Tuesday, November 14, 2006

Az EU elfogadta első közös katonai kutatási programját

Az Európai Unió hétfőn elfogadta első közös katonai kutatási programját, amelynek keretében a tagállamok 3 év alatt mintegy 55 millió eurót fordítanak olyan új eszközök, módszerek kifejlesztésére, amelyek csapataik védelmét szolgálják. Tény azonban, hogy az Egyesült Államok évente hatszor annyit költ erre a célra, mint az EU tagországai együttvéve.

A közös programban - amely hivatalosan a katonai fejlesztések, közbeszerzések egybehangolására két éve létrehozott Európai Védelmi Ügynökség keretében fut majd - 19 tagállam vesz részt. Bali elmondta: a kutatások olyan területekre vonatkoznak majd, mint például miként lehet jobban megvédeni a katonákat a mesterlövészektől, az aknáktól és a különböző robbantásos merényletektől.
Az 54,23 millió eurós összeg döntő többségét három ország (12 milliót Franciaország, 10-10 milliót pedig Németország és Lengyelország) adta össze. A közös kutatásból ugyanakkor kimarad Nagy-Britannia, amely Franciaország mellett az EU másik katonai nagyhatalma. London arra hivatkozik, hogy megvan a saját, ilyen jellegű programja.
A közös program egyébként szimbolikus jelentőségű, de még mindig csak nagyon kis lépés abba az irányba, hogy az Európai Unió a katonai kutatás-fejlesztésben is számottevő szereplővé váljon: az Egyesült Államok évente hatszor annyit költ erre a célra, mint az EU országai együttvéve.
Euvonal

No comments: