Monday, November 13, 2006

Lengyelország megvétózta az EU-orosz tárgyalások megkezdését

Varsó megvétózta az EU és Oroszország közötti, a stratégiai partnerségi megállapodásról kezdődő tárgyalásokat, amellyel még az álláspontjával szimpatizáló Litvániát is meglepte.

Lengyelország azért döntött a közös álláspont megvétózása mellett, mert az nem tartalmazta, hogy a stratégai partnerségi megállapodás feltétele, hogy Moszkva ratifikálja az ún. Energia Kartát (ECT), amely külföldi vállalatok az orosz energiapiacra való belépését tenné lehetővé.

Diplomaták szerint ugyanakkor Varsó fő célja, hogy támogatást szerezzen az EU-ban az Oroszországba irányuló lengyel hús- és zöldség export korlátozásának feloldásához, amely egy éve van érvényben. Moszkva 2005 elején egészségügyi és biztonsági okokra hivatkozva függesztette fel a Lengyelországból származó hústermékek és zöldségfélék importját, ám lengyel diplomaták szerint politikai támadás érte, amiért EU-tagként élesen kritizálta Oroszországot. Litvánia végül elhatárolta magát a lengyel pozíciótól és úgy nyilatkozott, hogy Vilnius a kompromisszumos megoldásban érdekelt.

A közös álláspontot kidolgozó bizottsági illetékesek szerint azonban még van esély a helyzet javítására, hiszen az EU és Moszkva közötti tárgyalások csak a november 24-én tartandó EU-orosz csúcson kezdődnek. Ráadásul amennyiben nem lesz új megállapodás, a jelenlegi EU-orosz egyezmény 2007 közepén esedékes lejárta után is hatályban marad.

No comments: