Wednesday, September 21, 2011

Megbukott a szlovén kormány

A szociáldemokrata Borut Pahor vezette testület távozására 51, maradására 36 képviselő szavazott. A döntés miatt lehetséges, hogy előre hozott választásokat kell tartani, az elsőt Szlovéniában azóta, hogy az ország 1991-ben függetlenné vált, kiválva Jugoszláviából.
A kormány iránti bizalmatlanság kinyilvánítása nem vonja automatikusan maga után rendkívüli választások kiírását. A kormány bukását követően hét nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy vagy Danilo Türk államfő, vagy a parlamenti képviselők új miniszterelnök-jelöltet állítsanak. Ha azonban a törvényhozás 30 napon belül nem választja meg az új kormányfőt, előre hozott választást kell tartani. Normális körülmények között jövő év szeptemberében lenne esedékes a következő választás Szlovéniában.
A ljubljanai fordulat hátterében gazdasági okok állnak. A Pahor vezette koalíció azután került kisebbségbe a parlamentben, hogy pártjai között nézeteltérés támadt a reformpolitikát illetően, amelyet a választópolgárok idén tavasszal több népszavazáson nagy többséggel elutasítottak. A koalíciós viszály nyomán előbb a DeSUS (nyugdíjasok pártja), majd a Zaresz nevű liberális párt fordított hátat Pahor kormányának, amely így már csak két párt 33 képviselőjére számíthatott a 90 tagú törvényhozásban.
Pahor öt új miniszter tervezett kinevezését összekapcsolta a kormánya iránti bizalom kérdésével, így akarván támogatást szerezni vitatott reformjaihoz. A DeSUS és a Zaresz képviselői azonban az ellenzékkel együtt szavazva megbuktatták a kisebbségi kormányt.A szavazás után adott nyilatkozataiban minden parlamenti párt illetékese mielőbbi választások mellett kardoskodott. A gazdasági válság következtében megroggyant Szlovénia lehet az euróövezet válságának újabb dominókockája – vélekedett az osztrák hírügynökség.
www.index.hu

No comments: