Friday, October 13, 2006

EU-szocdemek: felfüggesztették a szlovák Smer tagságát

Az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöksége csütörtöki brüsszeli ülésén úgy döntött, hogy felfüggeszti a szlovák kormánykoalíciót vezető párt, a Smer ideiglenes tagságát a szervezetben.

Az okok
A határozat oka az, hogy a Smer - amely nyáron megnyerte a szlovákiai parlamenti választásokat - koalícióra lépett a szélsőjobboldali SNS párttal. Márpedig - mint a most elfogadott dokumentum emlékeztet rá - az ESZP 2001-es berlini kongresszusán olyan határozat született, hogy a szervezet egyetlen tagpártja sem lép szövetségre, vagy bármilyen szintű együttműködésre olyan politikai pártokkal, amelyek faji vagy etnikai alapú gyűlölködést szítanak.

Rasmussen hangsúlyozta: itt nem pusztán pártpolitikáról van szó, hanem alapelvekről, felelősségről. Ha ugyanis szó nélkül hagynák, hogy egy párt koalícióra léphet egy szélsőjobboldali, populista szervezettel, akkor ezzel magát a demokráciát veszélyeztetnék.

Fico önkorlátozást is vállalt volna
Bár a kiadott közlemény szerint Robert Fico, a Smer és egyben a szlovák kormány vezetője szerdán levelet intézett Rasmussenhez, jelezve, hogy felfüggeszti részvételét az ESZP tanácskozásain, a dán politikus szerint az elnökség olyan súlyosnak ítélte meg a szlovákiai helyzetet, hogy ezt az önként vállalt korlátozást nem találta elégségesnek, s meghozta mostani határozatát. A dokumentumot egyébként 327 szavazattal, 15 ellenében fogadták el, s csak a szlovák, illetve a cseh tagpárt voksolt ellene - közölte Rasmussen.

Az ESZP-döntés magyar értelmezése
Amit az ESZP elnöke csak körülírt (azaz hogy véget kell vetni a Smer és az SNS közötti szövetségnek), azt a tanácskozáson részt vevő magyar politikusok nyíltan ki is mondták. Dobolyi Alexandra, az MSZP európai parlamenti képviselője, az ESZP elnökségének tagja magyar újságírókkal közölte: az SNS-t, de legalább annak vezetőjét, a szélsőséges magyarellenes kijelentéseiről is ismert Ján Slotát ki kell tenni a szlovák kormánykoalícióból ahhoz, hogy jövő júniusban megmásíthassák a döntést. Gurmai Zita, az ESZP nőszervezetének elnöke pedig hozzátette: az ESZP év végi kongresszusán nem lesz szavazás a szlovák párt teljes jogú felvételéről.
Arra a kérdésre, mit várnak a Smertől a döntés visszavonása érdekében, azaz mit kell tennie a szlovák pártnak, hogy a jövő júniusi felülvizsgálat során az ESZP elnöksége visszavonja mostani döntését, Rasmussen azzal válaszolt, hogy utalt az imént idézett berlini kongresszusi alapelvekre.

Az Európai Parlament szocialista frakciója már idén július negyedikén indítványozta a szlovákiai választásokon nyertes Smer kizárását. A kizárási indítvány pár perccel Robert Fico (Smer) miniszterelnöki kinevezése után történt. Fico koalícióra lépett ugyanis a Vladimir Meciar által vezetett populista párttal, az LS-HZDS-szel, valamint a Jan Slota féle SNS-szel.

A Smer szerint az ESZP igazságtalanul döntött
Elhamarkodottnak és meglepőnek minősítette az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) elnökségének csütörtöki döntését a kárvallott szlovák kormányerő elnökségének néhány tagja, amiért a brüsszeli testület tíz hónapra felfüggesztette pártjuk, a Smer (Irány) - Szociáldemokrácia ideiglenes ESZP-tagságát.

A felfüggesztés hírére reagálva az SNS alelnöke, Rafael Rafaj szánalmasnak nevezte a brüsszeli döntést. Visszautasította, hogy az SNS-t szélsőséges erőnek ítélik, ami azért érthetetlen, mert szerinte ezt a jelzőt Európában csak az iszlám terroristákkal kapcsolatosan szokás alkalmazni.

Az SNS és elődpártja
Az SNS, vagyis a Szlovák Nemzeti Párt Jan Slota irányítása alatt áll. Slota kisebbségellenes kijelentéseiről híresült el, többször kirohanást intézett a szlovákiai magyarok ellen is. A Szlovák Nemzeti Párt nemcsak az önálló Szlovákia megelakulása előtt egy évszázaddal jött létre, még az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Minderről a magyar-szlovák viszony XIX. századi alakulásáról, és az SNS elődjéről szóló cikkünkben olvashatnak.
"Túlpolitizált, túlságosan igazságtalan, egyszersmind megalapozatlan is" - idézte a TASR a Fico kormány másik koalíciós partnerpártjához, a Vladimír Meciar vezette Néppárt - HZDS-hez tartozó szlovák külügyi államtitkár, Diana Strofová szavait.

Nem értik
Az érintett Smer képviselői a brüsszeli hírre reagálva ismét arra hivatkoztak, hogy pártjuk legitim választás nyomán jutott kormányzati hatalomhoz, és nem értik, hogy születhetett ellenük ilyen döntés azok után is, hogy a kormány világosan prezentálta a programját.

Fico szóvivője, Silvia Glendová kijelentette: az európai szocialisták a Smert az "emberpárti politikájáért, a multinacionális monopóliumok elleni küzdelméért és azért büntették meg, mert nem vette be a kormánykoalícióba a Magyar Koalíció Pártját (MKP)".
link

No comments: