on Friday 14 September.

Thursday, September 13, 2007

Koordinátorok a kulcsfontosságú energetikai beruházások mellett

Az Európai Bizottság koordinátorokat jelölt ki a kiemelt energetikai projektek megvalósításának felügyeletére, akik a Franciaország és Spanyolország közötti nagyfeszültségű elektromos összeköttetésért, a Balti- és az Északi-tengerben található szélerőművek rendszerbe kapcsolásáért, a Nabucco földgázvezetékért és a Németországot Lengyelországon keresztül Litvániával összekötő villamosenergia-vezetékért lesznek felelősek.
A koordinátorok stratégiai támogatást nyújtanak és gyakorlati tanácsokat adnak, felderítik az előrehaladást gátló akadályokat, az optimális megoldások megkeresése érdekében egy asztalhoz ültetik a különböző országok érintettjeit, hozzájárulnak a projektek hatásainak értékeléséhez, meghatározzák a megvalósítás megfelelő stratégiáit. A négy európai koordinátor kinevezése négy évre szól. A koordinátorok évente tesznek jelentést a projektek előrehaladásáról a Bizottságnak, a Parlamentnek és a tagállamoknak.
A Franciaország és Spanyolország közötti nagyfeszültségű villamosenergia-összeköttetés megvalósításáért Mario Monti az Európai Bizottság volt biztosa felel majd. A projekt az Európai Unió középponti területein működő hálózatot és az energiarendszerét tekintve mintegy „szigetként” elkülönülő Ibériai-félszigetet köti majd össze.
Georg Wilhelm Adamowitsch a Balti- és az Északi-tengeren (Dániában, Németországban és Lengyelországban) üzemelő szélerőművek összeköttetéseinek kiépítését felügyeli, melynek célja, hogy elősegítse a balti- és északi-tengeri szélerőművekben termelt villamos energia bekapcsolását az európai hálózatba.
Jozias Johannes van Aartsen a Törökországot Románián, Bulgárián és Magyarországon át Ausztriával összekötő Nabucco földgázvezeték kiépítésének előmozdítását kapta feladatul. Az új vezetéken keresztül Közép-Ázsiából, a Kaszpi-tenger vidékéről és a Közel-Keletről lehetne földgázt szállítani Európába, ám a projekt évek óta húzódik.
Wladyslaw Mielczarski a Németország, Lengyelország és Litvánia közötti villamosenergia- vezeték kiépítésének felügyeletét látja majd el, amely a Balti-államok és Nyugat- és Közép-Európa (Németország, Lengyelország) energiarendszerét kapcsolja majd össze.
Karla Peijsére a belvízi hajózást, Luis Valente de Oliveiráéra pedig a tengeri gyorsforgalmi utakat felügyeli majd.
Euvonal

EU to send troops to Chad

European Union nations on Wednesday agreed to send troops to Chad and the Central African Republic to boost security after a joint United Nations-African Union force was deployed in neighbouring Darfur, said a diplomat. The 27 member states approved the scheme to send the force, the details of which were still to be hammered out, but the troops would not be deployed until there was UN Security Council resolution on the matter, he added.
The European mission, with its headquarters in France, was agreed in response to a UN call and was expected to comprise a maximum of 4 000 soldiers deployed for 12 months. They would not in case turn up until after the end of the rainy season in mid-October. When there the force would provide security for 300 UN police officers, protect civilians and help with humanitarian initiatives.
200 000 people killed
In July, EU foreign ministers gave the green light for preparation for the mission, which they said "should be based on a resolution by the UN Security Council, with a clearly defined exit strategy". They added then that it "should be conducted in full co-operation with the UN and the AU, and in consultation with the authorities of the countries concerned".
In Darfur, the breakaway province of Sudan, at least 200 000 people had died from the combined effect of war and famine since civil strife started in February 2003, according to UN estimates. Other sources gave a much higher toll, but Khartoum disputed the figures. Sudan and Chad accused each other of supporting rebel forces in their respective territories. The UN had estimated that there were 236 000 refugees and 173 000 internally displaced persons (IDPs) in Chad, with daunting logistical problems for humanitarian workers.
In CAR, the number of IDPs exceeded 200 000, according to aid groups, largely due to persistent insecurity in the north of the country, where government troops were battling several rebel groups.
A 26 000-strong joint UN-AU peacekeeping force to Darfur was approved by the UN Security Council in July. On Monday, UN chief Ban Ki-moon said the world body had received "more contributions than we may actually need" for the force except in specialised areas such as air transportation.

Tuesday, September 11, 2007

Kezdődik a költségvetési elvek felülvizsgálata

Az EU költségvetését immáron 20 éve szabályozó előírások reformjáról kezdődik átfogó vita a héten (szeptember 12-én). A megállapodás nem lesz egyszerű: az átalakítások a mezőgazdasági támogatások és a visszatérítések rendszerét is érintik.
A felülvizsgálatról még 2005 végén állapodtak meg a tagállamok a 2007-2013-as költségvetési vitában. Az akkori kompromisszum szerint az uniós kiadások és bevételek teljes rendszerét átvizsgálják, arról az Európai Bizottság 2008-2009-ben jelentést készít, és a Tanács azt figyelembe véve készíti majd elő a 2013 utáni költségvetést.
A vitaindító dokumentum, melyet Dalia Grybauskaite költségvetésért felelős biztos szerdán tár a nagy nyilvánosság elé, összefoglalja a közös költségvetés új, a XXI. századnak megfelelő prioritásait, és javasolja az olyan korszerűtlen intézkedések megszüntetését, mint a túlzott mezőgazdasági támogatások gyakorlata, vagy épp a költségvetési visszatérítések jelenlegi rendszere.
Az EUobserver független hírportál értesülése szerint ugyanakkor a dokumentum kevés konkrétumot és javaslatot tartalmaz a hogyanokkal kapcsolatban, és csak kérdéseket vet fel, ahelyett, hogy pontosan megfogalmazná, milyen konkrét irányba is igyekszik a tárgyalásokat terelni. A szöveg a hírportál szerint azt sem taglalja, hogy a reformokat mikor kellene elkezdeni és nem tartalmaz pontos tennivalókat a mezőgazdasági támogatások reformjával kapcsolatban sem. Az unió költségvetésének még jelenleg is több mint 40 százalékát költi a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közvetlen támogatására, aminek elsőszámú haszonélvezője Franciaország.
A javaslat szerint az uniónak a közeljövőben sokkal jobban kellene koncentrálnia a tudományos és technológiai fejlesztésekre, a kontinens öregedő társadalmainak problémáira, a régiók közötti fejlettségbeli különbségekre, a klímaváltozásra, az energiabiztonságra, valamint a migrációval és a kül- és biztonságpolitikával összefüggő kérdésekre. A javaslat szerint az új kihívásoknak meg kell jelennie a közös költségvetés prioritásaiban, és az e célokra elkülönített forrásokban is.
A dokumentum foglalkozik a költségvetés két igen kényes kérdésével, a nemzeti hozzájárulásokkal és korrekciós mechanizmusokkal, valamint ezzel összefüggésben a brit visszatérítések rendszerével. Jelenleg a költségvetés bevételi oldalának legnagyobb részét a nemzeti hozzájárulások teszik ki (2013-ban ez az összbevétel 74 százalékát jelentheti), mely egyrészt politikai ütőkártya a legnagyobb befizetők kezében, melyre gyakran hivatkoznak, ugyanakkor folyamatos viták tárgya. A dokumentum megkérdőjelezi a visszatérítések jelenlegi rendszerét, amely a nettó befizető Egyesült Királyság mellett (aki még 1984-ben harcolta ki jogosultságát a visszatérítésekre) több hasonló helyzetben lévő ország - mint például Ausztria, Hollandia, Németország vagy Svédország - pénzügyi helyzetét is érinti.
Euvonal

Sunday, September 9, 2007

Feloszlatta magát a lengyel parlament

Index.hu

Autópályák építését, az egészségügyi rendszer átalakítását és az államigazgatás költségeinek csökkentését kérik számon a lengyel kormányon. A lengyel parlament többsége új kormányt akar.
Feloszlatatta magát pénteken a lengyel parlament, és döntött az előre hozott választások megtartásáról. Lech Kaczynski lengyel államfőnek ki kell írnia a választás időpontját, ami valószínűleg október 21-e lesz. A kormány és az ellenzék egyaránt a belpolitikai válság megoldódását várja az előre hozott választásoktól.
"Mindenki tudja, hogy a király meztelen. Ideje véget vetni ennek az ámokfutásnak, és a nemzet kezébe adni a döntést" - mondta felszólalásában Jerzy Szmajdzinski ellenzéki képviselő, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) tagja. Élesen bírálta a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kormányt, amelynek hatalomra lépése óta Lengyelország és az Európai Unió között egyre nagyobb feszültség keletkezett.
Donald Tusk, a jobboldali liberális Polgári Platform (PO) elnöke a beváltatlanul maradt választási ígérteket - autópályák építését, az egészségügyi rendszer átalakítását és az államigazgatás költségeinek csökkentését - kérte számon a kormányon.
A parlament önfeloszlatása előfeltétele az előre hozott választásoknak. Varsói elemzők a pénteki szavazati arányokat máris a Kaczynski-fivérek vereségeként könyvelik el, miközben Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök az előre hozott választást tekinti lehetőségnek arra, hogy világos mandátumot kapjon a családpárti szociális politikájájához, illetve hogy megszabaduljon - szóhasználatával élve - "a poszt-kommunista elittől".
A Polgári Platform a legnagyobb közép-európai gazdaságban zajló reformfolyamat felgyorsítását, az euró gyors bevezetését, illetve megromlott viszony javítását ígéri az EU-partnerekkel.
A parlamenti döntés előzménye volt az, hogy Lech Kaczynski államfő - fivére, Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök javaslatára - augusztus közepén felmentette a baloldali populista Önvédelem (Samoobrona) és a jobboldali populista, nemzeti katolikus Lengyel Családok Ligája minisztereit, formálisan véget vetve a kezdettől fogva ingatag hárompárti kormánykoalíciónak.
A válság folytatásaként augusztus végén őrizetbe vették Janusz Kaczmarek volt belügyminisztert, aki azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy lehallgattatta saját minisztereit. Egyidejűleg ugyancsak letartóztatták Konrad Kornatowski volt rendőrfőnököt, valamint a legnagyobb lengyel biztosítótársaság elnökét, Jaromir Netzelt is. A lengyel főügyészég elfogatóparancsot adott ki a külföldön tartózkodó Ryszard Krauze ellen is, akit az ország 5. leggazdagabb emberének tartanak. Mind a négyüket azzal vádolják, hogy információkat hoztak nyilvánosságra a korrupció elleni harcot irányító hivatal titkos akciójáról.
Az őrizetbe vételek nagy felzúdulást okoztak lengyel ellenzéki körökben. Lech Walesa volt lengyel államfő azzal vádolta a Kaczynski-fivéreket, hogy sztálinista módszereket alkalmaznak. Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza című napilap főszerkesztője, aki 1968-tól a rendszerváltásig a lengyel demokratikus ellenzék egyik vezéralakja volt, úgy vélekedett: a Kaczynski-fivérek "átlépték a demokratikus jogállam és a lopakodó államcsíny közötti Rubicont."

Friday, September 7, 2007

Az európaiak támogatják az unió nagyobb nemzetközi szerepvállalását

EUvonal
Az európaiak döntő többsége szeretné, ha az EU nagyobb felelősséget vállalna a nemzetközi kapcsolatokban, elsősorban a fejlesztési támogatások, a kereskedelem és a békefenntartás kapcsán - derül ki egy friss nemzetközi felmérésből. A felmérés szerint a törökök nem bíznak abban, hogy országuk valaha is az EU tagja lehet.
Az amerikai German Marshall Fund által nemrégiben ismertetett közvélemény kutatás alapján, a megkérdezett európaiak mintegy 90 százaléka támogatja az unió nemzetközi szerepvállalásának erősítését. A válaszadók közel fele (53%) ezt az Egyesült Államokkal szoros együttműködésben képzeli el, míg átlagosan 43 százalékuk szerint az EU-nak Washingtontól függetlenül kellene megoldásokat találnia a globális kihívásokra. Ez utóbbi csoport egyedül Franciaországban volt többségben (58%).
A nagyobb globális szerepvállalást sürgető válaszadók többsége elsősorban a fejlesztési segélyezés fokozását (a válaszadók 84%-a), a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok (74%) és a békefenntartó tevékenység erősítését (68%) szeretné. A válaszadók többsége ellenzi a különböző válságterületekre küldendő katonai kontingenseket, ezeket a válaszadók mindössze 20 százaléka támogatja.
A megkérdezett európaiak 77 százaléka nem ért egyet az Egyesült Államok jelenlegi elnökének nemzetközi politikájával, és mintegy 30-40 százalékuk Bush elnököt, illetve az Irakkal kapcsolatos amerikai politikát tartja felelősnek a transz-atlanti kapcsolatok megromlásáért.
A felmérésből az is kiderült, hogy a török állampolgárok egyre kevésbé viszonyulnak pozitívan az EU-hoz és az Egyesült Államokhoz. Jelenleg a törökök mintegy 40 százaléka tartja az uniós tagságot jó dolognak, ami 14 pontos visszaesést jelent a korábbi évek hasonló felméréseihez képest. Érdekes az is, hogy míg a megkérdezett uniós állampolgárok 56 százaléka elképzelhetőnek tartja Törökország csatlakozását, addig a törökök mindössze 26 százaléka bízik a majdani uniós tagságban.
A közvélemény-kutatásban 12 európai ország (Bulgária, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Olaszország, Németország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia és Törökország) közel 13 000 lakosát kérdezték meg.

Monday, September 3, 2007

Eurozone growth - second-quarter

Economic growth in the 13 nations sharing the euro fell in the second quarter to the slowest pace since the beginning of 2005 as an investment boom petered out, according to official EU data on Tuesday.
Figures from the European Union's Eurostat data agency, which were adjusted for seasonal variations, showed eurozone growth slowing to 0.3 percent in the three months to June and 2.5 percent over one year.
After a gradual recovery, the 8.4-trillion-euro (11.4-trillion-dollar) eurozone economy hit a soft patch in the second quarter after expanding 0.7 percent in the first three months of the year and 3.2 percent over 12 months.
The data, which were in line with Eurostat and economists' estimates, showed businesses reining in investment and construction activity dropping sharply even before fears of a credit crunch emerged over the summer.
While a long investment boom ground to a halt, the eurozone economy benefited from higher consumer spending and stronger demands for exports from the eurozone despite the strength of its currency in the second quarter. Eurozone business investment pulled back 0.2 percent in the second quarter after expanding 2.0 percent in the first quarter while activity in the construction sector contracted 1.6 percent after growing 1.9 percent.
Meanwhile, consumer spending grew 0.5 percent after stalling at the start of the year while exports grew 1.1 percent after 0.8 percent in the first quarter.
Economists said that the pull-back in business investment would likely prove to be temporary despite fears about a credit squeeze, which swept across financial markets in August, raising borrowing costs. "It seems likely that the retreat in investment in the second quarter was largely a temporary correction after recent sustained strong capital spending," said Global Insight economist Howard Archer. "Indeed, companies' investment intentions currently still appear to be relatively healthy," he added.
Encouraged by the strong consumer spending, Capital Economics analyst Jennifer McKeown also said she thought business investment would bounce back.
The EU's executive arm projected growth in the third quarter of 0.3-0.8 percent, 0.2-0.8 percent in the fourth quarter, and 0.2-0.9 percent for the first quarter of 2008. In Eurostat's report, economic growth in the 27-nation EU also slowed in the second quarter, easing to 0.5 percent and 2.8 percent over one year.
AFP

Tuesday, August 14, 2007

Nyári szünet

Augusztus 15. - Szeptember 1. között nyári szünetet tartunk!

Az EUblog életében másodszor következett be, hogy a blog szerkesztöje szünetet rendel el.

Augusztus elején az európaiak többsége kiveszi szabadságát és nyaralni megy. Így tesznek a nagy közösségi intézmények munkatársai is, így a 27-ek világában kitör a politikai uborkaszezon.
De: szeptember elején - kicsit megújulva - újra itt leszünk!

Sunday, August 12, 2007

France 'seeks control' of EU central bank

The head of Europe's central bank has given warning that the new European Union Treaty will erode his institution's independence, amid claims that France is trying to control the bloc's economy for its own benefit.

The bank - which independently sets interest rates across the eurozone - was in danger of becoming an arm of the EU's bureaucracy due to text changes agreed in the treaty earlier this year.
Jean-Claude Trichet, the bank's president, said that definitions of the bank's status, enshrined in the draft EU Constitution, were rewritten without consultation. He has demanded that the text is returned to the original during negotiations next month.
A former economics adviser to Downing Street said that Paris was using the new treaty to make an "overt political grab" for control over Europe's economy. Derek Scott, an adviser to Tony Blair between 1997 and 2003, said that the treaty allowed eurozone finance ministers to set exchange rate targets with short-term political aims rather than long-term economic ones, striking at the heart of the founding principle of the ECB. "France has always sought political control of the ECB: the new treaty entrenches it," he said.
He accused Gordon Brown of being outmanoeuvred by Nicolas Sarkozy, the French president, in negotiations to replace the EU Constitution. As well as challenging the independence of the ECB, Mr Sarkozy used a Brussels summit in June to remove a commitment to "free and undistorted" competition in a list of the EU's defining objectives.
In a letter to the Portuguese EU presidency, Mr Trichet said: "The changes to be introduced to the text of the current treaties are limited to and comprise all the innovations agreed. However, this does not appear to be the case on the question of the institutional status of the ECB."
Three years ago the ECB fought hard during negotiations on the old constitution to be ranked as a separate institution in its own right, as opposed to being classed as an EU body. But under the new text the bank is listed alongside the European Parliament and Commission as a "Union institution" and language highlighting its independent existence is cut. The ECB has expressed a strong view that because of its specific institutional features, the ECB needs to be differentiated from the 'Union's Institutions'.
The new definition of the ECB appears to clash with existing treaty provisions that explicitly emphasise the bank's independence, both from national capitals and the EU. "It is a question of whether the change has any impact on weakening the ECB's anchorage as an independent institution," said an official. "The basic reasoning for this letter is that not being placed as a Union institution is a way to protect the bank's independence."
Currently the ECB has complete control of monetary policy for the euro, allowing it to take vital economic decisions on interest and exchange rates without interference from governments. French diplomats have declined to comment on Mr Trichet's letter but recently France has repeatedly challenged the ECB's independence.

Thursday, July 26, 2007

500 milliárd forintnyi uniós pénzt osztottak ki a kiemelt projekteknek

Több mint 500 milliárd forintnyi támogatásról döntött a kormány, amelyet 271 kiemelt projekt kap majd az Új Magyarország fejlesztési Terv keretében. A fejlesztések között szerepelnek humán programok, útépítés, a Szépművészeti Múzeum bővítése, a Budavári Palota, a Zeneakadémia, és a Skanzen fejlesztése, de helyet kapott benne a hajdúszoboszlói fürdőváros és a balatonfüredi városközpont felújítása is.
A több mint 500 milliárd forint támogatási értékben összesen 271 kiemelt fejlesztés támogatásáról született döntés, ezek közül 191 ügyében 6 hónapon belül szerződést lehet kötni, 80 darabot pedig támogat ugyan a kormány, de további átdolgozás szükséges. Ez utóbbiakat szeptember végéig lehet újra beadni, döntés november folyamán születhet.
A kormány 117 alsóbbrendű út fejlesztését és 74 kiemelt projektet támogatott. Megvalósulhat többek között Budapesten a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítése, a Budavári Palota fejlesztése és megújul a Liszt Ferenc Zeneakadémia. Az esztergomi Bazilika pincerendszerének turisztikai hasznosítása is megkezdődik, valamint támogatásban részesül a Szentendrei Skanzen fejlesztése. Folytatódik a Balatonfüredi Városközpont felújítása, támogatást kap Hajdúszoboszló fürdőváros továbbépítése, Miskolcon pedig a Mechatronikai Park fejlesztése részesül uniós forrásból. A sárvári kórházat térségi rehabilitációs központtá fejleszthetik és kiemelt fejlesztési támogatásban részesül a Homokhátság elsivatagosodásának megakadályozását célzó projekt.
A projektek gazdáinak mostantól van lehetőségük arra, hogy benyújtsák a részletesen kidolgozott, gazdaságossági számításokkal alátámasztott projektet és felkészüljenek a szerződéskötésre: a 74 projekt gazdájának 6 hónapja van arra, hogy szerződést kössön az NFÜ-vel.
A kormány további 74 kiemelt projekt-javaslatot és 6 alsóbbrendű utat támogatna, ám ezek további kidolgozást igényelnek. Az ezekről szóló új javaslatokat szeptember végéig kell ismét benyújtani az NFÜ-nek és november végéig születhet döntés a projektek támogatásáról.
A most nem támogatott 246 projekt még mindig indulhat az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatain, melyeket augusztusban hirdetnek majd meg, és amelyek a kiemelt projekteken túl több mint 2.000 milliárd forint támogatás elérését teszik majd lehetővé. Magyarország számára 2013-ig 22,4 milliárd euró uniós támogatás áll rendelkezésre.
Euvonal

Tuesday, July 24, 2007

Organic Market in Europe

Link:
http://www.organic-market.info/bio-markt/en_inhalte/inh_index.htm?link=Home

