Alkotmányos vita

Már csak egy puszta formaság, a flamand kormány jóváhagyása hiányzott lapzártánkkor ahhoz, hogy tizennegyedik tagállamként Belgium is ratifikálja az EU alkotmányos szerződését, amelyet február 8-án szavazott meg nagy többséggel a flamand parlament, miként azt már korábban megtette a szövetségi képviselőház és szenátus, a vallon és a brüsszeli régió, valamint a francia és a német közösség törvényhozása. A föderatív berendezkedés miatt fölöttébb bonyodalmas belgiumi ratifikációs eljárás utolsó parlamenti felvonásával egy időben első olvasatban az észt törvényhozás is napirendre tűzte az EU-alkotmányt. A finnek viszont csalódást okozhattak az alkotmányos szerződés híveinek: Matti Vanhanen kormányfő a minap a londoni Financial Timesnak nyilatkozva jelezte, hogy országa elhalasztja az uniós alkotmány parlamenti jóváhagyását, bár a képviselők többsége támogatja a több mint két és fél éves alkudozás árán létrejött szöveget. Vanhanen szerint Helsinkinek egyszerűen rugalmasságot kell tanúsítania, hiszen tavaly az EU két alapító államában, Franciaországban és Hollandiában is leszavazták az alkotmányt, vagyis valószínűleg változtatni kell rajta, ha egyáltalán életbe lép valaha.

A tetszhalál állapotában van az EU-alkotmány, ám azóta, hogy december végén sikerült tető alá hozni a hétéves költségvetési megállapodást, ismét az európai politika előterébe került. Júniusban jár le a franciaországi és a hollandiai népszavazás kudarca nyomán meghirdetett egyéves "gondolkodási idő", addigra kell az EU féléves elnökségét ellátó Ausztriának valamiféle menetrendet kidolgoznia az alkotmány újraélesztésére. Nem könnyű Bécs dolga, a tagállamok között három eltérő álláspont rajzolódott ki. A Nagy-Britanniát, Dániát, Svédországot, Írországot, Hollandiát és Lengyelországot magában foglaló csoport kormányai jelenlegi formájában inkább eltemetnék az alkotmányos szerződést, ami persze nem zárja ki, hogy annak egyes elemeivel ne tudnának azonosulni, és ne támogatnák például az EU intézményi reformját. Egészen nyíltan utalt erre a napokban Tony Blair brit miniszterelnök: személyes tapasztalataira hivatkozva elismerte, hogy a huszonötök EU-ja "nem tud jól működni a mai szabályok mellett", azért vissza kell térni az alkotmányra. Ugyanakkor óvott attól, hogy ismét az alkotmányról folyó vita kerüljön a középpontba, szerinte gyakorlati problémákkal, a gazdasági és szociális reformokkal, a közös kül- és biztonsági, védelmi és energetikai politikával kell foglalkozni, azzal, hogy az EU miként tud szembenézni a globalizáció kihívásaival.

Azok a tagállamok - köztük Németország, Olaszország, Spanyolország, Ausztria és Magyarország -, amelyek már ratifikálták az unió korábbi szerződéseit egységesítő, az EU és a tagállamok közötti hatásköröket pontosító alkotmányt, tartanák magukat az eredeti célkitűzéshez. Abban érdekeltek, hogy a többi tagállam is minél előbb és lényegében változatlan formában hagyja jóvá az alkotmányt. Ez persze azt feltételezi, hogy Franciaországban és Hollandiában megismétlik a referendumot, ám ennek, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint, vajmi kevés a realitása. A holland Jan Peter Balkenende kormánya egyelőre hallani sem akar az alkotmány újramelegítéséről, míg a franciák pragmatikusan azt szorgalmazzák - és ez már a harmadik forgatókönyv -, hogy mazsolázzák ki az alkotmányból azokat az intézményi újításokat, amelyeket a hatályos nizzai szerződés megváltoztatása nélkül vagy annak csekély módosításával legkésőbb 2007 végéig át lehetne ültetni a közösségi jogba. A franciák mindenekelőtt a gyenge lábakon álló bel- és igazságügyi, valamint a kül- és biztonságpolitikai együttműködésre gondolnak, mert ezen a két területen egyfelől a konszenzusról a többségi szavazásra való áttéréssel, másfelől az uniós külügyminiszteri poszt és az egységes külügyi szolgálat létrehozásával az alkotmány valóban sokkal hatékonyabbá tenné az EU-t.

Különösen hűvös fogadtatásra talált Berlinben ez a francia megközelítés. Angela Merkel német kancellár az utóbbi hetekben több ízben is értésre adta, hogy az alkotmányból nem lehet szemezgetni, mert felborul az egyensúly a tagállamok érdekei között. Ilyen erővel pedig akár az egészet újra lehetne tárgyalni. Ám akik azt hiszik, hogy a szerződés újratárgyalása gyökeresen más eredményre vezetne, illúzióba ringatják magukat - figyelmeztet Philippe de Schoutheete, a brüsszeli Nemzetközi Kapcsolatok Királyi Intézete európai ügyekkel foglalkozó programigazgatója. A belga kutató úgy véli, hogy a nehezen kiizzadott alkotmányos szerződésen legfeljebb csak kisebb módosításokat lehet végrehajtani, esetleg nyilatkozatokkal vagy jegyzőkönyvekkel kiegészíteni, ami az EU történetében már nemegyszer előfordult. Minderről egy újabb kormányközi konferencia keretében gyorsan megállapodhatnának, ha valamennyi tagállam részéről megvan a politikai akarat.

A megoldás egyre sürgetőbb, mert a 2000. decemberi nizzai szerződéssel felemásan megreformált, legfeljebb 15 plusz 12 tagállamra méretezett EU-intézmények máris elérték működőképességük határát. Sokáig csak alacsonyabb szintű diplomaták panaszkodtak halkan arról, hogy mennyire megnehezült a konszenzusos döntéshozatal, ám a hétéves pénzügyi terv körüli huzavona mindezt az avatatlan szemlélők számára is nyilvánvalóvá tette. A régi tagállamok némelyike ráadásul nehezen barátkozik meg azzal a körülménnyel, hogy az újak is egyre gyakrabban állnak a sarkukra, mint legutóbb, amikor a kedvezményes áfaszabályok meghosszabbításáról vérrel-verejtékkel nyélbe ütött alkut a lengyelek majdnem megvétózták.

Az alkotmány sorsát övező bizonytalanságot jól érzékeltette az Európai Parlament (EP) januári plenáris ülésén elfogadott jelentés is. Az ellentmondásos szövegből kiviláglik, hogy a képviselők is megosztottak, ezért az alkotmány eltemetésétől a ratifikációs folyamat befejezéséig minden lehetőséget nyitva hagytak, és csak reményüknek adtak hangot, hogy 2007 második felére tisztázódik a kérdés. Ellenben azt az EP határozottan kimondta, hogy a nizzai szerződés alapján Bulgária és Románia felvétele után újabb bővítésről nem lehet szó. Nem mintha az EU terjeszkedése egyébként nem vesztett volna a lendületéből. Horvátország és Törökország tavaly ősszel elkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, a régi tagállamok egy részének befelé fordulásával párhuzamosan azonban a török csatlakozás egyre inkább ködbe vész. Zágráb esélyeit ezzel szemben javítja, hogy a hagyományosan szoros történelmi, kulturális szálak, valamint a komoly gazdasági jelenlét miatt mind az osztrák, mind a stafétabotot a finnektől 2007. január 1-jén átvevő német elnökség szívügyének tekinti majd Horvátország mielőbbi csatlakozását. Ám a többi nyugat-balkáni ország - a már hivatalosan is tagjelölt Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia-Montenegró, Koszovó és Albánia - számára egyre távolodik a 2003-ban nekik is beígért "európai perspektíva".

VIDA LÁSZLÓ / BRÜSSZEL

HVG