Tuesday, November 18, 2008

Izland 2011

Az izlandi kormányfő bizottságot hoz létre, melynek feladata az ország Európai Unióhoz való csatlakozásának vizsgálata lesz. Lapinformációk szerint az észak-európai szigetország külügyminisztériuma 2009-ben benyújtandó csatlakozási kérelemmel és 2011-es belépéssel számol.
Geir Haarde miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a kormányzó Függetlenség Párt a jövő októberre tervezett kongresszusát már januárban megtartja, hogy az ország esetleges csatlakozását már ekkor meg tudják vitatni.
Az izlandi lakosság korábban ellenezte az ország uniós csatlakozását, azonban a pénzügyi rendszer összeomlását követően egyre erősödnek a belépést követelők hangok: jelenleg a lakosság 70 százaléka támogatná az EU-tagságot. Szombaton (2008. november 15.) 6000 ember tüntetett Reykjavíkban. A szigetország lakosságának két százalékát kitevő demonstrálók a kormány válságkezelési intézkedéseivel voltak elégedetlenek. Helyszíni beszámolók szerint több tüntető is uniós zászlót lobogtatott.
Felmerült, hogy Izland a válságból való kilábalás érdekében bevezetné a közös európai fizetőeszközt. Az EU azonban Izland tudtára adta, hogy az euróra való áttérés csak az uniós tagsággal együtt lehetséges.
Euvonal

Saturday, November 15, 2008

Euro-zone in recession

The 15 countries that use the euro are officially in a recession, the European Union said Friday, as their economies shrank for a second straight quarter because of the world financial crisis and sinking demand.
EU statistics published Friday show the euro zone shrank by 0.2 percent in both the third and second quarters compared to the quarter before. Two successive quarters of negative growth is the usual definition of a recession. From a year ago, the euro-zone grew 0.8 percent in the third quarter and 1.4 percent in the second.
The entire 27 countries of the EU have so far escaped recession thanks to growth in eastern Europe. But they shrank 0.2 percent in the third quarter after zero growth in the second quarter-on-quarter. From a year ago, third-quarter growth was 1.7 percent and second-quarter growth was 0.8 percent.
Two of the region's largest economies — Germany and Italy — are in recession, Eurostat said, while France narrowly escaped, growing just 0.1 percent in the third quarter after shrinking in the second quarter.
The spending slowdown and tight credit conditions are starting to hurt: carmakers said Friday that sales are slumping even as euro-zone inflation calms from record highs. So far, euro economies have not seen the jobless rate surge — but the EU executive Commission estimates that it will rise steadily over coming months.
Business and consumer confidence figures show business and consumers are worried, with companies readying to make cutbacks and households trying to save more as they worry about job losses. Both are hurt by tighter credit conditions that raise the cost of borrowing money.
It is the first recession since the euro currency was launched in 1999, when the European Central Bank took control of interest rates. That is the major lever of economic growth because changing borrowing costs can stoke or cool growth.
AP

Thursday, October 30, 2008

Magyarország 25,1 milliárd dolláros pénzügyi mentőövet kap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió megegyezése alapján hazánk 25,1 milliárd dolláros gazdasági mentőövet kap a pénzügyi válság hatásainak enyhítésére.
A 25,1 milliárdos hitelkeretből a Valutaalap 15,7 milliárd dollárt (12,5 milliárd euró), az EU - a Szerződés 119. cikke szerint középtávú pénzügyi támogatást nyújtó mechanizmus keretében - további 8,1 milliárd dollárt (6,5 milliárd euró), a Világbank pedig 1,3 milliárd dollárt (1 milliárd euró) biztosít. A csomag jóváhagyásra már november elején az IMF végrehajtó tanácsa elé kerülhet a Valutaalap gyorsított eljárása keretében.
Dominique Strauss-Kahn, a Valutaalap főigazgatója közölte: a magyar hatóságok átfogó intézkedéscsomagot dolgoztak ki a befektetői bizalom helyreállítására, valamint a magyar pénzügyi szférában az utóbbi hetekben tapasztalt feszültség csillapítására. "Ez a csomag erősíteni fogja az ország gazdaságának rövid távú stabilitását és javítani fogja hosszú távú növekedési potenciálját" - áll a főigazgató közleményben.
Az intézkedések célja a fizetőképesség javítása és a pénzügyi szektor erősítése. A csomagban lépések szerepelnek a megfelelő forint- és devizalikviditás biztosítására, valamint, hogy a bankrendszernek "erős tőkeszint" álljon rendelkezésére. Dominique Strauss-Kahn hangsúlyozta: a határozott magyar intézkedések igazolják, hogy az ország kivételes szintű forrásokhoz férhet hozzá a Valutaalaptól. Utalt rá, hogy a hitelkeret összege a magyar IMF-kvóta több mint tízszerese, 1020 százaléka. Az IMF főigazgatója azt is közölte: a Valutaalap - amely szorosan együttműködött a magyar segítség ügyében az Európai Unióval, az EU-elnökséggel és a Világbankkal - a továbbiakban is segítséget nyújt majd a magyar hatóságoknak a jelenlegi globális pénzügyi zavarokhoz történő alkalmazkodásban.
A támogatással kapcsolatban Amelia Torres brüsszeli szóvívő jelezte: az unió figyel arra, hogy az IMF -segítséghez kapcsolódó esetleges feltételek összhangban legyenek az uniós gazdaságpolitikai ajánlásokkal, és azzal kölcsönösen erősítsék egymást. A szóvivő azt is elmondta, hogy az EU-támogatás várhatóan nem az uniós költségvetésből származik majd, hanem a Bizottság pénzpiaci műveletekkel teremti elő. Korábbi válságidőszakokban Brüsszel más esetekben is segítette már a nehéz helyzetbe jutott tagállamokat. A múlt évtized elején például Olaszország és Görögország kapott hasonló jellegű támogatást.

Wednesday, October 29, 2008

A kínai Hu Csia kapta idén a Szaharov-díjat

Hu Csia kínai politikai aktivista nyerte az Európai Parlament gondolatszabadságért adományozott Szaharov-díját. Az idei elismerést december 17‑én adják át Strasbourgban.
A polgári jogokkal, környezetvédelemmel és az AIDS-szel kapcsolatos tanácsadással is foglalkozó Hu Csia kiemelkedő emberi jogi aktivista és másként gondolkodó a Kínai Népköztársaságban. A „mezítlábas ügyvédek” elnevezésű jogászokat, ügyvédeket és akadémikusokat tömörítő mozgalom egykori koordinátoraként, többek között, sürgette az 1989‑as Tiananmen téri vérengzés hivatalos kivizsgálását.

Saturday, October 18, 2008

Brüsszeli Csúcs 2009 október

Pénzügyi válság
Az Európai Tanács ülésén a tagállamok felsorakoztak az eurózóna országainak hétvégén elfogadott intézkedéscsomagja mögé. A francia elnöki hivatalban vasárnap összegyűlt 15 ország vezetője közös akciótervben állapodott meg a pénzügyi válság leküzdésére, melynek lényege a bankközi hitelek állami garantálása és szükség esetén a bankok újratőkésítése a banki csődök megakadályozására.
Emellett a Huszonhetek támogatják egy nemzetközi konferencia összehívását, melynek feladata a globális pénzügyi rendszer újragondolása lenne. A tagállamok még ebben az évben szeretnék lebonyolítani a konferenciát, amelyre Sarkozy szerint november lenne a legalkalmasabb időpont. „Új kapitalizmusra van szükség, ahol a pénzügyek szolgálják az üzletet és a polgárokat, nem pedig fordítva” – tette hozzá a francia elnök, aki a hét végén az Egyesült Államokba utazik, hogy találkozzon George W. Bush amerikai elnökkel.
„Költséghatékony” klímacsomagot akarnak a tagállamok
A tagállamok állam- és kormányfőinek sikerült olyan kompromisszumra jutniuk a kérdésben, melynek értelmében a decemberben elfogadásra kerülő csomag lehetőséget biztosít az országoknak az abban foglaltak „költséghatékony” végrehajtására. Az Európai Tanács egyúttal felkérte az elnökséget és a Bizottságot, hogy az elkövetkező hetekben végezzen intenzív munkát annak érdekében, hogy az Európai Tanács 2008 decemberében az európai gazdaság számára is megfelelő döntést hozzon.
„A cél és a határidő változatlan maradt. A pénzügyi válság nem szolgáltathat elegendő indokot a csomag elhalasztására” - mondta a csúcstalálkozót követően Nicolas Sarkozy, a Tanács soros elnökségét betöltő Franciaország elnöke.
A javaslattal a jelenlegi formájában több tagállam sem ért egyet. Az ún. „nyolcak” (Bulgária, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovákia) szeretnék elérni, hogy 2005 helyett 1990-et tekintsék a bázisévnek, azaz az ebben az évben mért kibocsátáshoz képest kelljen 20 százalékos kibocsátás-csökkentést elérni. Olaszország pedig az ország gazdasági nehézségei miatt fontolgatott vétót a kérdésben, mivel véleménye szerint a kibocsátás csökkentése túl nagy terhet róna iparára.
Ugyanakkor még korántsem hárult el minden akadály a végső döntés előtt, mivel Donald Tusk kormányfő jelezte: Lengyelország továbbra is fenntartja magának a vétó lehetőségét, ha nem lát más megoldást. Lengyelország számára a széntüzelésű erőművek leállítása jelentené a legnagyobb nehézséget.
Centre-right leaders 'informally' back Barroso for second term
Conservative EU leaders gathered in Brussels ahead of an EU summit "informally" proposed Jose Manuel Barroso for a second mandate as president of the European Commission, with a final agreement to be taken in at the end of the year.
"There was no official proposal, just an informal discussion. The decision will be taken at the next EPP summit in December," Javier Jimenez, press officer for the center-right European People's Party (EPP), told EUobserver.
"[Talks] seem to go in that direction," European Parliament Hans-Gert Poettering, himself a former chairman of the EPP group, told a press conference. "Not only did I support Mr Barroso, but I ensured that he was our candidate and I will continue to support him," he said, referring to the time when he chaired the EPP group in the European Parliament.
Ír ígéret
Brian Cowen ír miniszterelnök az európai állam- és kormányfők találkozóján ígéretet tett arra, hogy a Lisszaboni Szerződés ratifikációjával kapcsolatos ír megoldási tervet az Európai Tanács decemberi ülésén ismerteti.
Az Európai Tanács elfogadta az Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktumot. A tagállamok megszavazták, hogy a paktum alapelvei alapján hozott intézkedések végrehajtása az Európai Tanács 2010. júniusi ülésétől kezdődően éves vita tárgyát fogja képezni.
A tagállamok döntöttek az Európai Unió távlati jövőjét vizsgáló reflexiós csoport („bölcsek tanácsa”) összetételéről is, melynek feladata, hogy 2020-2030-ig előre nézve áttekintsék az EU-ra váró legfontosabb kihívásokat. A testület elnökének az egykori spanyol miniszterelnököt, Felipe Gonzálezt kérték fel.

Monday, October 6, 2008

Paris summit fails to stop unilateral action by EU states

Euobserver

Despite a display of unity and call for a confidence in the financial system by leaders of Europe's four biggest economies at a mini-summit in Paris, Germany took emergency measures to save one of the country's key mortgage providers and unilaterally moved to guarantee all private deposits to prevent further deepening of the banking crisis.
On Sunday (5 October), Berlin hammered out a €50 billion plan to save Hypo Real Estate, Germany's second biggest property lender, after a previous bail-out deal of €35 billion fell apart. The country also announced it was guaranteeing the deposits of all private savers. The collapse of the earlier rescue arrangement - approved by the European Commission last week - was caused by a decision by commercial banks and insurance companies to withdraw from the deal. They were originally supposed to cover €8 billion of the savings costs.
Forced to follow Dublin
At a meeting with her colleagues from France, Britain and Italy in Paris on Saturday, German Chancellor Angela Merkel urged "those who were responsible [for the financial crisis] to be accountable," confirming Berlin's previous line suggesting that it should not only be governments and public money that comes to the rescue of the financial sector. Ms Merkel also criticised unilateral moves by EU member states to guaranteeing all deposits in banks as Ireland and Greece had done. She pointed out that Brussels would look into the issue and hold talks with Dublin and Athens.
However, only a day later, Berlin decided to take the same measures, announcing an unlimited guarantee for all private savings.
Shortly after the Germany's move, Austrian finance minister Wilhelm Molterer said he would propose that Vienna also raise its deposit guarantee, in a bid to "to ensure Austrian savings are not withdrawn and transferred to Germany," he told ORF TV. Denmark later also followed suit, with the country's finance ministry stating that the current situation "is regarded with great concern," as it "threatens financial stability in Denmark and, if unaddressed, it may cause significant disruptions to firms and households."
The Sunday turbulence in EU capitals came following a desperate attempt by French President Nicolas Sarkozy and his guests at an emergency mini-summit to boost confidence in the European financial markets. An EU-wide reponse to the crisis however was rejected - apart from "co-ordination" between countries, with moves to be left to member states themselves.
The mini-summit agreed on a list of initiatives that the four countries will present to other EU member states at a meeting of the bloc's finance ministers on Tuesday (7 October), and to their partners in the G8 club of world's leading industrial nations meeting in Washington on Friday (10 October).

Thursday, October 2, 2008

Possible EU mission on Somali pirates

The European Union is to launch a combined air and sea anti-piracy operation off the coast of Somalia following the hijacking of a tank-carrying Ukrainian ship.
At least 10 countries, probably including Britain, are willing to take part, the French defence minister Herve Morin said. The force is expected to include three frigates, one of them German, three surveillance ships, and a supply vessel, with the plan expected to be finalised next month.
The MV Faina, the Ukrainian vessel with 33 Soviet-era T72 tanks on board hijacked by Somalian, is the most prominent of more than 60 attacks so far this year on shipping in the area.
Moscow has already diapatched a warship containing special forces and commandos to the Gulf of Aden.
The region is a vital shipping lane linking Europe, the Middle East and Asia, and analysts have warned that growing insurance costs could force trade out of the Suez Canal and move all the way around Africa instead, with Des Browne, the defence minister, said global trade routes were critical to the EU's security and way of life. He said that the mission would be about "ensuring that oil that travels around this world travels around it securely", adding that the EU had to work closely with the US on the issue.

Wednesday, October 1, 2008

EU Tube

Elindult az EuTube és az EP webtv.

Tuesday, September 30, 2008

Befejeződött az EU-misszió telepítése Grúziába

Teljes létszámban működésének helyén van már a grúziai tűzszüneti megállapodás végrehajtását megfigyelő uniós polgári megfigyelői misszió. A több mint 300 főt számláló misszió első feladata az lesz, hogy figyelemmel kísérje az orosz erők október 11-ig történő visszavonását az augusztusi fegyveres összecsapások kirobbanása előtti vonalak mögé.

Monday, September 29, 2008

Erőteljes jobboldali fordulat Ausztriában

17 órakor zárultak az urnák Ausztriában az előrehozott parlamenti választásokon, amelynek legnagyobb vesztese a baloldal.
Igaz ugyan, hogy a tavaly január óta kormányzó koalíciós pártok is csúfos vereséget szenvedtek – a szavazatok 40 százalékának megszámlálása után a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták együttesen a szavazatok 53,7 százalékát kapták, 15,9 százalékkal kevesebbet, mint két esztendővel ezelőtt, de a harmadikról az ötödik helyre csúsztak vissza a zöldek, s nem jutottak be a parlamentbe a 10 éves szünet után újra ezzel próbálkozó liberálisok.
A 2005-ben kettészakadt szélsőjobboldali FPÖ két utódpártja – a még inkább jobbra tolódott FPÖ és a kormányfelelősséget vállaló, némileg mérsékeltebb BZÖ (Szövetség Ausztria Jövőjéért) együtt 29,8 százaléknyi szavazatot kapott, többet, mint 1999-ben, amikor az eddigi legtöbb voks jutott nekik. Különösen a Jörg Haider vezette BZÖ 7,8 százaléknyi előretörése látványos, az elért 11,9 százalék csaknem háromszor annyi, mint amennyit a párt 2006 őszén elért.
Növeli a siker értékét, hogy a régi profi Haider, aki ma Karintia miniszterelnöke és az is akar maradni, csak két hónapja vette át a párt irányítását, s csinálta végig egyszemélyes showban a kampányt.
A parlamenti matematika többféle variációt enged, a legnagyobb esélyt pillanatyilag egy olyan nagykoalíciónak adnak, azaz ismét vörös és fekete összefogásnak, amelyben a néppárt élén a színtelen Wilhelm Molterer helyett a jóideje trónörökösként emlegetett Josef Pröll lép együttműködésre az SPÖ csúcsára mindössze másfél hónapja került Werner Faymannal.

Monday, September 22, 2008

Centre-left opposition wins Slovenia election

Slovenia's centre-left parties defeated conservative Prime Minister Janez Jansa in a parliamentary election on Sunday, returning to power after a four-year break.

Many in this small but prosperous EU member state felt Jansa had failed to tame high inflation, which the new government will have to curb while keeping the booming economy on track despite a global financial slowdown.

With some 99.9 percent of votes in the tiny Alpine country counted, the opposition Social Democrats (SD) of Borut Pahor held a small lead over Jansa's SDS, but SD's two coalition partners were faring better than those of the SDS. According to the partial results, the SD and its two centre-left allies, Zares and the Liberal Democrats, would together control some 43 seats in the 90-member parliament, versus 40 seats of the SDS and its present coalition partners.

The State Electoral Commission said the SD had 30.5 percent, compared to 29.3 percent for SDS. Official results, which will include the votes from abroad that represent some 2.7 percent of the electoral body, are expected by October 1. Turnout was some 62.2 percent, up from 60.7 percent four years ago.

A pensioners party, Desus, that had been a junior partner in Jansa's ruling coalition and is likely to get 7 seats, has indicated it would side with the winner.

Monday, September 8, 2008

EU secures deal on Russia withdrawal

Following four-hour talks between Russian President Dmitry Medvedev and French leader Nicolas Sarkozy, Moscow has agreed to pull out its troops "from the zones adjacent to South Ossetia and Abkhazia to the line preceding the start of hostilities" by mid-October.
"This withdrawal will be implemented within 10 days of the deployment of international mechanisms in these zones, including no fewer than 200 observers from the European Union, which must take place no later than 1 October 2008," Mr Medvedev said on Monday (8 September).
He promised to dismantle a security checkpoint near the Black Sea port of Poti deep in Georgian territory within seven days - stressing, however, that all depends on Georgia's commitment not to regain control over its two breakaway regions of South Ossetia and Abkhazia by force. Under the deal, the new EU monitors will become guarantors of Georgian non-aggression. OSCE and UN monitors will also be allowed to return to South Ossetia and Abkhazia, but it remains unclear how many Russian soldiers will stay in the two rebel enclaves for now.
International talks in Geneva on 15 October will debate the future security in the breakaway regions and Georgian refugees' right of return, but will not discuss their future status, according to the 8 September EU-Russia agreement.
Euobserver

Friday, September 5, 2008

Könnyebben, olcsóbban foglalhatunk majd repülőjegyet

EP Sajtószolgálat

Az Európai Parlament első olvasatban tárgyalja az utazási irodák által használt számítógépes repülőjegy-foglalási rendszerekre vonatkozó szabályok felülvizsgálatát és egyszerűsítését. A szakbizottsági képviselők szerint a változtatások után fokozódik a versenyt, és így alacsonyabbak lesznek az árak. A rövid repülőutak alternatívájaként vonatjegyet is fel kellene kínálni.
A foglalási rendszerekkel kapcsolatos, jelenleg hatályos szabályozás légi szállítókra, utazási irodákra, és bizonyos esetekben vasútüzemeltetőkre vonatkozik. „A szigorúbb garanciák révén, az utazási ügynökök és a fogyasztók nagyobb védelmet élvezhetnek a piaci visszaélésekkel szemben. A foglalási rendszerekben érdekelt légi társaságok nem befolyásolhatják saját javukra az üzletet. A fogyasztók nagyobb választékot és jobb szolgáltatást kaphatnak utazási ügynökeiktől. Röviden: reméljük, hogy új lendületet adhatunk az ágazatnak az online jegyfoglalások egyre növekvő hatásának fényében” – mondta Timothy Kirkhope (néppárti, brit) parlamenti jelentéstevő.
A húsz éve elfogadott jogszabály bevezetése óta a piac gyökeresen megváltozott. Korábban például a légitársaságok elsősorban saját foglalási rendszerekkel dolgoztak, ma viszont ezek többnyire függetlenek. A korábbi szigorú előírások az Európai Bizottság szerint a mostani körülmények között visszafogják a versenyt - így például arra ösztönzik a társaságokat, hogy a saját honlapjukon árulják jegyeiket -, ezzel pedig magasan tartják az árakat.
A bizottsági javaslat lényege az, hogy a légitársaságok és a foglalási rendszerek korlátozás nélkül tárgyalhassanak a légi szolgáltatások értékesítésének feltételeiről, és hogy erősödjön a verseny az alacsonyabb árak és a jobb szolgáltatások érdekében. Azok a szállítók, amelyek egyben egy foglalási rendszer tulajdonosai is, a többi foglalási rendszernek is kötelesek lesznek megadni mindazon információkat, amelyeket saját leánycégüknek adnak.
A képviselők a szakbizottságban ragaszkodtak ahhoz, hogy a foglalási rendszerekben feltüntetett árak pontosan megegyezzenek a fogyasztó által fizetendőkkel, tehát tartalmazzák az összes adót, díjat, pótdíjat, amelyet a légi- vagy vasúttársaságnak kell fizetni.
Azoknál a rendszereknél, amelyek sorrendbe rakják a legkedvezőbb utazási lehetőségeket, a képviselők előírnák, hogy a 90 percnél nem hosszabb repülőutak mellett alternatívaként tüntessék fel a megfelelő vonatösszeköttetéseket is.
A szakbizottság azt is javasolta, hogy a jövőben a foglalási rendszerek könnyen érthető formában tüntessék fel a repülő egy utasra eső széndioxid-kibocsátását és üzemanyag-fogyasztását is, úgy, hogy ezek összehasonlíthatók legyenek a megfelelő busz-, illetve vonatút adataival.

Wednesday, September 3, 2008

Az EU felfüggeszti az EU-orosz partnerségi tárgyalásokat

Az Európai Unió tagállamainak állam és kormányfői az Európai Tanács hétfői (2008. szeptember 1.) rendkívüli ülésén megállapodtak abban, hogy mindaddig felfüggesztik az EU-orosz együttműködési megállapodásról folytatott tárgyalásokat, amíg Moszkva nem vonja ki a csapatait Grúziából.
Az eredeti tervek szerint szeptember közepén folytatódtak volna a nyár elején kezdődött megbeszélések az új partnerségi szerződésről. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az ülés után bejelentette, hogy a tárgyalások következő fordulóit elhalasztották, s azokra csak azt követően kerülhet sor, ha Oroszország az augusztus eleji pozíciókba vonja vissza csapatait. Bejelentették azt is, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök vezetésével a jövő héten uniós delegáció utazik Moszkvába és Tbiliszibe, hogy elérje a Sarkozy nevéhez fűződő, hatpontos nemzetközi fegyverszüneti terv betartását.
Döntés született egy grúziai uniós különmegbízott kinevezéséről is, akinek a személyéről legkésőbb szeptember 15-ig fognak megállapodni a Tanácsban.
A csúcstalálkozón jelezték, hogy az Európai Unió Grúzia talpraállításában is szerepet kíván vállalni. Az Európai Bizottság már korábban 6 millió eurós összeget különített el a kaukázusi ország számára, melyhez most a tagállamok újabb 8,4 milliót ajánlottak fel.
A várakozásoknak megfelelően az unió vezetői végül nem hoztak komolyabb szankciókat Oroszország ellen, ám Sarkozy jelezte, hogy a későbbiekben további uniós döntések is születhetnek, ha azt a helyzet szükségessé teszi. A novemberre tervezett EU-orosz csúcstalálkozó elhalasztásáról azonban egyelőre nincs szó. Egyes tagországok – különösen Lengyelország – azt szerették volna, ha az unió már most komolyabb büntetőintézkedéseket hoz Moszkva ellen.
A találkozó zárónyilatkozatában az Európai Unió arra szólította fel Oroszországot, hogy ne szigetelje el magát Európától. Az EU a nemzetközi jog szempontjából elfogadhatatlannak minősítette a Grúzia elleni orosz inváziót, és közleményében jelezte: Európa és Oroszország kapcsolata útkereszteződéshez érkezett. Az uniós tagállamok felszólították Moszkvát Abházia és Dél-Oszétia elismerésének visszavonására, valamint megerősítették elkötelezettségüket Grúzia területi egysége mellett.
Grúzia külügyminisztere elégedettségét fejezte ki a csúcstalálkozót követően. Lado Gurgenidze szerint a tbiliszi kormány előzőleg sem számított Oroszország elleni szankciókra.
Oroszország látszólag nem tulajdonít nagy jelentőséget az EU döntésének. „18 hónapot vártunk a tárgyalások elkezdésére, hozzá vagyunk már szokva a várakozáshoz. Bár csalódottak vagyunk, de nekünk sincs nagyobb szükségünk a tárgyalások folytatására, mint az EU-nak” – mondta Vlagyimir Csizov, Oroszország brüsszeli nagykövete. Csizov ugyanakkor jelezte, hogy Moszkva figyelemmel fogja kísérni az EU és Grúzia közötti kapcsolatot, és nem fogja hagyni, hogy „a helyzet tovább romoljon.”
Euvonal

Wednesday, August 27, 2008

Érdekességek: comitia/councilium

In the Roman Republic there were two types of legislative assemblies. The first was the comitia ("committee"), which were assemblies of all citizens. The second type of assembly was the concilium ("council"), which were assemblies of specific groups of citizens.

Monday, August 25, 2008

Sarkozy congratulates France, EU on great success at Beijing Olympics

French President Nicolas Sarkozy on Sunday expressed his congratulations to French and the European Union (EU) athletes on their "great success" at the Beijing Olympics. Sarkozy said in a statement that French athletes have won 40 medals, including seven gold, 16 silver and 17 bronze medals, exceeding the performance at the Sydney Olympic Games.
Sarkozy, whose country holds the rotating presidency of the EU, also congratulated all the EU countries on their fine performance. He said considering the EU countries as a whole, they have a total of 280 medals, including 87 gold, 101 silver and 92 bronze medals.

Wednesday, August 20, 2008

RSS

Add to Google

Wednesday, August 13, 2008

Differences emerge in Europe of a response to Georgia conflict

If the United States and Europe have sounded different notes over the conflict between Russia and Georgia, an equally striking split has emerged between some leaders in Western and Eastern Europe over the causes and consequences of the violence.
President Lech Kaczynski of Poland and his counterparts from Ukraine and the three Baltic countries traveled to Tbilisi on Tuesday to express their solidarity with Georgia, a country that, like their own nations, spent decades in the grip of the Soviet Union. "Russia has again shown its true face," Kaczynski said Tuesday, questioning whether the Russian decision to halt military activity in Georgia was permanent.
The trip by Kaczynski, President Toomas Hendrik Ilves of Estonia, President Valdis Zatlers of Latvia, President Valdas Adamkus of Lithuania and President Viktor Yushchenko of Ukraine comes three days after their countries issued a joint statement urging the European Union and NATO to "stand up against the spread of imperialist and revisionist policy" by Russia.
In Moscow, they warned, refusal to give Georgia fast-track access to NATO membership "was seen as a green light for aggression."
All five countries have memories of what they now view as occupation by Russia. The Baltic countries and Ukraine were part of the Soviet Union; Poland has a long history of conflict with Russia.
These views from Eastern Europe stand in stark contrast to the calibrated statements from French and German officials, which have refrained from designating a culprit in the conflict. On the other end of the spectrum, Italian officials appeared to side with Russia. "We cannot create an anti-Russia coalition in Europe, and on this point we are close to Putin's position," the Italian foreign minister, Franco Frattini, told La Stampa in an interview published Monday, stressing that Prime Minister Silvio Berlusconi was a close ally of Prime Minister Vladimir Putin of Russia. Frattini is also European Commissioner for Justice, Freedom and Security. "This war has pushed Georgia further away" from Europe, Frattini said.
France, which holds the EU presidency, and Germany, which has close links to both Russia and Georgia, have taken the lead in the diplomatic effort.
In Brussels on Wednesday, further European divisions may emerge when the French foreign minister, Bernard Kouchner, briefs his 26 EU counterparts on his mediation efforts in Russia and Georgia. Not all East Europeans back Georgia; not all Western Europeans are as equivocal as the public statements designed to defuse the conflict.
One question that will almost certainly continue to divide Europe is the Georgian bid to join NATO, which will be on the table again at an alliance meeting in December. At a NATO summit meeting in Bucharest in April, France and Germany blocked a U.S.-backed push to give Georgia and Ukraine a so-called membership action plan. Both Paris and Berlin insisted then that this would not jeopardize NATO membership in the future.
Georgian officials, backed by some Eastern countries, say that the recent violence should lead to an acceleration of the process to deter Russia from future military action. But French and German diplomats privately said that if anything, the conflict had dimmed Georgian chances of joining NATO in the near future because the strategic environment in the region more fragile. The unease surfaced at a news conference after NATO ambassadors met the Georgian envoy to NATO in Brussels on Tuesday. (IHT)

Tuesday, August 5, 2008

Érdekességek: enklávék Európában

Campione d'Italia (olasz terület körbeveszi Svájc)
Büsingen (NSZK terület, amelyet Schaffhausen kanton zár körbe)
Akrotiri and Dhekelia (brit támaszpontok Cipruson)
Jungholz és Mittelberg (osztrák falvak, amelyek csak Németországon keresztül közelíthetők meg - az ilyen területet nevezzük exklávéknak)

Sunday, August 3, 2008

régi



Rem Koolhaas

javaslata az új európai zászlóra

2004-ből