Megkezdődött a kormányközi konferencia

Tegnap ünnepélyes keretek között megkezdődött a kormányközi konferencia, amelyen a tagállamok külügyminiszterei a portugál elnökség által készített teljes szövegtervezetről kezdtek vitát. Lengyelország meg szeretné tartani lehetőségét az alapvető jogok európai chartájából való kimaradásra és az ioanninai kompromisszumot be kívánja emelni az alapszerződés szövegébe.
Lengyelország bejelentette, hogy meg szeretné tartani a jogot az alapvető jogok európai chartájából való kimaradásra. A lengyel delegáció vezetője Anna Fotyga külügyminiszter a konferencián kijelentette: elfogadják a kormányközi konferencia mandátumát és nem ragaszkodnak ahhoz, hogy egy-egy döntést két évig lehessen blokkolni, maradhat az ioanninai kompromisszumban szereplő három hónapos határidő. A szövegezéskor azonban Varsó szeretné elérni, hogy ioanninai kompromisszum az alapszerződés főszövegében és ne egy külön jegyzőkönyvben szerepeljen. Az elnökség szerint a kérés technikai szinten kezelhető.
Az ioanninai kompromisszum szerint ha a tagállamok egy csoportja, amely ellenzi egy döntés meghozatalát, de a blokkoláshoz szükséges állam- vagy népességarány mindössze háromnegyed részét éri el, jelezheti, hogy valamilyen okból ellenzi, hogy a döntés a minősített többség szabályai szerint szülessen meg. Ekkor az elnökség elhalasztja a szavazást, és megpróbál kompromisszumot találni a felek közt. A kompromisszum keresésére határidőt a szöveg nem határoz meg, de azt ésszerű időn belül meg kell hozni.
Euvonal

A kormányzó párt nyerte a török választásokat


Vasárnap elsöprő fölénnyel nyerte meg az előrehozott választásokat a kormányzó Reccep Tayyip Erdogan vezette, mérsékelt iszlám politikát folytató Igazság és Fejlődés Pártja (AKP). Az Európa-barát politikával rendelkező párt 12 százalékkal növelte híveinek számát.
Az előzetes, még nem hivatalos számítások alapján az AKP a szavazatok mintegy 46-48 százalékát szerezte meg, ami hozzávetőleg 12 százalékkal magasabb, mint az előző választásokon elért arány. Ez a kiemelkedő eredmény mégis valószínűleg a mandátumok számának csökkenésével jár majd, mivel idén több párt került be a török törvényhozásba: az AKP mellett még két másik szekurális párt, a szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP), és a Nacionalista Cselekvés Pártja (MHP), és mandátumhoz jutott 28 (többségében kurd) független jelölt is. Az AKP ennek ellenére valószínűleg egyedül alakíthat kormányt.
Bár a török lakosság egyre bizonytalanabb az uniós csatlakozással kapcsolatban, Erdogan pártja mégis erőteljes Európa-párti politikát folytat. Az Európai Bizottság elnöke hivatalosan gratulált Erdogan győzelméhez, és méltatta a kormányfő „személyes elkötelezettségét az ország unióhoz való közelítésében.”
A kormányzó párt hatalmának megszilárdulása jó jel az ország uniós integrációja szempontjából, ugyanakkor számos kérdés áll még nyitva ezzel kapcsolatban. A csatlakozási tárgyalásokat tavaly decemberben azután szakította meg Törökországgal az EU, hogy az ország továbbra sem volt hajlandó megnyitni légterét és reptereit, valamint kikötőit a ciprusi repülők és hajók előtt. A tárgyalásokat március végén felújították, s a német elnökség alatt újabb fejezeteket nyitottak meg, ám Párizs megvétózta a gazdasági és monetáris ügyekről szóló tárgyalások elindítását.
Nicolas Sarkozy korábban kijelentette: az iszlám országnak nincs helye az unióban, és a csatlakozási tárgyalások kimenetele Törökország esetében csak egy „különleges partnerség” lehet. Sarkozy szerint az EU-nak vitát kellene folytatnia az Unió végső határairól, melyre decemberben kerülhetne sor. A tagországok a francia ötletet eddig nem fogadták kitörő lelkesedéssel, s néhányan aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a téma napirendre kerülése csak az ellentéteket hozza felszínre. A portugál soros elnökség, több alkalommal is jelezte, hogy nem támogatja vita indítását a témában, és igyekszik új lendületet adni a török csatlakozási tárgyalásoknak.
Euvonal

Monday, July 23, 2007

Pension reform plan agreed in Italy

Italy's government and unions have reached a vital agreement on pension reforms that will mean people there working long. The deal followed marathon overnight talks and it potentially resolves one of the biggest challenges for Prime Minister Romano Prodi's government but the changes still face a difficult passage through parliament. Prodi said: "This agreement gives Italians a more just country, with new prospects for young people and a balanced pension system for the long term." He added: "It also respects our spending reductions. "
The reforms mean workers who have made 35 of pension contributions will have to retire at 58 from the start of next year instead of the current 57. The retirement age is to rise to 59 in January 2009, 60 in 2011, and 61 in 2013. This agreement replaces an earlier proposal that would have raised Italy's retirement age from 57 to 60 starting next year. That timing was strongly opposed by the unions.
The changes are necessary because Italy is under demographic pressure with a rapidly ageing population and low birth-rate. Italy spends 15% of its gross domestic products on pensions. That is the highest level in the European Union and savings are badly needed for Rome to meet EU rules on budget deficits. Some of the more left wing members of Prodi's coalition expressed disappointment and could yet vote against the plan.
Euronews

Tuesday, July 17, 2007

A területpihentetési rendszer felfüggesztését javasolja a Bizottság

Az Európai Bizottság az idén ősszel és jövő tavasszal a területpihentetési rendszer felfüggesztését fontolgatja, mert az utóbbi idők száraz időjárása miatt egyre csökken a gabonatermelés Európában. Az FVM szerint Magyarországon az idei gabonatermés nem éri el az előzetesen várt hektáronkénti 3,8 tonnát, csak 3,6 tonna lesz.
A Bizottság közleménye szerint a rendszer, amely kötelezővé teszi a gazdák számára, hogy megművelt területük 10 százalékát parlagon hagyják idén ősszel és 2008 tavaszán felfüggesztésre kerülne. Mariann Fischer Boel mezőgazdasági biztos szerint a pihentetés révén 10-17 millió tonnával nagyobb lehet jövőre az Európai Unióban a gabonatermés, s ez enyhíthetné a piaci feszültségeket, amit a készletek csökkenése, a termelés visszaesése okozott.
Euvonal

Saturday, July 14, 2007

A postai szolgáltatások teljes liberalizációjára szavazott az Európai Parlament

A régi tagállamokban 2011-ig kell felszámolni a postai monopóliumokat, míg a 12 új tagállam 2013-ig kap haladékot a teljes piacnyitásra. Az EP döntése 5,2 millió postai dolgozót érint Európa-szerte.
Az új kommunikációs eszközök megjelenésének köszönhetően jelentősen átalakult a postai szolgáltatások piaca Európában. Az Európai Bizottság adatai szerint erősen csökkent a magánszemélyek által küldött hagyományos levelek száma, így ma már a levelek 85 százaléka hivatalos, illetve üzleti küldemény. A postai szolgáltatások ugyanakkor még most is az EU GDP-jének 1 százalékát adják: évente hozzávetőleg 88 milliárd eurós forgalmat bonyolítanak és mintegy 135 millió küldeményt kezelnek.
Az Európai Parlament nagy többséggel (512 igen, 155 nem, 13 tartózkodás) szavazta meg a postai liberalizációról szóló jogszabálytervezetet.
Az elfogadott szöveg szerint a tagállamokban még meglévő postai monopóliumoknak legkésőbb 2010. december 31-én meg kell szűnniük. (Az Európai Bizottság 2009. január 1-jét, tehát két évvel korábbi liberalizációt javasolt.) A képviselők az új tagállamoknak, valamint a különösen kedvezőtlen topográfiai adottságokkal rendelkező tagállamoknak (Görögország) további két évet adnának a felkészülésre.
A piacnyitás értelmében a nemzeti postai szolgáltatóknak megszűnik a monopóliumuk az 50 grammnál könnyebb levelek szállítására. (Ez volt az egyetlen terület, amelyre eddig nem terjedt ki a liberalizáció.) A postai szolgáltatásokról szóló irányelv (97/67/EC) 1997-ben a 350 grammnál nehezebb küldeményeknél már megnyitotta a piacot, egyben garantálta a polgároknak az egyetemes szolgáltatásokhoz való jogát (hozzáférés a postai szolgáltatásokhoz lakóhelytől függetlenül, méltányos áron). A 2002-ben elfogadott módosítás 100 grammnál húzta meg a határt, és 2009-es piacnyitást írt elő.
Az EP szerint a megnövekedett verseny javítja a szolgáltatások minőségét és több választási lehetőséget nyújt a fogyasztók számára, valamint érzékelhető árcsökkentéseket, innovatív szolgáltatásokat és üzleti modelleket jelent. Az irányelv ugyanakkor nem érinti a postai dolgozók foglalkoztatásának feltételeit, a szociális partnerek közötti kapcsolatokat és a sztrájkjogot sem.
Az egyetemes postai szolgáltatás és a kompenzáció
A szöveg szerint „az egyetemes szolgáltatás minden munkanap egy postaláda-ürítést és egy kézbesítést jelent minden egyes természetes vagy jogi személy otthonába, illetve székhelyére vagy telephelyére, távoli vagy gyéren lakott területeken is”.
Amennyiben a piaci szereplők nem lennének képesek üzleti alapon biztosítani az egyetemes szolgáltatásokat, a tagállamok (a szolgáltatók által és/vagy a szolgáltatási díjakból finanszírozott) kompenzációs alapokat állíthatnának fel a költségek fedezésére, vagy az állam közvetlenül kompenzálhatná a szolgáltatókat. Az alkalmazandó finanszírozási mechanizmusokról a tagállamok maguk dönthetnének. A tagállamoknak 2010. január 1-jéig kell jelentést tenniük az Európai Bizottságnak arról, hogyan finanszírozzák a nemzeti egyetemes szolgáltatásokat, amelyeknek biztosítania kell, hogy az alapvető szolgáltatások mindenki által megfizethető áron, országszerte elérhetőek legyenek. A plenáris voksoláson elfogadott módosítás szerint „minden tagállam garantálja, hogy az egyetemes szolgáltatás finanszírozása a teljesen liberalizált postai piacon mindenkor biztosított legyen”.
A képviselők kiemelték: a vidéki postai hálózat, egyebek között a hegyvidéki és szigeti régiókban, lényeges szerepet játszik a vállalkozások nemzeti/globális gazdaságba történő integrációjában, illetve a kohézió fenntartásában társadalmi és foglalkoztatási szempontból. Ezért a szöveg szerint a postai szolgáltatásokhoz való hozzáférési pontok sűrűségének nem szabad csökkennie a vidéki és távoli térségekben sem. A tagállamoknak meg kell határozniuk e területekre vonatkozóan a hozzáférési és kapcsolattartási pontok minimális számát az egyetemes szolgáltatás garantálása érdekében
A képviselők megszavazták azt is, hogy azok a tagállamok, amelyek piacukat teljes mértékben megnyitották vagy hamarosan megnyitják megtagadhatják az engedélyt a saját területükön való működésre azon tagállamok szolgáltatóitól, amelyekben a piac még nem liberalizált.
A majd 90 milliárd eurós európai postai piac liberalizációját körülbelül tíz tagállam ellenzi, akik szerint a verseny óriási elbocsátásokkal jár majd. Eddig mindössze három tagállam - Svédország, Finnország, és Nagy-Britannia - nyitotta meg teljesen a postai szolgáltatások piacát, míg Németország, Hollandia, Luxemburg, Bulgária és Románia a tervek szerint még a 2011-es határidő előtt teszi szabaddá a versenyt.
Euvonal

Thursday, July 12, 2007

Megszünik az Euractiv.hu

Mindig ünnepélyes, de nagyon szomorú pillanat, amikor búcsúzik egy szerkesztőség. Kis stábunk most elköszön az olvasóktól, mert befejezi eddigi munkáját. Csaknem hat éve küszködünk, hogy fennmaradjunk, most be kell látni, hogy erre nincs esély.2001 szeptemberében, euro.hu néven indult az az uniós hírportál, amely célul tűzte ki, hogy az euró bevezetése előtt, Magyarország közelgő uniós csatlakozására készülve kicsit közelebb hozza az EU-t a magyar olvasókhoz. Később tulajdonosváltás miatt eurohirek.hu néven folytattuk a munkát. Kezdettől azokat a híreket kerestük az unióban megjelenő, nyílt forrást jelentő sajtótermékekben, amelyek a hétköznapi életnek az EU-csatlakozással ránk váró problémáit mutatják meg. Ebbe belefért minden, a nagypolitika működési mechanizmusától kezdve a lobbizás technikáin át emberek hétköznapi életét befolyásoló helyi döntések bemutatásáig - ezért is szerettük ezt a munkát. Amikor állami pénz is került az "EU-propagandára", úgy gondoltuk, eljött a mi időnk. Ám hiába pályáztunk, hiába ajánlottunk együttműködést minden, az EU-csatlakozással hivatalból foglalkozó szervezetnek, intézménynek, nem jutottunk előbbre. Most hát - nem annyira büszkén - elmondhatjuk: működésünk öt és fél éve alatt egyetlen fillért nem kaptunk az államtól arra a munkára, amelyre egyébként ugyanezen idő alatt milliárdokat költöttek el. Hogy milyen hatékonysággal, azt az akkori sajtó bőven taglalta. (Csak emlékeztetőül: EUKK, ha mond még ez a betűszó valamit, külügyminisztériumi és miniszterelnöki hivatali programok, pályázatok.) Packáztak velünk politikusok, ígérgetettek közhivatalnok, általában minden egyes poszton három-négy, ugyanis minimum ekkora volt a fluktuáció a működésünk időszaka alatt... Mindeközben híreink naponta bejárták a magyar internetes sajtót, s tudjuk, hogy nem kis számmal vannak rendszeres olvasóink. Előre menekültünk, amikor csatlakoztunk a brüsszeli EurActiv-hírsite-hálózathoz, amelynek - nem kis előkészítő munka után - magyar oldala lettünk. Hiába jutottunk azonban rajtuk keresztül némi bevételhez, a franchise-szerződéssel járó kötelezettségek (nem utolsó sorban az évről évre megduplázódó franchise-díj) hazai anyagi háttér (és bevétel) híján a legszigorúbb üzleti döntés meghozatalát kényszerítik ki. A felmondási idő öt hónapja alatt működtetnünk kell a site-ot,de az oldalon mostantól csak MTI-hírek lesznek. Csak reménykedünk, hogy eltűnésünkkel egy kicsit szegényebb lesz a magyar internetes tartalomszolgáltatás palettája. Kondoleálási cím: info@eurohirek.hueuractiv.hu

Tuesday, July 10, 2007

Franciaország késhet a költségvetési egyensúly helyreállításával

A franciák hivatalosan nem kaptak haladékot a 2010-es határidő kitolására, de nem kell retorzióktól tartaniuk akkor sem, ha az államháztartási hiány visszaszorítása csak 2012-re sikerül - értesült a Bruxinfo.
Nicolas Sarkozy a pénzügyminiszterek hétfői ülésén a stabilitási paktum "intelligens és dinamikus" értelmezését kérte a tagállamoktól, mert az államháztartás egyensúlyba állítása több időbe telik. Az euróövezet miniszterei - köztük az előző francia kormány szakpolitikusa is - áprilisban állapodtak meg arról, hogy 2010-ig megfelelő mértékben csökkentik országaik államháztartási hiányát. A miniszterek ülésén Sarkozy bejelentette: Párizs eddig soha nem látott reformprogramon dolgozik, melyet hamarosan ismertetnek.
A Sarkozy terve a megválasztása után röviddel ismertetett „fiskális sokk” gazdaságpolitikájának része, melynek egyik legfontosabb eleme az adócsökkentés. Ez több milliárd euróval rövidíti meg az államháztartás bevételi oldalát, minek következtében mintegy 2,5 százalékra emelkedhet 2008 folyamán a francia államháztartási deficit. Ez az arány megközelíti a Stabilitási Paktum felső, 3 százalékos határát, szemben a francia kormány által korábban vállalt 1,8 százalékkal.
A találkozó utáni sajtótájékoztatón Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Franciaország hivatalosan nem kapott haladékot a 2010-es határidő kitolására, de nem kell retorzióktól tartania akkor sem, ha az államháztartási hiány visszaszorítása csak 2012-re sikerül - értesült a Bruxinfo.
A tagállamok és a Bizottság ugyanakkor fenntartásokkal fogadták a francia terveket. Peer Steinbrueck német pénzügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy az eurózóna miniszterei világossá tették, hogy a költségvetési konszolidációnak és reformnak kéz a kézben kell haladnia. Hasonlóan vélekedett Joaquin Almunia pénzügyi biztos is, aki szerint a Franciaország gazdasági növekedése és költségvetési egyensúlya egyaránt fontos. Wouter Bos holland pénzügyminiszter szerint a franciák programjának részletei egyelőre nem ismertek, ezért nem is lehet róluk érdemben nyilatkozni.
Euvonal

Thursday, July 5, 2007

Elfogadták az uniós borreform tervezetét

Az Európai Bizottság elfogadta az uniós borpiac reformjáról szóló javaslatcsomagját, amellyel az immár krónikus bortúltermelésnek akar véget vetni, s előmozdítani az erre a célra szolgáló közösségi szubvenciók hatékonyabb felhasználását.
A döntésről szóló brüsszeli közlemény szerint a borágazat eddigi uniós költségvetése (évi 1,3 milliárd euró) változatlan maradna, de az elköltésében jelentős változások várhatóak. Így például a javaslatok értelmében az intézkedések életbe lépésének első napjától kezdve (ez legkorábban 2008 augusztusára várható, hiszen a csomagról még a tagállamok és az Európai Parlament is vitát folytat majd) megszűnne minden olyan piactámogatási intézkedés – így a különféle lepárlási támogatások, a magántárolási támogatás, az export-visszatérítések –, amely nem bizonyult hatékonynak.
A cukor hozzáadásával való alkoholtartalom-növelés – szárazcukrozás – tilossá válna, és megszűnne az ugyanerre szolgáló must után járó támogatás, amely a szárazcukrozáshoz képesti többletköltséget volt hivatott ellensúlyozni. A krízislepárlás helyébe két másik válságkezelő intézkedés lépne, amelyet országos pénzügyi keretek fedeznének. Több pénz szolgálna az európai uniós bor népszerűsítésére, különösen a harmadik országok piacain.
A javaslat egyik kulcseleme a kivágási program: azaz hogy a legkevésbé hatékony termelők vonuljanak ki a szőlőágazatból. Nekik az EU-bizottság önkéntes kivágási támogatást ajánl. Ez az első évben a mostaninál 30 százalékkal magasabb lenne, majd a program öv éve során fokozatosan csökkenni fog, hogy érdemesebb legyen mindjárt az első évben igénybe venni a támogatást. A javaslatcsomag szerint összesen körülbelül kétszázezer hektárnyi szőlőültetvény kivágására lehet számítani. (Az Európai Unióban több mint 2,4 millió bortermelő gazdaság működik, 3,6 millió hektáron, vagyis az Európai Unió mezőgazdasági területeinek 2 százalékán.) A kivágási programra szánt költségvetés az első évi 430 millió euróról az utolsó évre már 59 millió euróra esik majd vissza, a támogatás átlagos hektáronkénti összege pedig ugyanezen idő alatt 7,174 euróról 2,938 euróra csökken.
A javaslatok szerint öt évig tartana az átmeneti időszak: ezalatt életben maradnának a telepítési korlátozások. 2013 után viszont feloldanák ezeket, hogy a versenyképes termelők belátásuk szerint bővíthessék termelésüket. A címkézés szabályai egyszerűsödnének, az Európai Unió elfogadna egyes olyan borkészítési eljárásokat, amelyeket a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) összes termelő országa elismer. Több pénz jutna vidékfejlesztésre, így többek között a fiatal bortermelők tevékenységének megkezdésére és a környezetvédelemre.
Az EU a világ legnagyobb bortermelője és -exportálója, de az elmúlt években egyre nagyobb konkurenciával találta szemben magát: a kaliforniai, ausztrál, chilei, argentin, dél-afrikai borok mindinkább előretörnek a piacon, miközben az EU-ban eladatlan "bortavak" keletkeznek. Ezért azután a borreform szükségességét minden tagállam támogatja, de a részletekben már jelentősek a viták.
Magyarország például a sajátos klimatikus feltételek miatt ellenzi a cukorhasználat teljes megtiltását a bortermelésben. Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő pedig keddi közleményében Magyarország számára több szempontból is elfogadhatatlannak mondta a borreformról szóló jogszabálytervezet, többek között azzal érvelve, hogy az alapvetően a borfelesleget termelő déli tagállamok érdekeit szolgálja, míg figyelmen kívül hagyja Magyarország és más olyan tagállamok érdekeit, ahol a termelés és a fogyasztás nagyjából egyensúlyban van.
Figyelö

EU & Brazília

Az Európai Unió és Brazília stratégiai partnerségi megállapodást írt alá szerdán (2007. július 4.) az első EU-brazil csúcstalálkozón, amely az unió és világ egyik legnagyobb fejlődő gazdasága közötti párbeszéd mélyítését célozza. A megállapodás az EU és Brazília közötti politikai párbeszéd mellett célul tűzi ki a tudományos és technológiai együttműködést, az éghajlatváltozás elleni küzdelemben való kooperációt, valamint a környezetvédelmi, oktatási és kulturális kapcsolatok erősítését. A megállapodás kiterjed a kereskedelem, a megújuló energiaforrások, valamint a szegénység elleni küzdelemben való együttműködés fokozására is.

Monday, July 2, 2007

Portugál elnökség programja

  • IGC sikeres lezárása; jövöre megkezdödhessen a Reform Szerzödés ratifikációja
  • Török csatlakozási tárgyalások folytatása
  • EU-Afrika csúcs menedzselése
  • EU-Brazília találkozó
  • migrációs kérdések, bio-üzemanyagok,